Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Bajtársi levelek

Hága, 1911. július 11-én.

Küldtem én Neked 1989 nyarán egy írásomat. Rendezvén most írásaimat, miket elviszek a taszáriaknak is, ez újfent kezembe kerülvén, átolvastam és úgy találom, hogy nem rossz írás, sőt nagyon is aktuális. Ha mégis úgy gondolnád és még van helyed, közöld le kérlek. Ki tudja mi lesz velünk jövőre ? Ha lehozod, úgy arra is kérlek, emeld ki, hogy ezt én már több mint két évvel ezelőtt megírtam.

Tiha

vitéz Ghyczy Tihamér bajtársunk, nagyrabecsült lektorunk kérésének eleget teszek. Csupán egy aggodalmam van : egyik legfontosabb alapelvünk, hogy — ha csak egy mód van rá—politikai jellegű közleményektől tartózkodjunk. Tihamér barátom kiemeli írásában, hogy az nem politikai jellegű. E pontban — iránta érzett nagyrabecsülésemen fenntartása mellett — véleményem az övétől erősen különbözik.

Könnyen lehet, hogy feleslegesen aggodalmaskodom, de nagyon szeretném, ha az alábbi más nem adna okot politikai természetű vitákra. Az alábbiakban közlöm Ghyczy Tihamér bajtársunk két évvel ezelőtt beküldött írását.

Szerkesztő

Gondolataim a kanadai Magyar Aero Múzeum sorsáról

(egyúttal világnézeti testamentumom)

Ezúton szeretném mégegyszer lerögzíteni azt a véleményemet, hogy a volt magyar Légierőnk Kanadában megszületett Múzeuma anyagának a helye otthon, Magyarországon van !

Minden magyar vonatkozású emléknek a Magyar Szent Korona és a koronázási ékszerek példamutató útját kell követnie !

Kényszerből léptünk a háborúba mint egy, a tűzfészek közepén fekvő kicsi nemzet és tettük ezt abban — a harcolók többsége által képviselt — meggyőződésben, hogy mindenképpen a kommunizmus elterjedése ellen kell küzdenünk. Trianon-ról sokan, nácibarát magyarok már megfeledkeztek és igen kevesen gondolták akkor még át, hogy : ha az Amerikai Egyesült Államok kellő időben nem lép közbe és Hitler fegyverei itt Európában végül is győznek, akkor Magyarország most a "nagy német birodalom" leggazdagabb megyéje, édes-kevés honi születésű élő magyarral a felületén!

A negyven-milliószoros gyilkos Sztálin és közvetlen utódai alatt a bolsevizmus olyan agyrém volt, mely ellen a harcba-dobott magyarok zöme meggyőződéssel harcolt. A korlátlan hatalmat majmoló Rákosi alatt ennek a rendszernek átkát országunk teljes lakossága is végigszenvedte.

Jött azonban most végre egy Gorbacsov (akinek életére minden vallás istene, prófétája vagy fő-sámánja gondosan vigyázzon! ! !) aki a rosszat jóvá akarja fordítani és akinek hazánkban nemcsak számos követője van, hanem példamutatói is voltak. Lelkesen kellene az egész művelt nyugati világnak és elsősorban az USA- nak segítenie őt elképzelésének végrehajtásában. Nem hadianyagra van most szüksége a Szovjetúniónak, hanem sok-sok ártalmatlan élelmiszerre és ipari cikkre Gorbacsovnak, hogy lakosságát kielégíthesse és józan megfontoltságú döntésekhez kormánya mellé állíthassa.

Ha az USA vezérlő politikai irányvonala az marad, hogy : "Na lássuk csak, Gorbacsov úr nem hamiskártyás-e, meg aztán viszi-e valamire, de addig is biztos, ami biztos, őt anyagilag nagyon rizikós bármilyen formában is támogatni, folytassuk csak változatlan erővel fegyvereink modernizálását és gyártását" — akkor bizony bekövetkezhet, hogy Gorbacsov kormányát a belső elégedetlenség bukásra kényszeríti és hogy akkor újra egy Sztalinszellemű diktatórikus vezetés kerül uralomra, ez logikus következmény. Akkor aztán már jogosan hivatkozhat a fegyvergyárosok által valószínűleg erősen befolyásolt kormány irányváltoztatásra képtelen döntésére, hogy : "Na ugyebár; fegyverkeznünk kell és nem a Szovjetúniót segítenünk !"

