Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)

Lévay Győző: A zuhanóbombázók (Zubók) rövid története

felvételek sok helyen elmosódottak. Azonban mégis pontos adatokat szolgáltatnak ezekről a napokról. Az alant közölt táblázatot ezekből a startlapokból állítottam össze.

ményeiknek megfelelően voltak felterjesztve a nekik kijáró összes kitüntetésekre a Bronz Vitézségi Éremtől a Nagy Ezüstig. Mikor Csatay vezérezredes — az akkori honvédelmi mi-A 102/2 Zuhanóbombázó század bevetéseinek száma 1944. július 6-tól július 31-ig.

Kelt Bevetések száma Bevetett gépek száma

VII. 6. 2 18

VII. 7 2 18

VII. 8. 2 18

VII. 9. 2 14 Egy gép veszteség

VII.14. 3 21

VII.16. 2 10

VII.17. 2 15 Egy gép + egy pilóta veszteség

VII.19. 1 9

VII.20. 4 30

VII.21. 1 8

VII.23 5 36

VII. 25. 3 9

VII.28. 3 18 Egy gép + két hajózó veszteség

VII.29. 3 9

VII.31. 2 9

Összesen: 37 242

Amint az előző leírásokból látható, a század 242 gépet vetett be egy hónap alatt. A bevetések alkalmával három főnyi vesztességet szenvedett ellenséges behatás következtében. Ez a század hajózó állományának 12.5 %-át teszi ki. Összehasonlítva a század 1943 évi működésével, amikor három hónap alatt 57.1 %-os veszteséget szenvedtünk, szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Természetesen azt is számításba kell venni, hogy 1943-ban a bevetések száma is sokkal nagyobb volt: viszont a szovjet légifölény akkor még nem volt annyira érezhető.

Az sem kétséges, hogy Bánfalvy István vezérkari ezredesnek Kóróssy Jenő századoshoz és hozzám intézett bizalmas közlése kolozsvári búcsúztatásunk alkalmával az igazságot tartalmazta. Mi sem bizonyítja azt jobban, mint az a tény, hogy bár a németek 1943. október 17-én kitüntették a század hajózóinak minden tagját a II. osztályú Vaskereszttel, 1943. december 18-án pedig az I. osztályú Vaskereszttel, magyar vonalon még a Túzkeresztet sem kaptuk meg. Pedig — ami saját személyemet illeti — már régen fel voltam terjesztve mind a két Signumra, a Lovaskeresztre és a Tisztikeresztre. A század többi hajózói is teljesítniszter — 1944 január végén megszemlélte a kolozsvári repülőteret, én jelentkeztem nála mint rangidős tiszt és mint a repülőtér ideiglenes parancsnoka. Csatay hosszasan kikérdezett a század teljesítményeiről és megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy magyar kitüntetésünk még nincs. Szárnysegédét jelenlétemben utasította, hogy az ügyet vizsgálja ki. Szavát meg is tartotta, mert március elején ömleni kezdtek a kitüntetések. Ezzel az üggyel kapcsolatban egy komikus epizód jut eszembe. Egy alkalommal Kolozsvár felé utaztamban a tiszti fülkében összejöttem egy gyalogos alezredessel. Az előírt bemutatkozás után levetettem köpenyemet. Az alezredes úr egy darabig némán fixirozott, majd felszólított, hogy kövessem őt a kocsi folyosójára. Miután a fülke ajtaját bezárta maga mögött, a következő szavakkal fordult hozzám: ,,A százados űr nagy németbarát lehet.” Mire én: „Miért lennék én németbarát, alezredes úr?” Az igaz, hogy a zubbonyomra csak a két Vaskereszt volt feltüzve. Valahogyan restelltem, hogy magyar részről csak a felvidéki, erdélyi és délvidéki emlékérmek viselésére voltam jogosítva. Mikor az alezredes úrral közöltem, hogy sajnos magyar kitüntetéseimet nem viselhetem, mert

35