Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)

Lévay: A vadászbombázók (csatarepülők) rövid története

Boucek József hadnagy kellett települnünk. Ez alkalommal gépeink Lesváron szálltak le, míg a személyzet Röjtökmuzsajon nyert elhelyezést. Az üzemanyaghiány egyre súlyosabban éreztette hatását, aminek következtében a bevetések mind szórványosabbá váltak. Ha jól emlékszem, Lesvárról csak egy bevetést repült néhány gépünk. Lesváron sem maradhattunk sokáig. Március 22- én búcsút mondtunk hazánknak és a bécsújhelyi (Wiener- Neustadt-il repülőtérre települtünk. Az osz­tály személyzete a repülőtértől néhány kilométerre fekvő Wollersdorfban nyert elhelyezést. A túlnyomó szovjet és amerikai légifölény alaposan megtépázta mind a magyar, mind a német alakulatokat. A SG. "Immelmann" legnagyobb részét kivonták ebből a harcsávból és északra irányították. Bécsújhelyen - az ott állomásozó német léglökéses gépeken és raj­tunk kívül - nem volt harci alakulat. Viszont arra sem emlékszem, hogy ezek a léglökéses gépek egyszer is felszálltak volna. Bécsújhelyen Jelentkezett nálam Szilágyi János százados, akit az 1. repülő hadosztályparancsnokság a hősi halált halt vitéz Szimon László százados pótlá­sára a 2. század parancsnokává nevezett ki. Ha az osztály megalakulása alkalmával kétségeim voltak, hogy a Homér Imre és a köztem fennálló kétévi rang­különbséget hogyan fogom majd áthidalni, ezek a kétségek Szilágyi János beosztásával még csak fo­kozódtak, mert Szilágyi János legalább öt évvel elő­zött meg engem rangban! Azonban minden aggo­dalom szükségtelennek bizonyult, mert János, szere­tetreméltó természeténél fogva, könnyen beleillesz­kedett az adott helyzetbe, öt mint a vezérkari tan­folyam hallgatóját harci tapasztalatszerzés céljából nevezték ki a 2. század parancsnokává. Mint szá­zadparancsnok már nagy tapasztalattal rendelke­zett, mert Székesfehérvár-Sóstón sokáig volt a fel­derítő iskolaszázad parancsnoka, és ugyancsak szolgált a harckiképző iskolán, ahol vadászgépek repülésében is kiadós tapasztalatot szerzett. Beosz­tása így nekem nagy segítséget Jelentett, mert ek­kor már híre kelt, hogy Balek német vezérezredes, a róla elnevezett hadseregcsoport parancsnoka - a szovjet csapatok által alakulataira mért csapásokat szépítendő, német szokás szerint - bűnbakot kere­sett. A Szent László hadosztály testőrökből alakult lövész ezrede - a hadosztály vezérkari főnökével együtt - átállt az oroszokhoz. Ez Baleknak kapóra Jött. Emlékirataiban szemérmetlenül azt állította, hogy a teljes hadosztály átszökött az oroszokhoz, és ezért elrendelte, hogy az ő csoportja harcsávjában minden magyar alakulatot le kell fegyverezni és a gépjárműveket el kell kobozni. Ezért úgy határoz­tam, hogy áttelepülések alkalmával a gépek átrepü­­lését Szilágyi századosra bízom, én pedig az osztály földi részével fogok áttelepülni, nehogy a németek - Balek parancsa értelmében - a kettőt egymástól elszakítsák. Március 30-án, pénteken, kritikus helyzetbe ke­veredtünk. A szovjet erők gyors előretörése miatt kézenfekvővé vált, hogy Bécsújhelyen sem marad­hatunk sokáig. Előző nap este utasítottam a gépko­csioszlop parancsnokát, hogy még az este folyamán rakodjanak be a gépkocsikba. Az emberek és a családtagok csak az éjjeli alváshoz legszüksége­sebb holmit tarthatják maguknál, minden más a gép­kocsikon legyen, egy esetleges gyors áttelepülés esetére. Pénteken reggel hajnali öt órakor csengett a tá­bori telefonom. Összekötő tisztem közölte velem, hogy egy szovjet páncélos ék mintegy öt kilomé­terre megközelítette a repülőteret és annak irá­nyában tör előre. Azonnal riadóztattam a hajózókat. Mikor a szállítással megbízott főhadnagyot felhív­tam, az közölte velem, hogy a berakodás éppen most kezdődött meg. Tehát előző napi parancsomat nem teljesítette, s ezzel kritikus helyzetbe hozta az osz­tály földi részét, valamint a családtagokat. Ez a hír olyan idegállapotba hozott, hogy idegességemben hányni kezdtem; féltem, hogy az asszonyok és gyer­mekek esetleg orosz kézre kerülhetnek a főhad­nagy engedetlensége miatt. Meg kell Jegyeznem, hogy a "letolást", amit a főhadnagy tőlem kapott, nem hiszem valaha is "kirakatba tette" volna. Lassan világosodni kezdett. Mikor a repülőtérre értem, a 12 üzemképes gép motorja már járt és a bombák fel voltak függesztve. A hajnali pirkadás­­ban már kivehető volt hat orosz páncélos körvonala. Ez volt repülő pályafutásom egyetlen "bevetése", amit földről vezettem. Egyik gép szárnyáról a másik­ra kapaszkodva, kijelöltem a pilótáknak a megtámadandó páncélosokat. Ugyancsak parancsot adtam, hogy a támadás után azonnal szálljanak le és Járó motorral várják meg, amíg a bombákat újra-6 1-

Next

/
Thumbnails
Contents