Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)

Kántor: Mozaikok egy rep. akadémikus hadnagy életéből a háború utolsó éveiben

ling István százados kedvelt, színes egyéniség volt. Telbisz Lóránt százados (Lulu! szigorú, de igazságos, talpig katona volt, akit ugyan senki sem mert közülünk becenevén emlegetni. A szerény és csendes Ajkay Ottó százados egy ostffyasszonfai földbirtokos családból származott. . . .Nem utolsó sorban említem Gyenes László századost, repülésvezető tisztünket, az "öreg" vadászt, mindnyájunk szeretett, nagyon emberi "Laci Bácsi"-ját.

Laci bácsi egyízben behozta kisfiát a foglalkozásra repülni. Mikor aztán leszállás után kiemelte a rövidnadrágos kisfiút a gépből, látta, hogy a szép új nadrágon egy éktelen olajfolt van. "No most aztán csináljunk valamit, mert otthon anyádtól nagyon kikapunk" - mondta Laci bácsi. Gondolható, hogy ez a mondat az egész évfolyam körében azonnal szólásmondássá vált. A sok Jóakaratú, de ügyetlen kéz még Jobban elkente a pecsétet. Végülis az egész nadrágot kimosták benzinben. Kissé talán más árnyalatú, de foltmentes lett. Viszont messziről dőlt a benzinszag a kisfiúból. . . .

Itt kell megemlékeznem a sokszor átszervezett, átkeresztelt szombathelyi Repülő Iskoláról, mely továbbképzésünket végezte. Az oktatói karban - még abban az időben is - legendás nevek szerepeltek: Katies János, Hadverő János, Bakonyi Rudolf, stb. . . .

1944 májusában történhetett, Ostffyasszonyfa-i kihelyezésünk alatt, egy meglehetősen sajnálatos, talán kissé Jellemző esemény. Hosszabb latolgatás után, kimondottan az igazság keresése Íratja le ezt velem.

Bevetésükről visszatérő amerikai kötelékeket magyar és német vadászok eredményesen támadtak a légtérben. Kenyéri, Csönge, Ostffyasszonyfa határában mintegy hat amerikai repülőgép zuhant le, vagy kényszerleszállás közben robbant fel, illetve égett el. A légiharcok után az egyik magyar vadászrepülő, Scholfz Miklós százados le is szállt Kenyériben és az előtalált műszaki személyzetnek bejelentette: két gépet ő lőtt le, két géproncsot, ahogy és amit lehet, használjon fel a műszaki személyzet. Rövid két órán belül tehergépkocsikon német katonák érkeztek (honnan?). Nagy hangon és szinte hisztérikusan mindent maguknak követeltek. Hiábavalónak mutatkozott minden érvelés, mérsékletre intés, kis híjjá volt, hogy tettlegességre nem került sor. Valaki közülünk meg is Jegyezte csendesen: "Ha ilyen szövetségesünk van, akkor nincs is szükségünk ellenségre." Végülis a németek mindent elvittek. Pár nap múlva a hősi halott amerikai repülőket kihangsúlyozottan nagy katonai pompával, a teljes akadémikus évfolyam jelenlétében, temettük el Ostffyasszonyfa községben. . .

Kaposvári kihelyezésünk alatt - 1944 június végén, vagy inkább júliusban - egy századerejű amerikai P-51-es Mustang kötelék hajtott végre alacsonytámadást a taszári repülőtér ellen. Gépeink a hangárban, mindössze két-három német futárgép volt kikötve a repülőtér szegélyén. Valószínűleg ezek keltették fel a Mustangok figyelmét. A teljesen védtelen repülőtéren csupán kisebb károk keletkeztek, annak ellenére, hogy a Mustangok a nyitott hangárajtón keresztül lőtték gépeinket. A német gépeket viszont - több rácsapással - teljesen szétrombolták, sőt, egy közelben szántó földműves ökreit is - direkt céllövészetet rendezve agyonlőtték. Évfolyamtársam, Berecz Endre akadémikus, miután a hangárban álló már megjavított Messerschmitt Bf.l09-es vadászgépet beindítani nem tudta, kivette az egyik, már összelőtt német gépből a 8 mm-es könnyű fedélzeti géppuskát és az egyik támadó gépet - állvány nélkül - oly szerencsésen eltalálta, hogy az kb. 50 km-el arrább kényszerleszállt. Később, már avatásunk után értesültem arról, hogy megérdemelt kitüntetést is kapott érte. Berecz Bandi az USA-ban, Floridában él, címe sajnos ismeretlen előttem. . . .

November első felében vonultunk be kihelyezésünkről a még teljesen el sem készült Repülő Akadémia épületébe, Szentkirályszabadja község mellett, Veszprém határában. 1944 november 15-én ott avatták hadnaggyá az akadémikusokat. A tartalékos évfolyam ugyanakkor zászlós rendfokozatot nyert el. A háborús viszonyoknak megfelelően, nem a régi, díszes Ludovikás avatások formájában, de bensőséges ünnepély keretében. A Légierőket Keksz Edgár ezredes képviselte, aki mindnyájunkkal kezet fogott, mintegy kidomborítván, hogy ezentúl a repülő tisztikarba tartozunk, akármilyen sors várjon ránk. . .

Avatás után az évfolyam meglehetősen szétszóródott. A repülőgépvezető kiképzésben elmaradottak egy része - önként Jelentkezés alapján, talán 30-40 fő - a Szent László hadosztály tisztikarát töltötte fel. Másrésze - úgy 40-50 személy - a magyar Hunyadi SS hadosztályhoz Jelentkezett és Németországba került elszállításra. A repülő bevetésre inkább számbajöhetők részben Csorna-Csatárimajorba, részben pedig Hegyfaluba vonultak be, továbbképző "REGVI" (REpülőGépVezető Iskola) alakulatokhoz. Mindkét helyen - ahogy az időjárás megengedte - nagy ütemben folyt továbbképzésünk. . .

1945 március 23-án alakulatunk áttelepült Németországba (Ausztria), Zeltweg repülőterére. Én azonban gép-, illetve helyhiány miatt alakulatomtól elmaradtam, s csak nagyon sok izgalmas kaland után tudtam hozzájuk csatlakozni Zeltweg-ben.

Ekkor már a háború utolsó napjait éltük: nem volt sem gép, sem üzemanyag, amivel folytatni lehetett volna továbbképzésünket. . . .

A fegyverszünet napján minden német fokozatosan eltűnt a repülőtérről. Magyar parancsnokság vette át a repülőteret és magyar műszaki személyzet szerelte ki a gyújtófejeket a robbantásra előkészített épületekből.

Úgy két-három nap múlva, nagyon óvatosan, egy orosz járőr tűnt fel a bejárati Őrszobán. Parancsnokunk felkereste az oroszok tábornokát, aki "többpecsétes" nyílt parancsot állított ki és írt alá: szabadon mehetünk haza minden felszerelésünkkel és személyi tulajdonunkkal. Géppisztolyos kísérőket is adtak mellénk, akik aztán elkísértek bennünket - a Kapfenberg-i hadifogolytáborba.-102-