Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Bajtársi levelek
MAGYAR HONVÉDSÉG SIEHÉIYUGYI FŐNŐKÉ Nyt .szóm: It I 4 Г*/ I 9 ff» Tisztalt Hamér Or I Örömmel értesültem erről, hogy több mint harminc évi méltónytalsnsáa utón ön is mint óllempolgór és mint volt hivstósos katona rehaöllltóciőban, erkölcsi jóvótételben részesült. Az 199o. évi XXVI. törvény alapión • blrősóg az 19*5-1903 között Jogtalanul kiszabott Ítéletét semmisnek nyllvónltotta és őrnagyi randíokozatót is hslyrsóllltotta. A Magyar Köztórsasóg honvédelmi miniszterének döntése alapjón az alóbbik szerint intézkedem: Homér Imre 199o. oktőber hó 1-Jsl hatóllyal alezredessé. A levelében arra utal, hogy haza, Magyarorszógra klvón települni, amennyiben ez megtörténik akkor biztosítani rendelem mindazokat a Jogokat és Jórandósógokat, melyek a nyugóllomónyu katonókat megilletik, Így az egyenruha viselését, az Ж egészségügyi Intézményeinek,üdülőinek, kulturólls és sport Intézményeinek lótogatósót, a nyugdíjasok klubjóba való belépés lehetőségét, az ott lolyó tevékenységbe történő bekapcsolódóst, rószorultsóg esetén szociólis tómogatóst. Hazatelepülése utón ezzel a levéllel kérem fáradjon be a lakóhelye szerinti hadkiegészítő parancsnoksóg érdekvédelmi alosztólyvezetőjéhez, aki a részletes felvilágosítással ellótja és érkezéséről tájékoztatja az Ж Személyügyi Főnökség Érdekvédelmi Alosztályát. Örömömre szólóéi, hogy ha szerény mértékben is, de a lentiekben én la részese lehettem az ön rehabilitólósónak, katonai becsülete helyreóllltósónak. Budapest, 199o. szeptember Ausztrália Péterdi János főszerkesztő úrnak ! Unokabátyám, Csuka János, Ausztráliából hazalátogatva ajándékba hozta a MSZ 1990-es számát, melyben megjelent rólunk pár soros ismertetés és egy levélrészlet, melyben László bátyám eltűnésének körülményeiről és az orosz hadifogságból róla hozott kósza (?) hírről tájékoztattam. Meglepett, hogy soraim, melyeket csupán egyszerű tájékoztató közlésnek szántam, ilyen nagy nyilvánosságot kaptak ! őszinte köszönet ezért, mert úgy érzem, hogy a közléssel a légiharc után bevetésről vissza nem tért — így eltűntnek nyilvánított — Laci bátyámnak valami kis emléket állíthattunk ! Ugyancsak szerepel nevünk a "Repülő testvérek" rovatban is. Azt hiszem, a sok "repülő család" közül is ritkán adódik, hogy egyidőben egy családból hárman is szolgálják hazájukat. Ezzel kapcsolatban hadd említsem meg, hogy a kiterjedtebb repülő családunk figyelemreméltó ritkasággal büszkélkedhet, mert ugyanabban az időben, amikor a Frankó fiúk repülő tisztként, illetve repülő akadémikusként szolgáltak, unokatestvéreim, a Csuka család négy gyermeke közül három már "C"-vizsgás vitorlázórepülő volt : Anci (később a hősi halált halt csatarepülő pilóta Boucek József hadnagy felesége), Ica (a háború alatt Budapesten bombatámadás áldozata lett) és Jancsi, aki nyugdíjasként jelenleg is aktív sportrepülő. Tehát két szoros rokoni család öszszesen nyolc gyermeke közül hat repülő. Ez még ritkább eset, I sz. példány (lelettel nem tudom, hogy előfordult-e hasonló hazánkban ? A MSZ átnézése során az a benyomásom, hogy a közölt cikkek, visszaemlékezések, stb. — szinte kivétel nélkül — a magyar repülés történetének építőkövei is egyben, azon túl, hogy kellemes, érdekes és szórakoztató olvasmányok. Van még egy igen