Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)

Lévay: A vadászbombázók (csatarepülők) rövid története

Boucek József hadnagy

kellett települnünk. Ez alkalommal gépeink Lesváron szálltak le, míg a személyzet Röjtökmuzsajon nyert elhelyezést.

Az üzemanyaghiány egyre súlyosabban éreztette hatását, aminek következtében a bevetések mind szórványosabbá váltak. Ha jól emlékszem, Lesvárról csak egy bevetést repült néhány gépünk.

Lesváron sem maradhattunk sokáig. Március 22- én búcsút mondtunk hazánknak és a bécsújhelyi (Wiener- Neustadt-il repülőtérre települtünk. Az osztály személyzete a repülőtértől néhány kilométerre fekvő Wollersdorfban nyert elhelyezést. A túlnyomó szovjet és amerikai légifölény alaposan megtépázta mind a magyar, mind a német alakulatokat. A SG. "Immelmann" legnagyobb részét kivonták ebből a harcsávból és északra irányították. Bécsújhelyen - az ott állomásozó német léglökéses gépeken és rajtunk kívül - nem volt harci alakulat. Viszont arra sem emlékszem, hogy ezek a léglökéses gépek egyszer is felszálltak volna.

Bécsújhelyen Jelentkezett nálam Szilágyi János százados, akit az 1. repülő hadosztályparancsnokság a hősi halált halt vitéz Szimon László százados pótlására a 2. század parancsnokává nevezett ki. Ha az osztály megalakulása alkalmával kétségeim voltak, hogy a Homér Imre és a köztem fennálló kétévi rangkülönbséget hogyan fogom majd áthidalni, ezek a kétségek Szilágyi János beosztásával még csak fokozódtak, mert Szilágyi János legalább öt évvel előzött meg engem rangban! Azonban minden aggodalom szükségtelennek bizonyult, mert János, szeretetreméltó természeténél fogva, könnyen beleilleszkedett az adott helyzetbe, öt mint a vezérkari tanfolyam hallgatóját harci tapasztalatszerzés céljából nevezték ki a 2. század parancsnokává. Mint századparancsnok már nagy tapasztalattal rendelkezett, mert Székesfehérvár-Sóstón sokáig volt a felderítő iskolaszázad parancsnoka, és ugyancsak szolgált a harckiképző iskolán, ahol vadászgépek repülésében is kiadós tapasztalatot szerzett. Beosztása így nekem nagy segítséget Jelentett, mert ekkor már híre kelt, hogy Balek német vezérezredes, a róla elnevezett hadseregcsoport parancsnoka - a szovjet csapatok által alakulataira mért csapásokat szépítendő, német szokás szerint - bűnbakot keresett. A Szent László hadosztály testőrökből alakult lövész ezrede - a hadosztály vezérkari főnökével együtt - átállt az oroszokhoz. Ez Baleknak kapóra Jött. Emlékirataiban szemérmetlenül azt állította, hogy a teljes hadosztály átszökött az oroszokhoz, és ezért elrendelte, hogy az ő csoportja harcsávjában minden magyar alakulatot le kell fegyverezni és a gépjárműveket el kell kobozni. Ezért úgy határoztam, hogy áttelepülések alkalmával a gépek átrepülését Szilágyi századosra bízom, én pedig az osztály földi részével fogok áttelepülni, nehogy a németek - Balek parancsa értelmében - a kettőt egymástól elszakítsák.

Március 30-án, pénteken, kritikus helyzetbe keveredtünk. A szovjet erők gyors előretörése miatt kézenfekvővé vált, hogy Bécsújhelyen sem maradhatunk sokáig. Előző nap este utasítottam a gépkocsioszlop parancsnokát, hogy még az este folyamán rakodjanak be a gépkocsikba. Az emberek és a családtagok csak az éjjeli alváshoz legszükségesebb holmit tarthatják maguknál, minden más a gépkocsikon legyen, egy esetleges gyors áttelepülés esetére.

Pénteken reggel hajnali öt órakor csengett a tábori telefonom. Összekötő tisztem közölte velem, hogy egy szovjet páncélos ék mintegy öt kilométerre megközelítette a repülőteret és annak irányában tör előre. Azonnal riadóztattam a hajózókat. Mikor a szállítással megbízott főhadnagyot felhívtam, az közölte velem, hogy a berakodás éppen most kezdődött meg. Tehát előző napi parancsomat nem teljesítette, s ezzel kritikus helyzetbe hozta az osztály földi részét, valamint a családtagokat. Ez a hír olyan idegállapotba hozott, hogy idegességemben hányni kezdtem; féltem, hogy az asszonyok és gyermekek esetleg orosz kézre kerülhetnek a főhadnagy engedetlensége miatt. Meg kell Jegyeznem, hogy a "letolást", amit a főhadnagy tőlem kapott, nem hiszem valaha is "kirakatba tette" volna.

Lassan világosodni kezdett. Mikor a repülőtérre értem, a 12 üzemképes gép motorja már járt és a bombák fel voltak függesztve. A hajnali pirkadásban már kivehető volt hat orosz páncélos körvonala. Ez volt repülő pályafutásom egyetlen "bevetése", amit földről vezettem. Egyik gép szárnyáról a másikra kapaszkodva, kijelöltem a pilótáknak a megtámadandó páncélosokat. Ugyancsak parancsot adtam, hogy a támadás után azonnal szálljanak le és Járó motorral várják meg, amíg a bombákat újra-6 1-