Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)

Tobak Tibor: Októberi viszontagságok

rik a rádiócsend, légiharc rádiózaja, magas­ság 50 méter. Összes Pumák itt, Erdő! Mus­­tangok alacsonytámadják a repülőteret! Vi­gyázz! Szentkirály szabadja. Veszprém. Joe rá­nyomja a reptérre! Alattunk Jutás, a nap mö­göttünk, nincs benzin, nincs lőszer! Huszár Pu­fi és köztem nyomjelzőtenger, Pufit éles jobb fordulóban látom utoljára. Előttem a reptér, mint egy nagy aréna. Jobbra tőlem 10 méter­re elzúg egy Mustang, mint egy gyorsvonat. Alattam egy pilótanélküli Messer, amint nyi­tott deklivel, pilóta nélkül gyalogol. Kié lehet? Dánielékkal mi van. Nem tudom. Joet figye­lem, közben finoman taposok jobbra-balra. Ez a fogás be is jön, nem kapok találatot, de olyan mélyen repülünk, mint még soha az élet­ben... Oszlopban vagyunk, elől Joe, utána Boldizsár, utánam senki, de már a Bakony fái fölött zúgunk benzinünk utolsó litereivel Pápa felé. Joe jól döntött, nem üldöztek tovább, de hogy ezt az ötven kilométert meg tudjuk-e tenni az kétséges. Továbbra is mélyrepülés­ben vagyunk, ilyenkor nem a legjobb dolgok közé tartozik egy leálló motor. Mindenesetre szerencsénk volt, pontosan Dél felől érjük el a pápai repteret, felhúzunk 300-ra és látom Joe futója már nyílik. Boldizsár is én is azt te­szem, oszlopban szállunk le. Tekerem balkéz­zel a fékszárny kerekét, köhög, majd elhallgat a motor, de átsurranok a reptér szélén le­nyűgözött He-lll-esek fölött és zörög a futóm, áll a sróf. Hagyom jól kifutni a hangárok felé, Joe és Boldizsár Laci már a szerviz betonhoz álltak, 20 méterre tőlük fut ki a gépem és áll meg. De nagy a csend. Egy össze-vissza görbült Leventére gyújtok rá és járom körül a jó W-028-ast. Nincs rajta találat. Néhány mon­datban megbeszéljük a hosszú bevetést, aztán néhány bámészkodó német és magyar katonát felkérünk, hogy segítsenek gépemet a vonalra tolni. Magyar gép egyse. A magyar katonák nem is repülők, valami őrszázad tagjai. Az ej­tőernyősök azt hiszem éppen „házon kívül” vannak, talán a Kárpátokban? Német bombázókkal van tele a reptér, leg­alább egy ezred erővel. Heinkeleik az olvadó hóra vannak már „kamuflálva”, sötétszürke alapon világosabb szürke pettyek díszítik őket. Az óránkra nézünk, mindjárt 16 h. A nap nem­sokára lemegy, jó lesz benzint szerezni. Akko­riban fejből tudtuk, hogy milyen repülőtere­ken lehetett B.4. jelű 86 oktános kék benzint vételezni, de itt hiába járjuk be a gondnok­ságot és az őrszázad parancsnokságot, — sem­mi! Jól nézünk ki. Nem marad más, mint a „sógorok”. Boldizsárt a gépeknél hagyjuk, nehogy valami „kiépüljön” a gépekből, pld. ejtőernyők, térképek stb. és a német parancs­nokságra battyogunk zippzáras messzer csiz­máinkban, mint Zoro és Huru: Ezt a megfi­gyelést akkor nem mertem Joe tudomására hozni. De amilyen kicsi volt, annál paprika­­vörösebben üvöltött öt perc múlva a Bomber­­geschwader Kommodoréjával, egy fölényes­kedő alezredessel, aki lovagkeresztjét rázva a felindulástól, verte az asztalt és megesküdött, hogy egy csepp benzint sem ad, egyrészt, mert tiszteletlenül betörtünk az irodájába, másrészt pedig azért nem mert csak zöld C 3. jelű ben­zinje van Jumo vagy BMW motorjaihoz, ami­vel mi „werden sofort nach dem Start ab­­stürzen und kaput gehen...” Joe teli torokkal üvöltötte, — az íróaszta­lon áthajolva, — hogy Ő, mármint a német lesz a felelős, ha egy egész vadászszázad hol­nap parancsnok nélkül marad. Ez hatott. Ki­adta a parancsot, hogy tankoljanak fel minket, de kijelentette azt is, hogy a magasabb oktán­számú (100) benzin miatt mindhárman meg­halunk és ő ezt nem akarja látni, azonnal szállására megy. Derűs vigyorgással és egy benzinkiutaló jeggyel loholtunk a gépekhez, mert már 16:30 volt az idő. Kértük a német benzineseket, hogy két ko­csiból kezdjenek tankolni, hogy még világos­ban érhessünk Veszprémbe. A veszprémi repü­lőtérnek 1944. okt. 12-én még semmi felszere­lése nem volt az éjjeli leszálláshoz. Későb­biekben amikor már a német JG. 52. Vesz­prémbe települt, akkor már létesült egy lám­pasor a reptér Észak-Déli tengelyében. A németek hajthatatlanok voltak, ők csak egy kocsit használnak, az van szolgálatban, két kocsira nincs parancs stb. egyéb német ki­fogások. Gyorsan kellett dönteni. Azé a ve­szély, aki későbben indul, mert esetleg már töksötét lesz Veszprémben. A nap már lebu­kott egy, a láthatárt boritó altosztrátusz fel­hőbe és így nem lehetett érzékelni, hogy tu­lajdonképpen hány perc múlva lesz sötét. Joe Boldizsárt akarta elsőnek tankoltatni, mert rangban ő volt a legfiatalabb (skv), de Boldi­­val mindketten kértük, hogy ő menjen első­nek, hisz csak neki van felesége, méghozzá Veszprémben, miért aggódjon oktalanul, ha nem szükséges. Minket csak Lencsné vacso­rája vár, meg egy liter somlai nedű az ágy alatt, ez persze gyorsan zajlott le és a tank-62

Next

/
Thumbnails
Contents