Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)

Fekete Ottó: Öt-null a javunkra

45 perce voltunk a levegőben, a piros lámpa bármelyik pillanatban jelezheti az üresei. Csináltunk még néhány kört, majd Nyugatnak fordultunk. Egy újabb eseménytelen bevetés. Ebben a pillanatban Nyári György hadnagy hangja szólalt meg a rádióban: — Pumák figyelem!... Ellenséges bombázó kötelék a felhők alatt 1-2 óra tájban!... — Valóban, most már mindannyian láttunk lent a felhők alatt egy nagyobb Boston csoportot Veszprém felé igyekezve. Zöldes színük miatt még nem láttuk tisztán, hogy hányán vannak és van-e vadász kíséretük. Mint később kiderült, 24 Boston bombázót kisért két Jak-9-es vadász. Az ezzel kapcsolatos rádióbeszélgetésbe váratlanul egy ismerős hang szólt bele: — A fene a képeteket ! Milyen szerencsések vagytok... Vigyázzatok magatokra! — A hang tulajdonosa a tőlünk pár perccel előbb levált Kiss Elemér volt, aki alig lehetett 40-50 kilométerre tőlünk, amikor a rádióból megtudta, hogy ellenségre bukkantunk.

Nánási Kálmán hadnagy, a rangidős, gyorsan parancsot adott a támadásra. Még nem tudtuk, hogy hányán voltak, de sok volt belőlük, nem kell könyökölni a célpontért; célzókészülék bekapcsolva, lőbillentyű lecsapva, zuhanás rájuk! Nagyszerű helyzetben voltunk, majdnem a napból, magasságfölénnyel, felhők mögött, minden bizonnyal teljes meglepetéssel esünk a nyakuk közé. A meglepetés igen fontos eleme volt a támadásnak, mert benzinkészletünk a végét járta és a légiharc kiméletlen, teljes gázzal való repülésében az üzemanyag csak percekig volt elegendő. A légiharcban megálló légcsavar, vagy a Dunántúl dombjai között való hasraszállás egyikünknek sem volt különösebben a vágyálma.

A felhők alá érve egy 12 gépből álló, hármas rajokban repülő Boston egység csúszott alánk Veszprém városának tartva. Vadászkiséretet nem láttunk. Gyorsan elosztottuk, hogy Nánási, Nyári Gyurka és Báthy Jancsi az egyik hátsó rajra, én meg Kérges Lacival a másikra csapok. Lapos szögben közeledtünk, Laci jobbról mögöttem kisért. A gondolat végigcikkázott az agyamon, hogy két gyors támadással öten tíz bombázót szedhetnénk le. Mindenesetre elhatároztam, hogy bármilyen erős is legyen az elháritótűz, géppuskatűzzel olyan közel megyek, amennyire csak lehet, mielőtt a 20 mm-est ráengedem. A Bostonok lövészei mintegy 700 méterről kezdték meg a tűzijátékot. Viszonoztam a tüzet, kissé nagy a távolság, de miért-ne idegesítsem őket? Amint lőni kezdtem a kiválasztott gépet, a rádiómon

tisztán jött át Kérges Laci zamatos magyar jelzőkkel fűszerezett hangja. Üzenetének lényege az volt, hogy „beült mögém egy Jak- 9-es!”... Honnan került ez elő!?... A Bostont most már tűz alatt tartottam egy szépen fekvő sorozattal, pontosan hátulról, egy szintből, — s így a Jak-9-esnek nagyszerű célpontot nyújthattam. Szerencsémre, ahogy én kihagytam őt a terveimből, ugyanúgy ő is kihagyta, vagy nem vette észre, az én kisérömet, aki jobbról, hátulról 50-60 méterről biztosított engem. Amint a Jak elhagyta Kérgest, még be sem tudott engem venni a célkörébe, amikor Laci a nekem küldött figyelmeztetéssel egyidőben ráfordult és oldalról egy gyors, rövid sorozattal felgyújtotta. Az égve lezuhanó gépből a pilóta nem ugrott ki.

Ha Laci csak egy pillanatig gondolkozik, hogy mit tegyen a meglepetésszerűen előbukkanó ellenféllel, vagy elhibázza, nehéz fordulóból való lőhelyzetéből, akkor én megyek le égve a Jak helyett. A szovjet pilótának látnia kellett kisérömet, s itt követte el a hibát, hogy nem őt szemelte ki első áldozatának. Én lehettem volna a második. De valószínűleg azért támadt rám azonnal, mert látta, hogy már lőttem a rábízott bombázót, meg akarta társait menteni. Pontosan úgy, ahogy Kérges Laci nehéz helyzetből megkockáztatta a Jak-9-es lelövését, és ezzel az életemet mentette meg.

De miként reagál az ember és mit számítanak a másodpercek töredékei?... Amikor Kérges Laci figyelmeztetését meghallottam, ki akartam rántani a gépemet a mögöttem lévő gép tűzvonalából. Nem tudtam, hogy milyen messze van tőlem és nem tudtam, hogy merjek-e még egy-két másodpercet megkockáztatni, hogy kissé közelebb kerüljek a Bostonhoz és legalább egy 20 mm-es sorozatot engedjek bele. Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen 700 kilométeres sebességű rácsapásnál egy kb. 400 kilométerrel haladó célpontra, milyen kevés ideje van a pilótának, mire a gépe az 500 méterről megkezdett tüzeléssel a célig elér. Ilyen helyzetben az események sokkal gyorsabban peregnek, mint azt el lehetne mondani, vagy le lehetne írni.

Egy pillanat alatt, amíg el sem döntöttem, hogy mit tegyek, már jött Laci még cifrább jelzőkkel díszített megnyugtatása, hogy nincs baj, kilőtte a Jak-ot. Én pont ekkor értem el a kívánt távolságot. A Boston farokrésze teljesen betöltötte a célkeretet, nyomjelzőim eltűntek a sötétzöld törzsben, megnyomtam a gépágyú síma, fekete gombját. Két rövid sorozatot engedtem a célba, de már az első el69