Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)

Lévay Győző: A zuhanóbombázók (Zubók) rövid története

azok egyelőre nem léteznek, láttam a szemében: nem hisz nekem és magában biztosan meg volt győződve arról, hogy egy erősen nácibarát tiszttel áll szemben.

Sárospatakra érve újabb parancs várt ránk, mely utasított arra, hogy egyelőre ne rakodjunk ki! Ezen cseppet sem csodálkoztam, mert míg mi Lengyelországból lassan „vánszorogtunk” hazafelé, addig a szovjet erők betörtek Erdélybe és már a Tordai havasok közelében jártak, tehát Sárospatak nem látszott valami ideális helynek az átképzésre. Még öt napig laktunk a vonaton Sárospatak állomásán, mikor újabb parancs érkezett Börgöndre való továbbszállításunkra.

Szeptember végén érkeztünk meg Börgöndre, s alakulatunk Seregélyesen nyert elszállásolást.

Ezzel véget is ért a 102/2 zuhanóbombázó század működése, mert a századot Börgöndön átkeresztelték 102/1 vadászbombázó századra.

Összegezve alakulatunk működését: a század négy hónapig vett részt aktív bevetéseken, két turnusban. 1500 gépet vetett be és cca. 750 ezer kilogramm bombát szórt az ellenségre. Kóróssy Jenő és Lévay Győző századosok személyenként jóval több mint 100 bevetésen vettek részt. A legénységi pilóták közül Pénzes őrmester, Róza és Reményi tizedesek közel jártak századik bevetésükhöz. Csatay honvédelmi miniszter látogatása után többé nem volt fennakadás a kitüntetések adományozásában, így a század hajózó személyzete a következő kitüntetésekben részesült:

7 Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (ebből 5 posthumus),

2 Újólagos Signum Laudis,

3 Signum Laudis Legénységi kitüntetések:

1 Arany Vitézségi Érem (posthumus),

9 Nagy Ezüst Vitézségi Érem,

17 Kis Ezüst Vitézségi Érem,

34 Bronz Vitézségi Érem Német kitüntetések:

10 I. osztályú Vaskereszt,

17 II. osztályú Vaskereszt.

36

Sajnos a szépszámú kitüntetés közül sok volt a „posthumus”. Ezekért a kitüntetésekért bizony nagy árat kellett a századnak fizetnie. Rövid harctéri működése alatt 5 tiszti és 12 legénységi hajózó halt hősi halált. Tehát a tisztek 50 %-a és a legénység 37.9 %-a pusztult el. Még az otthon élő legelfogultabb, úgynevezett „történelmi kutató”, vagy „író” sem vádolhatja meg ezt az alakulatot, hogy a tényleges tisztek kihúzták magukat a veszélyes harcokból, mert az öt hősi halott tiszt közül négy volt hivatásos. Az életben maradt tisztek közül pedig a két századparancsnok vett részt a legtöbb bevetésen (Kóróssy Jenő százados 120, Lévay Győző százados pedig 180 bevetést repült).

Ha a háború politikai történelmét olvasgatjuk, rá kell jönnünk, hogy már a század frontra való kiküldése előtt politikailag „tapogatódzások” folytak az országnak a háborúból való kiugrását illetően. Az 1944-es működésűnk alatt pedig már a Szovjetunióban tárgyalt egy magyar küldöttség a fegyverletételről. Persze nekünk mint „egyszerű” katonáknak, erről halvány sejtelmünk sem volt, és így csak utólagosan vehetnénk rossznéven „áldozati bárány” szerepünket.

Negyven esztendő távlatából elgondolkodom, hogy mit is tettem volna akkor, ha tudomásom lett volna arról, ami politikailag a hátunk mögött folyt? Akárhogy is mérlegelem a dolgokat, mindig arra lyukadok ki, hogy ugyan úgy teljesítettem volna a kötelességemet, mint ahogy azt a háború idején tettem: katona voltam és arra esküdtem, hogy elöljáróim parancsát minden körülmények között teljesíteni fogom!

Börgöndre megérkezve örültem annak, hogy megint magyar földön vagyunk — bár jobb lett volna, ha hazánkat még valahol messze orosz földön kellett volna védenünk!

Börgöndön aztán megindult a század Focke Wulf FW.190-es gépekre való átképzése. Közben még nagy események játszódtek le a magyar nemzet történelmében.

Erről majd a Vadászbombázók történetében lesz szó.

Egy Arado-96 típusú gép és személyzete: Ferenczy Tibor karp.rep.őrm. pilóta, Kincses Lajos rep. törm., hangármester, Buday Gábor rep. karp. örm. pilóta.