Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)
Szokolay: A magyar ejtőernyősök lovagkora
■jakAíVI A MAGYAR EJTŐERNYŐSÖK LOVAGKORA 1938 -1941 PAPA Irta: Szokolay Tamás, a kísérleti keret első tisztjeinek egyike. 1/A47AR Rfc'PULOTER 1983 tavaszán Szokolay Tamás leánya elküldte édesapja 'Emlékiratait" Múzeumunk számára. Ennek a sűrűn gépelt 35 oldalas munkának első nyolc oldalát - mely az ejtőernyősök megalakulásának első három hónapját tárgyalta - tavalyi számunkban közöltük. Ebben a számunkban a következő ló hónap történetét ismerteti a szerző, 1940 tavaszáig. Ez úton mondunk köszönetét Fehér Endrének és Hegedűs Gézának, akik fényképanyag adományozásával gazdagították a cikket. Szerkesztő. a kiképzés terén a volt. Mint mór az előbkeretnek csak 15 meg- Nem volt arra lehető-Legnagyobb nehézségünk megbízható ejtőernyők száma biekben említettem, a 27 fos bízható gyakorlóernyője volt. ség, hogy egységünk teljes létszámban csoportos ugrást végezzen. A külföldi ernyők nagyon drágák voltak, darabjuk 3 - 4,000 Pengőbe került, ami mai pénzben több mint 50,000 Forintnak felel meg. Arra tehát számítani sem lehetett, hogy ezeket az ernyőket nagyobb mennyiségben meg lehessen vásárolni. Csak egy lehetőség látszott megvalósíthatónak: a hazai ejtőernyők gyártása. A székesfehérvári Repülőgépjavító Üzem parancsnoka, Hehs Ákos repülő mérnök százados, sietett segítségünkre. Vállalkozott arra, hogy kikisérletez egy új ernyőtípust, felhasználva eddigi tapasztalatainkat. Ehhez a munkához természetesen engedélyre és pénzügyi keretre volt szükség, melynek megszerzése ismét Bertalan feladata volt. Sikerült ezt is rövidesen megoldania, és igy Hehs Ákos, a tehetséges fiatal mérnök százados megkezdhette munkáját. Ennek a munkának az első megbeszélésére Bertalan egy négy főből álló tiszti csoportot vitt magával, melynek én is tagja voltam. Természetesen ejtőernyővel akartunk megérkezni a székesfehérvári repülőtérre. Ez volt az első eset, hogy ismerős területünktől távol ugrottunk és csak a levegőben való megfigyelés alapján kellett kiválasztani az ugrás helyét. Szép, csendes novembervégi idő volt. 800 méterről ugrottunk, néhányszáz méteres zuhanás után nyitva az ernyőt. Az egész Javító Üzem kint volt a repülőtéren, mert még senki sem látott csoportos ugrást. Vállalkozásunk jól sikerült, mindenki baj nélkül ért talajt. Megbeszéltük Hehs Ákossal, hogy milyen változtatásokat szeretnénk a külföldi ernyőkkel szemben, majd visszarepültünk Szombathelyre. Az év hátrelevő részében már nem sokat voltunk a levegőben a rossz időjárás miatt. Ez megint az elméleti kiképzés ideje volt. Most már az ugrásoknak is megvolt az általunk kialakított elmélete. Rájöttünk arra, hogy miként lehet a zuhanó testet irányítani és miként lehet az ernyő nyitása előtt a legkedvezőbb testhelyzetet felvenni, hogy az ernyő rántását a vállak fogják fel. így most már a harckiképzés elméletébe belekapcsolódott az ugrókiképzés elmélete is. 1939 év elején az időjárás - bár kissé hideg, de - ugrásra igen alkalmas volt. Derült téli időben mind a felszálló, mind pedig a leszálló légmozgások igen ritkák. Ilyenkor az ejtőernyős úgy ér talajt, mintha egy lépcsőről lépne le. 56 ugrást teljesített a keret Január hónapban a rendelkezésünkre álló néhány ernyővel! Közben Bertalan szorgalmasan Járt Székesfehérvárra és figyelte az első magyar ejtőernyő születését. Január második felében értesítették, hogy az első példány készen van és 10 dobást sikeresen kiállt. Bertalan azonnal indult, de senkit sem vitt magával, bárhogy kértük is. 0 már tudta, hogy mit akar, s ahhoz nem kellett neki kiséret. Székesfehérvárott megnézett két dobást próbababával, aztán összehajttatta az ernyőt és felpróbálta a hevederzet illeszkedését. Miután ezt is jónak találta, kijelentette, hogy ő most ugrik ezzel az ernyővel. Hehs Ákos azt válaszolta, hogy "rendben van, máj együtt ugrunk, mert elkészült már egy második ernyő is." így Bertalan és Hehs együtt végezték az első ugrást 800 méterről, a másodikat 500 méterről. A második ugrás után Bertalan megölelte Hehs Ákost és gratu-80-
