Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)
"TF vagy VADÁSZ?"
végezte a munkáját: vöröses fekete robbanás, különböző nagyságú fém darabok és lepedő nagyságú lemezek repültek felém, suhantak el mellettem, szerencsére anélkül, hogy eggyel is összeütköztem volna. Felhúzás közben a többi bombázó lövészei küldik utánunk géppuskáik vörös csíkjait, amíg ki nem kerülünk a lőtávjukból. Közben kigyulladt a piros lámpa. Mivel a Bostonok is Nyugat felé tartottak, Lacival megegyeztünk, hogy mégegyszer rájuk csapunk, mert a megmaradt 21 bombázó még jelentős kárt tudna tenni Veszprém városában. Ugyanekkor hallottuk Nánási, Nyári és Báthy üdvrivalgását a rádióban. Kiderült, hogy ők is lelőttek két Bostont és megsemmisítették a másik kisérő Jak-9-est. így mindegyik résztvevő pilóta aratott egy légigyőzelmet! Öt-null a javunkra nem rossz eredmény, különösen a mérkőzés utolsó 5 percében. Hasonlóan erős elhárítás ellenében megismételtem az első támadást: belőttem magam a géppuskáimmal, majd 90-100 méterről megnyitottam a gépágyút. Azaz... csak megnyitottam volna! Sajnos, néma maradt!... Ez sem először fordult elő. Most már nem sok időnk maradt, a lámpa pirosán fénylett. Lenyomtuk gépeinket a fák fölé, földközelben igyekeztünk hazafelé. Visszapillantva láttuk, hogy a Bostonok Veszprém előtt délnek fordultak, magukkal víve halálos terhüket. Úgy látszik, meggondolták magukat. A kertek alatt surrantunk hazáig, de Kenyéri előtt felhúztunk, rácsaptunk a repülőtérre, megbillegtettük a gépeket, majd gyors, csúszó fordulóval földet értünk. Nánásiék egykét perccel előttünk érkeztek, vártak reánk Kiss Elemérrel együtt. Mindenki mosolygott. Még Elemér és kísérője is, akik üzemanyaghiány miatt minden bizonnyal szegényebbek maradtak egy-egy győzelemmel. Az 5. század eredménytáblája e napra ezt mutatta: Nánási Kálmán hadnagy és Kérges László szakaszvezető egy-egy Jak9-es, Báthy János hadnagy, Nyári György hadnagy és Fekete Ottó zászlós egy-egy Boston bombázó. „TF vagy VADÁSZ?” 1937. őszén lettem áthelyezve a M.kir. 1. Repülő Futár Alcsoporthoz. Megfigyelő beosztásban repültem a He 70-es typusu TF gépet. A He 70-es gép alkalmazásával, repülő tulajdonságaival és használhatóságával kapcsolatban már néhány volt TF bajtársaim sok érdekes cikkben nyilatkozott. Igaz sokszor a történelmi hűség a személyekkel és az esetek leírásában egy kissé, az idő távlatából, néhanéha megváltozott. Az első egy-néhány He 70-es gépet az alőbb megnevezett alakulatom, Mátyásföldön, 1937 október — novemberben kapta meg. 1937 novemberben kezdődött meg a repülő személyzet átképzése. 1937. november 26-án végre magamnak is alkalmam volt, hogy közelebbről megismerkedjünk egymással: a gép és a repülő. Az idők folyamán sok alkalmam volt megismerni jó és rossz tulajdonságait. A pilóta szemszögéből már PÉTERDI A. JÁNOS, fhdgy. és DÁKAY FERENC, fhdgy. bajtársaim szép leírásaikban kifejtették véleményüket. Magam, mint megfigyelő, szerettem gépünket. Sajnos, amikor hozzánk került, már elavult volt repülő harci alkalmazásra. Igaz, hogy TF feladatok elvégzésére az akkori követelmények szempontjából sebességével megfelelt, de magát esetleges légiharcban 70 csak szerencsével karöltve tudta megvédeni. Szerettem a He 70-est, 1937/38-ban a 70-es volt a leggyorsabb gép a Magyar Légierőkben: behúzható futómű, fékszárny és a K-14-es 1400 lóerős csillag motor. Büszkék voltunk rá! Bár sokszor csalódtunk benne: 1938. április 29-én Szemeretelepen, erdőben, Várhalmi Márton, örm-pilótával, álló motorral, 1940. június 3-án Kecskemét repülőterén Szarukán István, hdgy.-pilótával, — mindkét esetben — behúzott futóművel kényszer leszálltunk. Első eset motorhiba, második pedig a futómű. Harmadik esetben Dákay Ferenc hdgy.-pilótával kiengedett futóművel és fékszárnyakkal Csepel szigetén álló motorral (motorhiba) szálltunk le a repülőtér melletti házak között. Siklás közben el kellett fordulnunk a reptértől, a reptér szélén húzódó magasfeszültségű áram (10,000 V) vezeték miatt. Eredmény: 70% törés, Dékay F. hdgy. és magam a csepeli VM kórházban fejeztük be a napi gyakorló bevetésünket. Magam mégis szerettem a 70-est: mindig megúsztam a kellemetlen helyzeteket! 1938, 1939, 1940 és 1941. Felvidék, Erdély és Délvidék visszafoglalásának előkészítésében kb 40-50 bevetésben vettem részt, feladatok többnyire szemmel való felderítés, kevés esetben fényképezés a csapataink előtti térben.
