Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Bajtársi levelek

Hága, 1911. július 11-én. Küldtem én Neked 1989 nyarán egy írásomat. Rendezvén most írásaimat, miket elviszek a taszáriaknak is, ez újfent kezembe kerülvén, átolvastam és úgy találom, hogy nem rossz írás, sőt nagyon is aktuális. Ha mégis úgy gondolnád és még van helyed, közöld le kérlek. Ki tudja mi lesz velünk jövőre ? Ha lehozod, úgy arra is kérlek, emeld ki, hogy ezt én már több mint két év­vel ezelőtt megírtam. Tiha vitéz Ghyczy Tihamér bajtársunk, nagyrabecsült lektorunk ké­résének eleget teszek. Csupán egy aggodalmam van : egyik leg­fontosabb alapelvünk, hogy — ha csak egy mód van rá—poli­tikai jellegű közleményektől tartózkodjunk. Tihamér barátom ki­emeli írásában, hogy az nem politikai jellegű. E pontban — iránta érzett nagyrabecsülésemen fenntartása mellett — vélemé­nyem az övétől erősen különbözik. Könnyen lehet, hogy feleslegesen aggodalmaskodom, de na­gyon szeretném, ha az alábbi más nem adna okot politikai termé­szetű vitákra. Az alábbiakban közlöm Ghyczy Tihamér bajtár­sunk két évvel ezelőtt beküldött írását. Szerkesztő Gondolataim a kanadai Magyar Aero Múzeum sorsáról (egyúttal világnézeti testamentumom) Ezúton szeretném mégegyszer lerögzíteni azt a véleményemet, hogy a volt magyar Légierőnk Kanadában megszületett Múzeu­ma anyagának a helye otthon, Magyarországon van ! Minden magyar vonatkozású emléknek a Magyar Szent Korona és a koronázási ékszerek példamutató útját kell követnie ! Kényszerből léptünk a háborúba mint egy, a tűzfészek közepén fekvő kicsi nemzet és tettük ezt abban — a harcolók többsége ál­tal képviselt — meggyőződésben, hogy mindenképpen a kom­munizmus elterjedése ellen kell küzdenünk. Trianon-ról sokan, nácibarát magyarok már megfeledkeztek és igen kevesen gon­dolták akkor még át, hogy : ha az Amerikai Egyesült Államok kellő időben nem lép közbe és Hitler fegyverei itt Európában vé­gül is győznek, akkor Magyarország most a "nagy német biroda­lom" leggazdagabb megyéje, édes-kevés honi születésű élő ma­gyarral a felületén! A negyven-milliószoros gyilkos Sztálin és közvetlen utódai alatt a bolsevizmus olyan agyrém volt, mely ellen a harcba-do­­bott magyarok zöme meggyőződéssel harcolt. A korlátlan hatal­mat majmoló Rákosi alatt ennek a rendszernek átkát országunk teljes lakossága is végigszenvedte. Jött azonban most végre egy Gorbacsov (akinek életére minden vallás istene, prófétája vagy fő-sámánja gondosan vigyázzon! ! !) aki a rosszat jóvá akarja fordítani és akinek hazánkban nemcsak számos követője van, hanem példamutatói is voltak. Lelkesen kellene az egész művelt nyugati világnak és elsősorban az USA- nak segítenie őt elképzelésének végrehajtásában. Nem hadianyag­ra van most szüksége a Szovjetúniónak, hanem sok-sok ártalmat­lan élelmiszerre és ipari cikkre Gorbacsovnak, hogy lakosságát kielégíthesse és józan megfontoltságú döntésekhez kormánya mellé állíthassa. Ha az USA vezérlő politikai irányvonala az marad, hogy : "Na lássuk csak, Gorbacsov úr nem hamiskártyás-e, meg aztán viszi-e valamire, de addig is biztos, ami biztos, őt anyagilag nagyon ri­zikós bármilyen formában is támogatni, folytassuk csak változat­lan erővel fegyvereink modernizálását és gyártását" — akkor bi­zony bekövetkezhet, hogy Gorbacsov kormányát a belső elége­detlenség bukásra kényszeríti és hogy akkor újra egy Sztalin­­szellemű diktatórikus vezetés kerül uralomra, ez logikus követ­kezmény. Akkor aztán már jogosan