Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)
Lévay Győző: A zuhanóbombázók (Zubók) rövid története
Nemsokára Molnár és Veress személyzeteinek halála után dr. Szakály János főhadnagy és dr. Balázs Iván zászlós haltak hősi halált. Alacsonytámadás közben erős gyalogsági fegyvertűzben gépük a földbe ütődött. Valószínűleg dr. Szakály János alacsonytámadás közben találatot kapott. Mikor az orosz támadás Charkov irányából is tért nyert, az osztály rövid időre visszatelepült Poltavára. Itt csak három napig tartózkodtunk. Az esős idő ellenére is folytattuk a bevetéseket. Ekkor a század hajózóinak a száma kilenc gépszemélyzetre csökkent, tehát pihenő-napról szó sem lehetett! Az oroszok nyomása a Dnyeper folyó irányába mindig erősödött, ezért az osztály a Kievtől Délre fekvő Vasilkov (Vasilkoje) repülőterére települt. Vasilkovból aztán istenigazában megindultak a bevetések! Először csak Akhtyrka környékére jártunk bevetésre, de az oroszok mindenütt hamarosan elérték a Dnyepert, sőt át is keltek azon és Cherkassynál egy erős hídfőt építettek ki. Az osztály és így a század gépei is, reggeltől estig a levegőben voltak. Itt értük el a rekord napi 11 bevetést, Kóróssy Jenő és Lévay Győző századosok a 100-ik, Pénzes Gyula szakaszvezető a 80-ik bevetésüket. A korábban repülő halált halt Arany tizedes pótlására csak ekkor kaptunk új pilótát Szabó László szakaszvezető személyében. Sajnos Szabó kiképzésére nem sok idő jutott, így meglehetősen gyakorlatlanul kellett bevetéseit megkezdenie. Ennek meg is lett az eredménye, mert harmadik bevetése alkalmával Yakovlev Yak. 9-es vadászok támadták meg gépét, a légiharcban súlyosan megsebesült, de sikerült kényszerleszállást végrehajtania. A német földi csapatok őt sebesülten a kievi hadikórházba szállították, ahonnan aztán sebesültszállító vonattal Magyarországra vitték. Sajnos azonban Szabó László szakaszvezető később sebesülésébe belehalt. A század ugyancsak Vasilkovból repülte 1000-ik bevetését. Szeptember elején Kóróssy Jenő százados felesége megszülte gyermeküket. Kóróssy szabadságot kapott felesége és gyermeke meglátogatására. Erről a szabadságról nem tért vissza és a Légierők Parancsnoksága engem nevezett ki századparancsnokká. Kóróssy Jenő kiváló századparancsnok volt és elsőrendű pilóta. A földön könnyedén kezelte a dolgokat, nekem mint első tisztnek szabad kezet adott. A levegőben bátor, talán kissé vakmerő volt. Például egyik alkalommal a zunanótámadás utáni hazatérés közben kivált a kötelékből és visszarepült a célterület fölé. Nem tudtam elképzelni, mi lehetett az oka ennek a rejtélyes kiválásnak. Leszállásunk után jó tíz perccel érkezett meg. Mikor távirásza kikecmergett a hátsó ülésből, halálsápadt volt és a gép törzsének támaszkodva hányni kezdett. Megkérdeztem Kóróssyt: „Jenő, miért fordultál vissza és hol jártál? ” Mosolyogva válaszolta: ,,Visszamentem megnézni, hogy a bombám jó helyre esett-e.” A távirásztól tudtuk meg, hogy Jenő alacsonyan repülve viszszatért a támadás helyére és ott körözni kezdett. Természetesen a légvédelem összes lövegei az alacsonyan repülő magános gépre lőttek és így nem csoda, hogy a szegény tévirász rókázott az idegfeszültség és a kiállt félelem következtében. Ha valaki megérdemelte a Lovagkeresztet, az Kóróssy Jenő volt! Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ekkor ő már betöltötte 35-ik életévét és nem volt mai csibe. A német századparancsnokok, sőt az osztályparancsnokok között, egyetlen egy sem volt olyan idős, mint Jenőke. A legidősebb német századparancsnok 30 éves volt, de őt a németek már ,,öreg embernek” tekintették. Kóróssy leváltása után a század gépszemélyzete nyolcra apadt. Az orosz vadászok száma erősen növekedni kezdett. Eddig zömmel csak Mig.l-es és Mig. 3-as vadászokkal találkoztunk, melyeket a németek hegyes orruk miatt ,,Spitz-Maus”-nak neveztek. Most azonban egyre nagyobb számban jelentek meg a levegőben a Lavocskin La.5-ös vadászok, amelyek félelmes ellenfélnek bizonyultak fordulékonyságuk és nehezebb fegyverzetük (két darab 20 mm-es gépágyú) miatt. Szeptember folyamán Yak.9-esek is kezdtek feltűnni. Mikor az oroszok már mindenütt elérték a Dnyepert, fő feladatunk a folyamátkelések megakadályozása volt, azonkívül naponta kétháromszor repültünk bevetéseket a Kanew és Cherkassy között létesített és szilárdan tartott hídfőkhöz. Ezeket a bevetéseket igazán nem lehetett „népünnepélynek” nevezni, mert a hídfő tele volt légvédelmi ütegekkel. A folyó közepén lévő sziget két oldalán építették meg az oroszok a pontonhidat cca. 30 centiméterrel a víz alatt, és ezen a hídon keresztül táplálták a hídfőt ember- és lőszeranyaggal. A felderítők fényképei szerint magán a szigeten 25 légvédelmi lő vég volt állásban, de a folyó keleti oldalán állomásozó Légi Hadsereg vadászaival is állandóan számolni kellett. Ha az egyik nap szétvertük a hidat, az oroszok az 30
