Magyar Szárnyak, 1984 (13. évfolyam, 13. szám)
vitéz Belényesi Heppes Aladár: Visszaemlékezés a Magyar Légierők 1944-es harcaira 40 év távlatából
tésben való tapasztalatlanság. Végrehajthatatlan parancsok kiadása. Például: „Térjen ki a vadászoknak, a bombázókat támadja.” A légigyőzelmek igénylésénél új feltétel bevetése: a lelőtt ellenséges gép becsapódásának pontos helymegjelölése. 8-9.000 méter magasságból? Légiharc közben? Oltalmazó amerikai vadászoktól üldözve? Ezt a feltételt azért vezették be, hogy egy légvédelmi bizottság a roncsokból megállapíthassa, vajon légvédelmi tüzérség, vagy pedig a vadászok lőtték-e le a gépet. Talán ennek volt a következménye, hogy az április 3-tól kezdve igényelt légigyőzelmekről az első igazolás 1944. szeptember 23-án jelent meg a Légierők Parancsnokságának 63. sz. Bizalmas parancsában, tehát öt hónap után. Valamivel később a Légierők Parancsnoksága 32 légigyőzelmi igény újrafelterjesztését rendelte el, mert azok az időközben feloszlott Honi Légvédelmi Parancsnokságnál „valószínűleg elvesztek”. Ennek megint az volt a következménye, hogy az első kitüntetések 1944 decemberében érték el az alakulatot és 60-70 %-ban posthumus, hősi halottaknak, lettek adományozva. Tehát 8 hónapig tartott, amíg ezek a vadászrepülők elismerés hiányában zokszó nélkül harcoltak az amerikaiak ellen az előbb említett körülmények között. A vadászosztály augusztus 22-én ünnepelte századik nyilvántartott és igazolásra felterjesztett amerikaiak elleni légigyőzelmét. Bár ezt a magyar sajtó bőven méltatta, a Honi Légvédelmi Parancsnokság erről nem emlékezett meg. Az egyetlen elismerő levél hozzám Fütterer német repülő tábornoktól érkezett. Ez a levél ma eredetiben a Múzeum tulajdonában van. A Légierő, mint egy költséges fegyvernem, sohasem volt a magyar katonai vezetés kedvence. De az előbb felsoroltak azt mutatják, hogy a vezetés részéről teljes hiánya volt — legalábbis őszig — annak a morális támogatásnak, melyet repülőink megérdemeltek volna. Hogy ehhez az 1000 éves kuruc-labanc politika mennyiben járult hozzá, nem tudom. Mindenesetre, amikor a második osztály felállítására júliusban parancsot kaptam, annak végrehajtásakor mindenütt akadályba ütköztem és az első osztály egyhónapos felállításával szemben ez három hónapig tartott. Természetesen voltak előnyeink is: Morálisan: Hazánkért és népünkért harcoltunk. Kiváló volt a bajtársi szellem. Akit lelőttek, vagy kényszerleszállt, nem került fogságba, s ha nem sérült rövidesen újra repült. Aki megsebesült, azt magyar kórházban ápolták, s ha felgyógyult, újra repült. Ilyen 14 közül 10 volt! 12 Anyagilag: Sérült, kényszerleszállt gépeinket a kiváló és lelkes műszaki személyzet — eredményeink csendes társai — órákon, vagy napokon belül újra sorba állította: ha kellett, két gépből egyet csináltak. A Bécsben állomásozó német légvédelmi vadászerők parancsnoka, Handrick repülő ezredes az év végén egy összesített jelentést adott ki a magyar és német légvédelmi vadász repülő alakulatok november végéig terjedő teljesítményeiről a magyar légtérben, Magyarország elleni támadások védelmében. Fenti statisztikából látható (amit Handrick ezredes szóban is megerősített), hogy a magyar vadászok kevesebb bevetéssel, valamint személyi- és gépveszteséggel több eredményt értek el, mint a német légvédelmi vadászok. A Honi Légvédelmi Parancsnokság ekkor már megszűnt, így jelentést nem adott ki. Saját adataink szerint a német vadászok amerikai bevetések ellen, melyeknek feladata magyar célpontok bombázása volt, csak 4 alkalommal, kb. 120 géppel (és nem 932 géppel) vettek részt. Lehetséges, hogy több bevetés is történt nyugatmagyarországi légtérben, de ezek kizárólag német fennhatóság alatt álló területeken lévő célpontok védelmében történtek. Az idei Magyar Szárnyakban Gaál Gyula tollából egy „Hadszíntér a felhők felett” című cikk fog megjelenni, mely szeptembertől az év végéig mind a magyar—német, mind a szovjet—román légierők tevékenységét, eredményeiket, veszteségeiket úgyszólván naprólnapra tárgyalja. Itt röviden csak annyit, hogy a légierők öszszes harcos alakulatai az országban folyó földi harcok támogatására lettek felhasználva. Az amerikaiak bevetései nem csökkentek, csak alkalmazásuk változott, vadászelhárításunk majdnem teljes hiányában. A bombázók kisebb csoportokban városokat, falvakat, hidakat pusztítottak, a vadászok pedig út, vasútvonalak, repülőterek, szállítmányok válogatás nélküli pásztázását kapták feladatul. A 3. sz. mellékletben felsorolom a szeptember-októberben szembenálló repülő erőket. Az arány akkor — mint látjuk — 6-7-szeres volt a szovjet-román légierők javára. Budapestet a szovjet erők két nappal karácsony előtt körülzárták. Ez volt a magyar királyi Légierők utolsó karácsonya. Végül pár adatot közlök a vadászezred évvégi jelentéséből: Bevetések száma 175, bevetett gépek száma 1414. Lelőtt gépek száma: 58 egymotoros vadász, 35 kétmotoros vadász, 68 négymotoros bombázó.
