Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Vajda József: Az 1. sz. Műhely

A repülő Wágnerek. Középen Wagner József műszaki tisztviselő, az 1. önálló Repülő Javító Műhely alosztályparancsnoka. 1945-ben alakulatával Németországba került, majd szeptemberben visszatért Magyarországra. Elhunyt 1946. május hó 5-én, életének 56-ik évében. Baloldalt ifj. Wágner József őrmester, szintén a Műhely beosztottja. 1944-ben egy a németek által felállított partizán iskolához került mint kiképző és magyar-német tolmács. 1945. november 10-én az orosz titkos rendőrség letartóztatta és azóta nyoma veszett. Valószínűleg kivégezték. Jobboldalt Wágner Ede, a Műhely beosztottja mint tanonc, majd katonai kiképzés után 1944- ben áthelyezték az újvidéki szerelő iskolához. Alakulatával Németországba távozott, majd 1945-ben hazatért. 1956 óta az Egyesült

Államokban él. (Wagner Ede gyűjteményéből.)

gépnek használtuk, ez volt Csiky kedvenc műrepülőgépe. Végezetül teljes vakrepülő műszerfala volt. Úgyszintén állományunkba tartozott az "utolsó" CR-32-es, melyről az 1988-as MSZ-ban már említést tettem.

Egyik szép reggelen, ahogy a parancsnoki épülettől a Műhely felé igyekeztem, három új kis gépet pillantottam meg egymás mellett vonalban a hangár előtt. Már kora reggel kitolták őket. Először azt hittem, hogy Klemm 25-ösök. Tévedtem. Francia gyártmányú, Caudron sportgépek voltak, 140 LE-s léghűtéses négyhengeres Renault "Bengali Q-4" motorral. Egészen világos szürke törzsükre ragyogó cinóber pirossal volt ráfestve nevük : Kati, Zsuzsi, Ilus ! Nem is kell mondanom, hogy francia gyártmányú gép is szerepel a repleírásomban. Sajnos, ezeket a gépeket valaki (talán az RKI ?) nagyon hamar "elkamózta” tőlünk : valóban úgy tűntek el, mint kártyában a piros.

Nem utolsó sorban, a listánkon szerepelt egy M-22-es típusú, Szokolay/Jancsó által tervezett nagyteljesítményű vitorlázógép.

Műhelyünk létszáma 1943 végétől kezdődőleg állandóan nőtt. Új tisztek, tisztjelöltek vonultak be hozzánk, többnyire végzett mérnökök, műegyetemi sportrepülők.

Ezek között az egyik, Kapuváry zászlós, jó barátságban volt Szokolay Bandival és megszerezte tőle a szükséges rajzokat. így az asztalos műhely — melyet már egy éve nem tudtunk foglalkoztatni — "Kapu” irányításával megépítette a ragyogó gépet: a kormányok, műszerek, minden beépítve, csupán csak a vászon ráfeszítése hiányzott.

Ekkor — 1944 végén — érte találat a Műhelyt és a gyönyörű famadárból egy halmaz fogpiszkáló lett.

Meg kell még említenem a Nardi FN-305- ösöket. Negyven darabot vásároltunk ezekből az olaszoktól. Mind a negyven sötétszürkére volt festve, ami jól mutatott a fehér kereszttel és a piros-fehér-zöldre festett farokrésszel. Mi vettük át őket az olaszoktól. A Nardi tulajdonképpen egy sportgép volt, mellyel töb olasz és nemzetközi rekordot állítottak föl. Egy kis belső átalakítással nagyszerűen megfelelt az Áradó — melyet már nem tudtunk pótolni a németektől — helyettesítésére. Az Arado-nál lényegesen kisebb volt és nagyon szűk. A futóművet kéziforgattyúval kellett működtetni. Ez bizony azoknak, akik az Arado-hoz már hozzászoktak, meglehetősen kényelmetlen volt. A pilóták nem szerették, főleg a majdnem kibírhatatlanul zajos kabinja miatt. Magas fordulatszá-A "púpos" — kabinos — Bücker, előtte a szerző. Jól kivehető az alsó szárny kilépő élén a fékszámy is. (Szerző gyűjteményéből.)

175