Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)
dr. Bognár: Amikor Komárom visszatért
AMIKOR KOMÁROM VISSZATÉRT Dr. Bognár Kálmán visszaemlékezik. A Budapest-mátyásföldi katonai repülőterünkön települt önálló távolfelderítő repülő osztályunk két százada már fel volt szerelve az akkor korszerűnek számító Helnkel, He.70-es gépekkel, de - előttünk érthetetlen okokból - a mi osztályunk nem kapott parancsot, hogy a "díszelgésre" mi is elmenjünk demonstrálni fegyvernemünket, amikor Kprmányzónk a már nagyon várt bécsi döntés után Új-Komáromból megnyitotta az utat az elzárt O-Komárom felé és oda csapatai élén bevonult. Az egész Csallóköz is megint szabad lettül (Apai és anyai ágon egyaránt nekem is ott hajtott ki a családfám. . . 1 A "krónikás" erről az emlékezetes díszelgésről annak idején nem írhatott, mert nem volt határozott parancsunk arra, hogy mi is 'menjünk', de mégis "repültünk". Öntevékenyen, közös elhatározásból, magunktól; véreink iránti együttérzésből, a magyar-szeretet sugallta motortól hajtva, - irányítva szívünktől -, hogy húsz esztendő után a kisebbségi sorban élő magyar testvéreink most visszatérhettek hozzánk, az erőszakkal és teljesen igazságtalanul nagyon is megkurtított anya-országba. Ha az még mindig akkor csonka ország volt nekünk - de mégis: magyarlakta területekkel nagyobbodtunk! Magunk is tudjuk, hogy ezért az öntevékeny repülésünkért komoly büntetés is Jöhetett volna a két felelős századparancsnokra. Ez mégis elmaradt! A távolfelderítő repülő osztály akkori parancsnoka - Keksz Edgár őrnagy, egyben a mátyásföldi repülőtér parancsnoka is - nehezen értette meg az ilyen "stikét", repülő bravúrt, vagy mindegy, minek nevezzük az ilyen szabálytalan manőverezéseket. . . Jómagam Bibithy-Horváth László századosnak, az 1. század parancsnokának a gépében nyertem beosztást, mint megfigyelőtiszt. Ez nekem is külön örömet - és részéről megbecsülést - Jelentett. (Hat évvel korábban, repülő kiképzésem alatt egyik kiváló oktató tisztem voltj ’Bibe", - ahogy mi, hozzá közelebb állók neveztük őt - próbálta azzal vigasztalni magát, hogy a reggeli, vagy kora délelőtti órákban borult, erősen felhős időnk volt, alacsony felhőalappal, - ami nem alkalmas a kötelékrepülésre. Én azonban meteorológus voltam szakmai hivatásom szerint, tehát az időjárási helyzetet egyáltalában nem láttam semmiképpen sem kritikusnak. . . . Ezt feltártam a két századparancsnok előtt is. A 2. század parancsnoka szintén egykori derék oktató tisztem volt: Szabados Pál százados. Félóránként kapva az időjárásjelentéseket az útközbe-eső Felsőgalláról, Bánhidáról és Hegyeshalomról is, nyugodtan Jelenthettem, hogy délelőtt 10:30 és 11:00 óra körül "kitisztul", eloszlik a kötelékrepülést akadályozó felhőzet és mi is megindulhatunk a Medve-i rögtönzött híd átkelési helyhez és a komáromi híd fölé. A meteorológusok is tévedhetnek. De ebben az esetben igazam volt és a legszebb repülő időben érkeztünk meg a komáromi híd fölé, -- amikor Kormányzónk azt megnyitotta, s mi "mérsékelt magasságban" (?) szoros kötelékben elhúztunk a patinás híd fölött, ami a két vá/ost újból összekötötte, vagyis: magyar város lett Ó-Komárom is! Feladatunkat végrehajtva, visszatérőben a levegőben "még nem lógott az orrunk", de leszállva már éreztük azt, hogy manőverezésünknek súlyos következményei is lehetnek. . . .Élményeinket a tiszti étkezdében tárgyaltuk borozgatás közben. A két századparancsnokot próbáltuk megnyugtatni, vigasztalni, hogy nekünk voltak ekkor a legkorszerűbb gépeink, tehát ezért is el kellett mennünk, megmutatni azokat. Borúlátók maradtak - és igazuk is volt, mert a délutáni órákban váratlanul megérkezett Keksz őrnagy; szigorúan felelősségre vonta Bibét és Pali "bácsit". Egy azonban biztos: Keksz, a szigorú és szolgálati szempontból tántoríthatatlan, kemény katona megértette a mi hazafias túlfűtött lelkesedésünket, a forrófejű felbuzdulást és "ad acta" tette ezt a kétségtelenül szabálytalan légi manőverezést: elmaradt a hadbírói eljárás a felelős tisztek ellen! Nem lennék őszinte önmagamhoz, ha elhallgatnám ennek az érdekes repülőútnak a legszebb részét, ami a mi vezérgépünkben történt. Amikor a nagy díszelgés után Csallóköz felett repülve katonai térképünkön felfedeztem Csicsó és Szilas községeket ahol édesapám és édesanyám születtek, rádiótávirászunk megkért: mutassam meg neki Lak-Szakállas községet, ahonnan az ő szülei valók. Szinte Szilassal volt ez a község összeépítve. A derék fiú térdre borult és úgy imádkozott; ez kicsalta a könnyeket is szemeinkből. Az elsüllyedt "régi jó időkben" a repülő közösségi szellem nem dogmatikus Jelenség volt, hanem élő valóság. Keksz őrnagy is, csak az első "robbanó" haragjában fenyegetett minket hadbírói eljárással. Pedig hallhatta talán azt is, ahogyan a tiszti étkezdében örömünkben és "búban-bánatunkban", Jó boros hangulatban nótát is kreáltunk neki és énekeltük, hogy "az Edusnak, az okosnak lóg. . . lóg . . . lóg. . . a feje, mint a kosnak”. . . .és mégis nagyon lojális, elnéző maradt irányunkban, a nagy szabálytalanság ellenére is. . . . Egyszerűen stornirozta az ügyet, hogy semmi nyoma se maradjon. . . . Ezért is, annak idején, Jobb volt nekünk, a résztvevőknek is, hallgatni erről az "ügyről". - Ma már ő is, két századparancsnokával együtt, a Hadak útjáról nézi régi repülő bajtársainak erőfeszítéseit, hogy - ha megcsappanva is - miként ápoljuk a múltat és repülő hagyományainkat, sohasem felejtve azt, hogy a magyar repülők mindenkor megtették kötelességüket a Haza iránt! Hiányos lenne ez a beszámoló, ha nem említeném meg utolsó találkozásomat otthon "Bibé'-vel, a háború befejezése után. Nem volt Nyugaton, így alávetette magát a szabványos "igazoló eljárás’-nak. Leigazolták. Az új, úgynevezett "Demokratikus Honvédségben" is szeretett volna tovább szolgálni, hisz"-100-
