Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Pétery Miklós: "Repülő történészek és szakértők"
"Repülő történészek és szakértők" Pétery Miklós A.: "Változások", amik ellen tiltakozunk ■ ■ ■ ■ A hazai sajtó az utóbbi években gyakran boncolgatja, elemzi a második világháború eseményeit. Sokat foglalkoztak a Don-i katasztrófával, a Kormányzóhelyettes lezuhanásának körülményeivel, Kassa bombázásának rejtélyével, a Szövetséges légierők magyarországi bombatámadásaival, stb., stb. Természetesen az olvasók részéről sok hozzászólás, "szakértő megjegyzés" is látott nyomdafestéket, melyek olvasásakor "kinyílt a bicska" a zsebében azoknak, akik többé-kevésbé tisztában voltak az eseményekkel. Évekkel ezelőtt magam is megkíséreltem a publikáló lap szerkesztőségének figyelmét felhívni a hozzászólók és "szemtanúk" óriási tévedéseire, azonban soraimat válaszra sem méltatta a szerkesztőség. Feladtam a reménnyt, hogy "meghallgatásra" találjak. Bizony sok esetben ezeknek a "szakértőknek" a félrevezető kijelentései igen károsak és rossz fényt vetnek az akkori szereplőkre. Egy kiáltó példára emlékszem, amely a História c. folyóirat hasábjain jelent meg négy-öt esztendővel ezelőtt. A Kormányzóhelyettes lezuhanásával kapcsolatban egy "szemtanú" katona — aki kocsis volt alakulatánál és éppen a reggelit vitte ki az első vonalba, amikor látta, hogy a Kormányzóhelyettest a kísérője lelőtte. Képzeljük csak el: a kocsis legfeljebb egy-két km-re lehetett az első vonalaktól, a Kormányzóhelyettes pedig Ilovszkoje határában zuhant le, legalább 30-40 km-re a kocsistól 1 De ő pontosan leúta a jelenetet, ami csupán néhány száz méter magasságban játszódott le 30-40 km távolságban. Ehhez nem kell külön kommentár! A másik kiáltó példát a Kapu c. folyóirat 1990. februári számában olvastam Csekme Béla repülő őrnaggyal kapcsolatban. De olvasta azt sok más repülő bajtársam is, ezek között a szerző, aki "nem hagyta annyiban", Ausztráliában élvén beszerezte a cáfoló okmányokat és megírta tiltakozását, amelyet az ausztráliai "Magyar Élet" c. hetilap 1990. október 4-én leközölt. Sajnos mi ezt a cikket csak kb. egy évi késéssel tudjuk kivonatosan leközölni, miután az már tavalyi számunk lapzárta után futott be hozzám. Fontosnak tartom azonban, hogy a mi olvasóink is — különösen a magyarországiak — tudomást szerezzenek a való tények lényegéről. Az eredeti szövegen néhány helyen kissé változtattam, hogy azt a laikus olvasók számára érthetőbbé tegyem. Szerkesztő MAGYAR ÉLET - 1990. október 4, 12/13. oldal. Betyárvilág a magyar sajtóban. Kassa bombázása közel ötven éven át rejtély maradt. A magyarországi sajtó néha fölkapja a témát és akkor cibálják, mint a tyúkok a ketrecbe dobott csirkebelet. Érdemes "bedobni", mindig akad valaki, aki hozzászól és jó magyar módra el is dönti a kérdést. Ilyen alak jelentkezett G. Nagy Jenő személyében, aki a folyamatban volt vitákhoz beszolgálta a saját bölcsességét és az meg is jelent a Kapu című folyóirat 1990. februári számában, amiben egy Sydneyben élt vadászpilótára igyekszik rákövetkeztetni a bombázást "úgy hallottam" alapon. Ám a Kaput itt is olvassák és a sánta kutyát is utolérik. G. Nagy Jenő nyilatkozatának minket érdeklő része így szól: "A bombázás után a repülősök között elterjedt a hír, hogy a bombázók parancsnoka egy Csekme nevű százados, később őrnagy, diósgyőri származású rep. tiszt volt, aki a rep. tiszti iskolán oktatott. Beszéltem a parancsnoksága alatt szolgált repülősökkel. Vad, kegyetlen embernek ismerték. Tőle kitelhetett, hogy az ebédért sorban álló katonák közé bombát eresztett. Úgy tudják, a háborút túlélte és külföldre távozott. A gép német bombázó volt." "Miért tette ? Ha nem is felső parancsra, utólag helybenhagyást nyert aljas cselekedete. Akik ismerték a Horthy-hadsereget, főképp magasabb rangú tisztikarának mentalitását, elképzelhetőnek tartják, hogy ezek az urak féltek a háború gyors befejezésétől, és így elesnek az előléptetés és kitüntetés lehetőségeitől. Sajnos, segédtisztje voltam egy olyan — vezérkartól kiszuperált^— őrnagynak, aki még '44 szeptemberében is Mária Terézia Érdemrendről ábrándozott. Tette ezt akkor, amikor a harcok már magyar területen folytak, és szedett-vedett zászlóaljuknál 170 puska volt csak, csövenként 5-10 db. lőszerrel. Ha tiszttársaimmal nem fékezzük, képes lett volna feláldozni az utolsó embert is." "Nemcsak az én véleményem : a német hadvezetésnek nem volt szüksége ilyen provokációra. A különböző kormányok úgyis kiszolgálták őket. Egyébként Csekme százados nevét két volt repülőstől hallottam, akik ma is élnek. Az egyik Miskolcon, a másik Debrecenben. Vajon mi derülne ki, ha meg lehetne állapítani, hogy a bombázás idején hol volt és mit csinált Csekme százados ?" "A gép típusa ? Hihetetlen, hogy senki nem tud azonosítani, mikor minden faluban a községházán, az iskolákban, a laktanyákban tablókon ki voltak függesztve a repülőgéptípusok, alulfelül, elől-hátul, oldalnézetben. A felségjelek variálhatók." "G. Nagy Jenő” Pétery Miklós A. : "Változások", amik ellen tiltakozunk! 45 éve élek távol Szülőföldemtől. Emigrációnk első szakaszában pénzem sohasem volt, hogy hazalátogassak. Később, haditengerészeti szolgálatom alatt "hivatalból" nem mehettem most, amikor már megöregedtem, rakoncátlan szívem, nyilalló térdeim kötnek új hazám földjéhez. Érthető tehát, hogy igen nagy érdeklődéssel, még nagyobb aggódással és szeretettel figyelem innét Szülőhazám küzdelmét és erőfeszítéseit a "jobb jövőért" és várom (várjuk) a változásokat! Van is belőlük bőven ! De sajnos, nem olyan, ami most kellene ! Lapozgatva az otthoni újságok tömkelegét, megdöbbenve kell tapasztalnom, hogy az 1950-52-es évek vérengző és piszkos terrorszelleme, ávós gengszterek aljas szelleme vissza-visszatér a "változások" kétes leple alatt. Mintha fontosabb téma nem is lenne most a vajúdó országban, megint a "Kassai bombázás"-ról írnak elképesztő hazugságokat, sunyi vádakat, az "új korszellemnek" megfelelően; újabb változatban ! A változás most annyi, hogy : a ruszki még az országban van, tehát őket támadni nem tanácsos; 135-----s
