Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)
Dékay Ferenc: Visszaemlékezés a légi fényképező és kiértékelő csoport-nál (LFKCS) eltöltött szolgálati időmről
szirénázó Stuka kötelékeknek. Utólag el lehet ítélni az akkori magyar kormányt. De vajon aki ezt teszi, vállalta volna-e a felelősséget a német követelés megtagadása következtében elszenvedett vérveszteségekért? A németek a magyarságot nyílt ellenségnek tekintették volna és már 1941. tavaszától (és nem csak 1944-től) fajra való tekintet nélkül elkezdődött volna a deportálások kálváriája, mely 1945-ig, tehát 4 éven át — valószínűleg sokkal több áldozatot követelt volna, mint háborús veszteségünk és valószínűleg a magyar zsidóság teljes kiirtását jelentette volna. De vajon mi lett volna sorsunk, ha a németek nem szállják meg Jugoszláviát és határainkon kialakul a nyugati hatalmak által tervezett déli front? Viszont ha német szempontból ítéljük meg a helyzetet, nekik létkérdés volt Jugoszlávia megszállása, nem lehettek tekintettel Magyarország semlegességére. Csoportunk nem kapott feladatot a készülő hadműveletek előtt, csak a magyar részről megindult hadművelet napján. A LFKCS-tól árilis 12-én Kelemen Antal főhadnagy és személyzete indultak felderítésre, ejtőernyős alakulatunk tervbevett bevetési területére. Kelemen Antal a Magyar Szárnyakban erről már beszámolt. Mindszenty József hercegprímás mellszobra Felavatták Stuttgart városában, 1985 május havában Ugyanaznap déltől reptérügyeletes tiszt voltam. Éjszaka folyamán távmondati parancs érkezett a Vezérkar Főnökétől, mely lerövidítve így hangzott: Az 1. önálló Távolfelderítő Osztály derítse fel a jugoszláv folyamerők egységeinek tartózkodási helyét a Duna — Dráva — Száva folyókon és azok árterületein. Jelentésüket 10.00 óráig a Foyamerők Parancsnokságának Mohácsnál kitűzött jelentő helyén dobják le. A parancsot azonnal továbbítottam Keksz Edgár alezredesnek, aki a LFKCS-ra vonatkozólag a következőképpen intézkedett: A He-lll-es típusú gép — személyzet Dákay hadnagy, Hechst zászlós és a beosztott hajózó távirász, szerelő és fényképész reggel 7 órakor startolva megszakítás nélkül folyamatosan derítse fel a teljes útvonalat, ahol szükséges fényképezzen: ha Titelig találunk valamit, rádión jelentsük. Az Újvidékig eső szakaszt a Távolfelderítő Osztály részleteiben is fel fogja deríteni. Reggel 7 órakor startoltunk. A feladatot részben alacsony magasságban, részben 3000 méteren hajtottuk végre, ahol szükségesnek mutatkozott, fényképeztünk. Az árterületeket — Orsóvá előtt valóságos tenger képe tárult elénk — átbogarásztuk (egy ágyúnaszád süllyedése csupán 80 cm). Ellenséges vadászrepülőkkel nem találkoztunk, légvédelmi elhárító tüzet nem kaptunk. A szemfelderítés eredménye negatív volt, egyetlen ellenséges katonai vizijárművet sem találtunk. 7 óra és 25 perces repülési idő után Budaörsön szálltunk le. Ez volt az első alkalom, amikor a háború valóságos képe tárult szemünk elé. Ezt először a Dráva alsó folyásánál láttuk, ahol a „dögészek” a folyamból holttesteket halásztak ki. A partokon részben még katonaruhás férfiak, felénk fehér kendőt lengetve, tartottak nyilván hazafelé. Ezeknek már véget ért a háború — gondoltuk akkor. Eszék előtt visszafordultunk, itt már nem lehet ellenséges erő. A Szávánál hasonló kép fogadott, csak nagyobb tömegben. Északi partján egy volt átkelési pont felé sűrűsödő elhagyott hadfelszerelés, ágyúk, lőszerkocsik, felborult gépkocsik, országos járművek, döglött lovak, holttesteket összeszedő „dögészek”. Ami meglepett minket az volt, hogy a döglött lovakat már nyúzták. A folyótól délre a távolban füstoszlopok. Ott lehet az arcvonal. Szemünk egy hihetetlennek tűnő látványon akadt meg. Egy paraszt szántott! Pár órával előbb itt még a halál kaszált, odalent még hallani az ágyúk dörgését, itt alattunk az elesettek hulláit halásszák a vízből, de 18