Az én szerény és naivnak tűnő kérdésem a nagyhatalmú USA kormány felé : "Nem lehetne-e már most abból az óriási hadianyag-gyártó iparból egy kis részt legalább mezőgazdasági és egyéb ipari gépek gyártására átprofilírozni, melyekre e földünkön sok helyen, elsősorban a fejlődő országokban a Távol-Keleten, Afrikában, Közép- és Dél-Amerikában az emberek millióinak élete megmentéséhez oly végtelenül nagy szükség lenne ???!!!"

A kommunizmus szellemét nem átérző és nem értékelő magyarok megnyugodhatnak lassan abban a gondolatban, hogy a kommunizmus világuralmi lehetősége megdőlt. Erről az elképzeléséről le kellett mondania, hiszen sehol e földön tartós sikert eredeti lényében felmutatni nem tud.

Tudom, hogy ennek ellenére otthon Magyarországon még mindig vannak sztálini beállítottságú magyar kommunisták, mint ahogy arról is meggyőződtem, hogy az úgynevezett nyugatos magyarok között is vannak fasiszta gondolkodású náci-barátok. Érzéseim, soraim nem nekik szólnak ! ök mindkét oldalon kihalásra ítélt olyan kisebbségek, kiknek az emberiség modem és humánus fejlődésében a jövőben szerepük már nem lesz. Sok reményre nem jogosító kérésemet mégis leírom a magyarok felé : "Adjátok fel végre elavult, csak az erőszak hatalmára építő elképzeléseiteket és csatlakozzatok a humánus alapon modemül gondolkozó magyarokhoz!"

Ha már Árpád apánknak és vezéreinek teljesen indokoltan anynyira megtetszett a Kárpát-medence, hogy itt véglegesen letáboroztak és mi az egymás ellen harcoló nagyhatalmak kereszt-tüzének középpontjába kerültünk, mégsem ez nemzetünk tragédiájának igazi alapja.

Ezeréves történelmünk folyamán csak ritkán — utoljára Mátyás király uralkodása alatt — voltunk igazán nagyok. Nem tudtuk hazánkat naggyá tenni és megvédeni sem a tatár, sem a török, sem a német, sem az osztrák, sem az orosz hatalommal szemben, de legfőképpen csak azért nem, mert soha egységesen fellépni nem tudtunk.

Tiüajdonképen az e földön élő egész emberiségnek ez az átka!!! A jóságot és szeretetet prédikáló, de egymást évezredek óta mégis gyűlölködve gyilkoló vallási felekezetek; a más nyelvet beszélő és ugyancsak örökösen egymás ellen harcoló nemzetek; a nemzeten belül pedig a főleg csak egymás ellen acsarkodó és nem az ország igazi érdekeiért harcoló politikai pártok annyira szétszaggatják az emberiséget, hogy egy józan bázisú általános humanizmus eddig nem alakulhatott ki.

Én magam háromnegyed százados életem folyamán az emberiség három nagy társadalmi rendszerét éltem meg. Felnevelődtem és hivatásos repülő tisztként éltem a két világháború közötti feudális Magyarországon 30 éves koromig. Húsz esztendőt töltöttem a Ganz vagongyár rajzolói-szerkesztői-tervezői dolgozójaként a kommunista Magyarországon. Most pedig már ide-s-tova 25 esztendeje élek itt a demokratikus Hollandiában, most már mint nyugdíjazott megyei tisztviselő-rajzoló.

Egyik rendszerben sem voltak kimondott anyagi problémáim. Második feleségemmel a háború óta mindig csak a munkánkból éltünk és egy közepes polgári életnívót teremtettünk magunknak. Ilyen körülmények között elfogulatlanul volt módomban a rendszerek adottságait megfigyelni és most már tapasztaltabb fejjel kiértékelni.

Az eredmény szomorú. Egyik rendszer sem jó !

167