hivatkozhat a fegyvergyáro­sok által valószínűleg erősen befolyásolt kormány irányváltozta­tásra képtelen döntésére, hogy : "Na ugyebár; fegyverkeznünk kell és nem a Szovjetúniót segítenünk !" Az én szerény és naivnak tűnő kérdésem a nagyhatalmú USA kormány felé : "Nem lehetne-e már most abból az óriási hadia­­nyag-gyártó iparból egy kis részt legalább mezőgazdasági és egyéb ipari gépek gyártására átprofilírozni, melyekre e földünkön sok helyen, elsősorban a fejlődő országokban a Távol-Keleten, Afrikában, Közép- és Dél-Amerikában az emberek millióinak éle­te megmentéséhez oly végtelenül nagy szükség lenne ???!!!" A kommunizmus szellemét nem átérző és nem értékelő magya­rok megnyugodhatnak lassan abban a gondolatban, hogy a kom­munizmus világuralmi lehetősége megdőlt. Erről az elképzelésé­ről le kellett mondania, hiszen sehol e földön tartós sikert eredeti lényében felmutatni nem tud. Tudom, hogy ennek ellenére otthon Magyarországon még min­dig vannak sztálini beállítottságú magyar kommunisták, mint ahogy arról is meggyőződtem, hogy az úgynevezett nyugatos magyarok között is vannak fasiszta gondolkodású náci-barátok. Érzéseim, soraim nem nekik szólnak ! ök mindkét oldalon kiha­lásra ítélt olyan kisebbségek, kiknek az emberiség modem és hu­mánus fejlődésében a jövőben szerepük már nem lesz. Sok re­ményre nem jogosító kérésemet mégis leírom a magyarok felé : "Adjátok fel végre elavult, csak az erőszak hatalmára építő elkép­zeléseiteket és csatlakozzatok a humánus alapon modemül gon­dolkozó magyarokhoz!" Ha már Árpád apánknak és vezéreinek teljesen indokoltan any­­nyira megtetszett a Kárpát-medence, hogy itt véglegesen letábo­roztak és mi az egymás ellen harcoló nagyhatalmak kereszt-tü­­zének középpontjába kerültünk, mégsem ez nemzetünk tragédiá­jának igazi alapja. Ezeréves történelmünk folyamán csak ritkán — utoljára Má­tyás király uralkodása alatt — voltunk igazán nagyok. Nem tud­tuk hazánkat naggyá tenni és megvédeni sem a tatár, sem a tö­rök, sem a német, sem az osztrák, sem az orosz hatalommal szemben, de legfőképpen csak azért nem, mert soha egységesen fellépni nem tudtunk. Tiüajdonképen az e földön élő egész emberiségnek ez az átka!!! A jóságot és szeretetet prédikáló, de egymást évezredek óta még­is gyűlölködve gyilkoló vallási felekezetek; a más nyelvet beszé­lő és ugyancsak örökösen egymás ellen harcoló nemzetek; a nemzeten belül pedig a főleg csak egymás ellen acsarkodó és nem az ország igazi érdekeiért harcoló politikai pártok annyira szétszaggatják az emberiséget, hogy egy józan bázisú általános humanizmus eddig nem alakulhatott ki. Én magam háromnegyed százados életem folyamán az emberi­ség három nagy társadalmi rendszerét éltem meg. Felnevelődtem és hivatásos repülő tisztként éltem a két világháború közötti feu­dális Magyarországon 30 éves koromig. Húsz esztendőt töltöt­tem a Ganz vagongyár rajzolói-szerkesztői-tervezői dolgozójaként a kommunista Magyarországon. Most pedig már ide-s-tova 25 esztendeje élek itt a demokratikus Hollandiában, most már mint nyugdíjazott megyei tisztviselő-rajzoló. Egyik rendszerben sem voltak kimondott anyagi problémáim. Második feleségemmel a háború óta mindig csak a munkánkból éltünk és egy közepes polgári életnívót teremtettünk magunknak. Ilyen körülmények között elfogulatlanul volt módomban a rend­szerek adottságait megfigyelni és most már tapasztaltabb fejjel kiértékelni. Az eredmény szomorú. Egyik rendszer sem jó ! 167

Next

/
Thumbnails
Contents