Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)

Lévay: A vadászbombázók (csatarepülők) rövid története

10-én már a Gyalui Havasokat is elérték, sót, az arc­­vonal nyugati oldalán már Aradot fenyegették. A Kolozsvár irányába támadó szovjet és román csapa­tokat a 2. magyar hadsereg hősiesen harcoló kato­náinak még sikerült Tordától délre visszavernie, azonban nem látszott valószínűnek, hogy a gyengén felfegyverzett magyar erők sokáig tudnák tartani az arcvonalat. így nem csodálkoztam, amikor Sáros­patakon új parancs várt ránk, miszerint továbbra is a szerelvényen kell maradjunk, míg újabb irányítást nem kapunk. Még Lengyelországban, bevagonírozásunk előtt Jelentkezett nálam Kázár László főhadnagy, akit a 102. repülő dandárparancsnokság a fronton szenve­dett veszteségek pótlására a századhoz helyezett át elsőtiszti beosztásba. Ez a rendelkezés Molnár Vilmos főhadnagynak szemmelláthatólag rosszul esett. Molnár, aki kiváló elsőtisztnek bizonyult, és harmincon felüli bevetést repült már mint rajpa­rancsnok, degradálásnak vette ezt az intézkedést. Ennek a sértődöttségnek a visszhatását későbben látjuk majd. Az új parancs szerint a századnak a börgöndi re­pülőtér közelében fekvő Seregélyesre kellett átte­lepülnie, ahova szeptember vége felé érkezett meg. A század hajózói a seregélyesi Hadik kastélyban, a század többi része pedig a községben nyertek el­helyezést. Gróf Hadik Béla, a kastély tulajdonosa, katonai szolgálatot teljesített mint tartalékos tiszt. Felesége, gyermekei, valamint sógornője, Kende bárónő, kedvesen fogadtak bennünket és a fél kas­télyt rendelkezésünkre bocsátották. Volt a kastélynak egy másik lakója is, gróf Hadik anyósa, az amerikai milliomos Vanderbilt család egyik tagja, Vanderbilt Gladys, akit viszont egyál­talán nem lehetett barátságosnak nevezni. Szárma­zása révén a németeket és azok szövetségeseit el­lenségnek tekintette. Viszont a kastélyban való tar­tózkodása valóságos 'életbiztosításnak" bizonyult az amerikai légitámadások alkalmával. Úgy látszott, az amerikai pilóták parancsot kaphattak, hogy a kas­télyt ne támadják meg. Mikor a börgöndi repülőtér ellen október 10-én az amerikaiak alacsonytámadást intéztek, több Lock­heed P.38-as Lightning vadászgép egészen alacso­nyan ismételten rácsapott a kastélyra, de géppus­kázás helyett csak a szárnyaikat billegették. Van­derbilt Gladys Jelenléte többet ért, mint egy légvé­delmi üteg! Szeptember végétől október elejéig a század be­rendezkedett. A börgöndi repülőtéren várt ránk egy német összekötő tiszt és egy lovagkeresztes német törzsőrmester, mint oktatók. A kiképzést még nem kezdhettük meg, mert a FW.190-es gépek még nem érkeztek meg. Október 10-én, mint már említettem, P.38-as Lightning gépek támadták a börgöndi repülőteret, az ott állomásozó gépekben nagy kárt téve. Október 11-én a magyar gépek részére megle­­petészszerű repülési tilalmat rendeltek el, mert a német vezetőség rájött arra, hogy két magyar repü­lőgép átrepült a Szövetségesekhez. Sejteni lehe­tett, hogy "valami lógott a levegőben", de még min­dig nem tudtuk, hogy mi? Október 13-án US. bombázók támadták a székes­­fehérvári vasútállomást, majd a rákövetkező éjsza­kán a R.A.F. éjjeli bombázói látogatták meg a várost. Október 15-én aztán megtudtuk, hogy "mi lógott a levegőben". Vasárnap lévén, a század teljes pihe­nőben volt. Ebéd után a Hadik család társalgójában beszélgettem a grófnéval és Kende bárónővel. Va­lami műszaki hiba miatt a faluban, és így a kastély­ban is, megszakadt az elektromos áramszolgáltatás, így egy öreg detektoros rádión hallgattuk a híre­ket. Ha Jól emlékszem, úgy egy óra körül hallottam meg a Kormányzó proklamációját a fegyverszünet­tel kapcsolatban. Óriási meglepetést okozott! Se nyelni, se köpni nem tudtam! Éreztem, hogy a kor­mányzói proklamáció katonai pályafutásom legna­gyobb és legnehezebb elhatározása elé állított. Mint egy önálló század parancsnoka egy "német tenger" közepén találtam magam, távol az arcvona­laktól és felettes parancsnokságomtól, súlyos fele­lősséggel a vállamon. Tudtam, hogy az én elhatáro­zásomtól függ embereim jövője. Arról, hogy az oro­szokhoz átrepüljünk, szó sem lehetett. Először is még nem is voltak gépeink. Az oroszokhoz való átállástól mindig viszolyogtam, és ha lettek volna is gépeink, az átállás csak a hajózok részére lett volna meg­oldás. Mi történt volna a század többi személyzeté­vel, a földi résszel? Az olaszok kiugrása után volt al­kalmam megfigyelni, hogy a németek miként bántak a keleti hadszíntéren rekedt olasz katonákkal. Ha­difogolytáborokba terelték őket és úgy bántak ve­lük mint az állatokkal. Az én derék magyar kato­náim Jobb sorsot érdemelnek! Ami a saját személyemet illette: már eleve elha­tároztam, hogy a harcot tovább folytatom, még ak­kor is, ha ez a Kormányzóra tett eskümmel ellen­kezik. A Szolgálati Szabályzat is ad lehetőséget a parancs megtagadására, vagy nem teljesítésére, ha a parancs az egyén lelkiismerefével nem egyez­tethető össze. Úgy éreztem, hogy ez a paragrafus most rám is vonatkozik. De vajon van-e Jogom az én elhatározásomat az embereimre rákényszeríteni? Riadóztattam a századot és a kastély udvarán felsorakozott embereimmel ismertettem a Kormány­zó kiáltványát, majd a következőket mondtam: "Em­berek! Én a magam részéről úgy határoztam, hogy a fegyvert nem teszem le és tovább harcolok. Úgy ér­zem azonban, hogy az én elhatározásomat nincs Jo­gom rátok kényszeríteni. Legtöbben közületek a Szovjetunióban töltött idő alatt láthatták, hogy mit Jelent a szovjet életforma és életszínvonal. Azt az én gyomrom nem venné be. Ez befolyásolta az én el­határozásomat. Sokan közületek a már szovjet meg­szállás alatt lévő Erdélyből származtok, ugyancsak sokatok szülőfaluja vagy szülővárosa is már a szov­jet csapatok kezére került. Ezért úgy határoztam, hogy a választást rátok bízom. Egy óra múlva újra sorakozni fog a század, addig döntenetek kell, hogy mit akartok! Aki úgy érzi, hogy nem akar tovább har­-49-

Next

/
Thumbnails
Contents