Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)
Gaál: Egyedül a végtelen égbolton
Szabados Pál százados, az 1/2 önálló távolfelderítő század parancsnoka; Kecskemét, 1939. Háttérben: Arany Mihály főhadnagy. az összefüggő területfényképeket pár nappal az általános támadás megindulása (június 28.) előtt átadták a 2. magyar hadsereg parancsnokságának. Ezután állandóan a Donig repülve végeztek felderítéseket, valamint célfényképeket készítettek Voronyezsről, Kasztornojéról, SztariJ Oszkolról, Valujkiről, Osztrogoszkról, és még több más hadászati célpontról a magyar és német bombázó alakulatok számára. (251 Június 24-én Keksz alezredes kérte a repülő csoporttól, hogy a hadseregparancsnokság felderítési igényét közvetlenül hozzá küldjék, mert a csoporton keresztül az mindig késik. Két napra rá András alezredes utasította Kekszet, hogy a felderítés eredményét Jelentse a megfelelő német légierő parancsnokságának is. (24) így tehát a megérkezés után néhány nappal már lázas munka folyt, aminek eredményét nemcsak a magyar, hanem a német vezetés is hasznosította. A 2. hadsereg június 27-én 22:45 órakor távbeszélőn közölte a repülő csoporttal, hogy az offenzíva másnap, 28-án hajnali 02:15 órakor indul meg. A várva-várt "G" nap (Grosskampftag) elérkezett. A sötét, csípős hajnalon megindult az arcvonal, az utolsó nagyszabású támadás, ami még magában hordozta keleten a győzelem esélyét. A délelőtt kiküldött He.lll-es Jelentette, hogy az ellenség még nem ürítette ki az első vonalakat, és Tim és SztariJ Oszkol környékén erősebb csapatösszevonásokat észlelt. Délutánra változott a helyzet: a mozgás megszűnt, csupán a SztariJ Oszkol - Gorcsesnoje vasútvonaltól és Voronyezstől keletre mutatkozott az ellenség. (241 Másnap, június 29-én történt az első találkozás szovjet vadászokkal. Hollós János századparancsnok és személyzete vívott légiharcot és ezzel megalapozta a távolfelderítő hagyományt; a számbeli fölény önmagában nem Jelent győzelmet az ellenség részére. A vadászok 17:00 óra körül csaptak rá a magányos He.lll-esre. Az elhúzódott légiharc alatt Éberhardt Mihály és Mészáros Géza őrmesterek egy - egy vadászt lelőttek. A lövészek sikere, valamint Hollós mesteri manőverezése lehetővé tette, hogy megszabaduljanak üldözőiktől. Az oldalkormány rudazatot teljesen szétlőtték a szovjet vadászok, igy a leszállás meglehetősen veszélyes vállalkozásnak látszott. Mészáros Géza őrmester a gép farokrészébe mászott és kézzel próbálta összetartani a szétlőtt rudazatot. Az emberi izmok azonban nem tudták leküzdeni a levegő hatalmas ellenállását, de a szerelő próbálkozása mindenképpen említést érdemel. Hollós, az egykori berepülő pilóta, a második kísérletre símán letette a gépet. (251 Július másodika a győzelem és a gyász napja volt. A LFKCs-tól áthelyezett Kelemen százados és személyzete kerültek nehéz helyzetbe. Feladatuk az előnyomuló magyar hadsereg előtti terület felderítése és a Voronyezs elleni német-magyar bombatámadás eredményének a lefényképezése volt. A He.lll-es 05:35-kor emelkedett a fagyos levegőbe. Hamarosan feltűntek a keresett előőrsök, s Németh Endre főhadnagy megfigyelő, s Hajdufy Ádám őrmester fényképész bekapcsolták a fényképezőgépeket. Ezután keletnek fordultak és rövidesen feltűntek Voronyezs gyári negyedei. Előző alkalmakkor a légvédelem rendszerint azonnal működésbe kezdett, de most minden néma maradt. Fényképezés közben hirtelen villant fel az első légvédelmi sortűz. Kelemen emelkedni kezdett, változtatta az irányt és a magasságot, de a tüzérek is mesterei voltak e Játéknak. A közeli robbanások dobálgatták a gépet, de szerencséjük tartott - egyelőre. A távirász ugyanis jelentette, hogy öt szovjet vadász van felszállóban az egyik voronyezsi repülőtérről. A Lavochkin Lagg-3-asok hamarosan a nyomukban voltak. Néhány percen belül az első három már lőtávolságra volt és három különböző irányból vették tűz alá a távolfelderítőt. A lövészek sem maradtak adósok a válasszal és úgy látszott, hogy pontos tüzelésük csillapítólag hatott a vadászok lelkesedésére. Ezek most párhuzamosan, mintegy 400 méter távolságban repültek a He.lll-estől, esélyt adva a másik két pilótának, hogy bemutassák tudományukat. Ezek makacs ellenfélnek bizonyultak; az egyik felülről próbálkozott, a másik beült a felderítő mögé és gépágyújával lőni kezdte. A He.lll-es összesen 8 darab-32-