Magyar Szárnyak, 1984 (13. évfolyam, 13. szám)

Gaál Gyula: Találkozás Jaroszláv felett

kitüntetés, hogy ez lett az első (és egyben az utolsó) modell, melyet ott „megfuvattak”, sőt egy kis léptékű modellt dugóhúzóban való viselkedés szempontjából is megvizsgáltak. A mintapéldányt a Kísérleti Intézet vette kezelésbe és alapos, lépésről-lépésre haladó kísérleti repüléseket végeztek vele. A tapasztalatok alapján a gyártó több módosítást végzett. Talán egy évig tartó berepülés kapcsán végül is szárny-csürő felület rezgés állott be: a csürőfelületek függetlenítették magukat és Boskovits ,,Bob” ejtőernyővel szintén függetlenítette magát s a magára hagyott gép földet érve összetörött. Emlékezetem szerint Bobnak már volt hasonló ejtőernyős kalandja jóval korábban Szombathelyen egy CR 20-as géppel. (A harmadik ejtőernyős ,,kalandja” 1944-ben sajnos tragikusan fejeződött be.) Visszatérve a csűrökhöz, hasonló problémák elkerülhetők a csürőlapok aerodynamikai és tömeg kiegyenlítésével, s ezt a kérdést — sajnos csak „post mortem” — az én két idézett dolgozatom tárgyalja. Samu Béla egyike volt azoknak a ritka repülömérnököknek, akik alapos tudásra törekedtek és úgy hiszem, hogy csak a szokásos sürgetésnek engedve nem szentelt a csürőlapok tervezésére nagyobb figyelmet. Sajnos a W.M. gyár nem szívesen nyilatkozott az ilyen tapasztalatokról, így csak Samu Béla lenne az egyetlen megmondhatója, hogy „hogy s miért?”

Nem tudom elértem-e célomat a köd eloszlatását illetően, de ha szabad hadd idézzem a „rezgő nyárfa” (Populus tremuloides) esetét. Alig mozog a levegő: a legtöbb fa levelei mozdulatlanok, de a nyárfa levelei ugyancsak rezegnek. Ez a rezgés a természet által produkált „flutter” őstypusa. A levél súlyelosztása, felületének nagysága és aránylag hosszú és hajlításra és elcsavarásra ugyancsak hajlamos levélszár együttműködéséből jön létre ez a rezgés. Valahányszor az itt cottonwoodnak nevezett fa leveleit látom mozogni, a repülőgép rezgési problémái jutnak az eszembe, s velük a magyar repülés műszaki állapotának „Zavaros Kora”.

Találkozás Jaroszláv felett

Hetvenhat P-38 Lightning és ötvennyolc P-51 Mustang vadászgép vett részt 1944. július 22- én az Operation Frantic III. fedőnevű vállalkozásban. Olaszországi repülőterekről felszállva az amerikai gépek átrepülték keleti irányban a Balkán félszigetet és a Buzau- Zilestea környéki román repülőalapokon 41 gépet pusztítottak el alacsonytámadással. A riasztott vadászok közül az amerikaiak 25 lelövést jelentettek, 5 saját veszteség ellenében. Ezután minden különösebb esemény nélkül érték el céljukat, az ukrajnai Pirjatin repülőterét. Három napos pihenő után D.C. Strother dandártábornok, az amerikai vadászcsoport parancsnoka, a lengyelországi Mielec német repülőtere ellen 33 Lightning és 34 Mustang bevetését rendelte el.1

így 1944. július 25-én az amerikai vadászok keletről nyugatra, szovjet föld felett kerültek bevetésre. A Mustang pilóták örültek, hogy ők biztosították az alacsonytámadást végrehajtó Lightningeket, mert nem igen bíztak a kétfarkú gépet repülő bajtársaikban. Ugyanis a Lightningek túl sok Mustangot lőttek már le, — Me 109-eseknek nézve azokat! Különösen Ernest Shipman hadnagy, a 307. század fiatal pilótája viseltetett irántuk ellenszenvvel, de most, felülről figyelve, büszkén szemlélte a Lightningek tevékenységét, amint azok Mielecnél 7-9 repülőgépet, 4 mozdonyt és 13 teherkocsit semmisítettek meg. A sikeres támadás után az alakulat Pirjatinnak vette az irányt. Az alacsonytámadásban részt nem vevő Mustangok fegyverei teljesen fel voltak

töltve és így érthető, hogy a pilótáik meglehetősen lehangoltan figyelték az arcvonal német oldalán mozgó csapatokat és járműveket, amiket nekik tilos volt megtámadni. Az amerikaiak ugyanis elsősorban a szovjet szövetségesüknek akartak imponálni, nem pedig az ellenségnek, s így tilos volt minden olyan beavatkozás, ahol komolyabb veszteséggel lehetett számolni. A kisértés azonban túl nagy volt és a 307. század tizenkét pilótája végül is ráfordult a németekre és háromszor végiglőtte őket. Majd, mintha mi sem történt volna, csatlakoztak a kötelékükhöz és folytatták az utat Pirjatin felé.

Mintegy félórás repülés után a század egyik tagja ellenséges gépeket jelentett alattuk. A csoport parancsnoka közbeszólt, mondván, hogy most már szovjet terület felett járnak, tehát saját gépekről is lehet szó. Egy pillanat múlva az első hang ismét megszólalt és határozottan kijelentette, hogy a kérdéses gépek Ju 87 Stukák!

Valóban lent a német 77. zuhanóbombázó ezred III. osztálya vitte bombaterhét, nem sejtve a fölöttük lévő veszélyt. A német osztály harcászati alárendeltségében működött Lévay Győző százados 102./2. zuhanóbombázó százada, de ez alkalommal csupán egy magyar raj vett részt a bevetésen: Boucek József hadnagy, rajparancsnok, Timler és Zsoldos szakaszvezetők.2 A Ju 87-es kötelék elérte a célterületet és az első három gép sivitva zuhant a föld felé. A bombák robbanása után füst és lángoszlopok törtek az ég felé,

83