fontos szerepe : kapcsolatteremtés ! Ennek áldásos hatásaként sikerült 45 év után unokatestvéremmel, Csuka Jancsival a kapcsolatot megtalálni, hollétéről értesülni. Hogyan is történt ? Ausztráliából több alkalommal hazalátogatva, itt-tartózkodásának idején minden igyekezete, kísérlete ellenére sem sikerült nyomunkra bukkannia. A háború után ugyanis Egerből Budapestre települtünk. Jancsi annyit tudott, hogy bátyáim vadászrepülők voltak. A MSZ-ból értesült a Magyar Veterán Repülők Egyesületének a megalakulásáról. írt hát egy levelet az elnöknek, Tobak Tibornak. Ebben a levélben kérte őt, segítsen megtalálni a Frankó fiúkat. Ezután már csak egy telefon, Tibor felhívta bátyámat : "Bandikám, valami C-betűs János keres titeket Ausztráliából. Nincs nálam a levél, bent hagytam az irodában, de majd bedobom hozzád." — A cím birtokában találtunk egymásra. Milyen érdekes a sors ! Miközben a MSZ-at olvasgattam, miközben Jancsival a repüléssel kapcsolatos élményeinkről beszélgettünk, levelet kaptam Stuttgart mellett élő évfolyamtársamtól, Majoros Gyurkától, akivel igen szoros baráti kapcsolatba kerültem. Elküldte Wieland Ali levelét, melyben véleményt kér Gyurkától egy hajmeresztő meséről, melynek címe : "Az utolsó lovasroham életre-halálra". Azonnal megírtam válaszomat és egyben elhatároztam, hogy közreadom az ezen időszakról bennem élő gondolatokat. Sajnos nem ismerem az eltelt évtizedek MSZ számait, nem tudom megemlékeztek-e a Repülő Akadémia utolsó évfolyamának utolsó napjairól és arról, hogy ez alatt az idő alatt az Akadémia vezetői milyen kockázatos módon, de zseniálisan gondoskodtak arról, hogy fiaikat az egyértelműen vesztésre álló háború végnapjaiban átmentsék. Vállalva azt a kockázatot, hogy olyan eseményekről írok, melyekről korábban mások közleménye jelent meg, megpróbálom összefoglalni és közreadni, hogyan láttam én ezen időszak eseményeit. Ezzel egyszersmind köszönetét is szeretnék mondani a még élő parancsnokainknak, és emléket állítani a már elhúnytaknak azért a magatartásért, mellyel biztosították valamennyiünk túlélését és épségben történő hazatérésünket. Elnézésedet kérem, hogy kissé hosszúra nyúlt soraimmal zavartalak, de a rámtörő nosztalgia préseli belőlem a repüléssel kapcsolatos élményeimet. Budapest, 1991. március 28. Frankó Tibor Frankó bajtársunk visszaemlékezését — melyről levelében említést tesz — e számunkban "Tangermündei capriccio" cím alatt közlöm. Az ő visszaemlékezéseit követi az ugyancsak az eseményekben résztvevő Molnár Gfellner László főhadnagy bajtársunk levele, majd részletek a parancsnok, Kistelegdi Ernő őrnagy bajtársunk részletes tanulmányából. Úgy érzem, e három résztvevő visszaemlékezése minden oldalról megvilágítja az akkori eseményeket. A fenti levélben idézett "Az utolsó lovasroham . ." cikk anyagát annak szerzője — aki időközben elhunyt — az egyik résztvevőtől hallotta és meglehetősen kiszínezte. Nekem kb. másfél évvel ezelőtt küldték meg. Minden cikket leközlés előtt hitelesség szempontjából megvizsgálok, ezért ezt is megküldtem több, az eseményekben résztvevő bajtársnak véleményezésre. A befutó válaszok arra készítetek, hogy "Az utolsó lovasroham . . " leközlésétől eltekintsek. Ahelyett — Frankó bajtársunk cikkét követően — Molnár Gfellner László bajtársunk beszámolóját közlöm. 166 Szerkesztő
