Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)
Fekete Ottó: Öt-null a javunkra
fiú.” — A „rendes fiúval”, egy utászfhdgy-al először Ex-et kellett innom (hányadikat?), mire biztosított, hogy ő már úgyis egész nap mindenre hajlandó... Idáig minden rendben volt, rekedt torkomat kellemesen simagatta a barack, de egy darab kenyér jól esett volna. Dönci: „Kenyerünk sajnos nincs. Kifogyott. Jó lesz egy kis szalámi és csokoládé?” — „Üsse kő — nagyon jó lesz!” — volt válaszom. Búcsúzóul még elgargalizáltam egy pohár barackot, úgyhogy helyzetmegítélésem kb. a bajtársak nívójára emelkedett. Egy fiaskó kecskeméti barackkal, egy rúd HERZ szalámival és szerencsi csokoládéval — quasi útravalóval gazdagodva mentem vissza kocsimhoz. A sok figyelmességet kompenzálandó nem indultam azonnal útnak, hanem meglapultam az állomásrom árnyékában. Megvártam — talán egy strófát aludtam is — amíg a mozdony egy jó óra múlva a szerelvény elé állt és a robbantó részleg teherkocsiját annak végére kapcsolták. Lassan hajnalodott. Most már az árral úszva és mindössze két repülőtámadás után simán érkeztem vissza Frohnleitenbe. A törzsfőnökség már a reggelizőasztalnál ült. Rövidesen jelentettem, hogy minden rendben ment és bedagadt torokkal mint egy hulla estem az ágyba. Ez volt életem legutolsó „bevetése”. A teljesség kedvéért: a szerelvény tisztjei és legénysége sorozatos közelharcokban páncélököllel verte vissza az őket túlhaladó orosz páncélosok támadásait, miután a német utászokkal vállvetve 9 vagy 10 tankot lőttek ki. Április közepén (!) megérkeztek Salzburgba. Ez egyben végállomásuk is volt. Öt—null a javunkra Fekete Ottó A légiháború a Dunántúl fölött 1945 tavaszán nem annyira a repülőgépen, a pilótán, vagy éppen az ellenség jelenlétén múlott, mint az üzemanyagon. A Kenyériben tartózkodó 101./II. vadászosztály egyre erősebben érezte az üzemanyaghiányt, s néha napokba került, amíg nyolc gépet sikerült feltölteni póttartály nélküli bevetésre. Nem tudom, hogy az osztály hivatalosan mennyi benzint kapott, de örömnapnak számított, amikor élelmes beszerzőink néhány száz liter benzinnel tértek vissza „benzinszerző kőrútjukról” a tartálykocsival. Szép szóval, könyörgéssel, csereberével csapolták meg a közeli, vagy átvonuló német és magyar motorizált alakulatok készletét, sőt — az életükkel játszva — néha sikerült az éj leple alatt megfejni az állomásokon veszteglő tartályvagonokat. Veszprémben nem volt ilyen üzemanyagprobléma, mert az ellátás német vonalon történt, de Kenyériben nagy eseménynek számított, amikor annyit tudtak összeszedni, hogy a póttankokat is feltöltve, kétórás bevetésre mehettünk. Az ilyen felszálások alkalmával, valóságos szívfájdalmat okozott, amikor hamar kerültünk az ellenséggel érintkezésbe, s le kellett dobnunk a tele póttartályokat. Ez mintegy 60 perccel rövidítette meg a repülést. Feladataink ebben az időben főleg szabadvadászatból, ritkábban bombázó biztosításból állottak. 68 Szép, langyos tavaszi nap volt március 23-ika. Az előző napon ürítették a veszprémi repülőteret, a légtér meglehetősen zsúfolt volt. 10:45 órakor emelkedett a levegőbe az 5. század nyolcas köteléke Fülöp István őrnagy, osztályparancsnok vezetésével szabadvadászatra Székesfehérvár légterébe. Kellő karbantartás híján, a műszaki és fegyver hibák is gyakoriak voltak. A felszállás utáni szokásos próbasorozatnál az osztályparancsnok fegyverei nem működtek, s így kénytelen volt leszállni. A parancsnokságot Kiss Elemér főhadnagy vette át. Székesfehérvár fölött a szovjet légelhárítás vörösmagvú, fekete pamacsai üdvözöltek bennünket, ami ellen enyhe irány- és magasság-változtatással védekeztünk. Az idő ragyogó, alattunk szakadozott felhők, fölöttünk az ég tiszta kéken ragyogott. Ez ugyan csökkenti a váratlan vadásztámadás lehetőségét, de azért szorgalmasan forgattuk a nyakunkat. A hét Messerschmitt 109-es többször körülrepülte a várost úgy 4500 méteren, és portyázott a légtérben. A földről felküldött pamacsokon kívül minden nyugodt volt körülöttünk, a percek gyorsan teltek. Székesfehérvártól kissé délkeletre voltunk, amikor Kiss főhadnagy bejelentette, hogy kigyulladt a tartalék üzemanyag piros lámpája, s ezért kísérőjével kiválik és hazatér. így csupán öten maradtunk. Valóban már csaknem
