Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
vitéz Ghyczy Tihamér: Egy szabálytalan hadnagyi kinevezés
ki oldalt az erdőbe, illetve bokrok rejtése alá. Az egyik alkalommal több Mustang a fejünk felett kezdi tűzcsapását, bennünket szerencsére figyelmen kívül hagynak. Naplóm szerint: “Kominsz érzés asszony-gyerekekkel!” Másnap 10-én délután megérkezünk repterünkre. Mialatt a két kislány (3, illetve 5 évesek) nagyszerűen játszik embereimmel a reptéren, mi úgy, ahogy berendezkedünk. 11-én leszáll nálunk egy német futárgép, hírei alapján Sattler szds-al haditanácsot tartva elhatározzuk, hogy mi is felhúzódunk északabbra, lehetőleg angol megszállási zónába. Ügyes fickó, még menetparancsot is sikerül szereznie. Éjfél utánig csomagolunk, indulás reggel 9-re beütemezve. Gyaloglépcsőnk néhány járművel szabályszerűen el is indul, de a gépkocsik zömével sok a probléma. Amíg azokkal bajlódunk, egy német SS főhadnagy alakulatával el akarja venni tőlem az öszszes járművet, fegyvert és hadrafogható embert. Félórás alkudozás után mindezt megvásárlóm tőle 800 liter benzin árán s ők lelépnek a színről. Igen ám, de közben gyaloglépcsőnk részei kezdenek visszaszivárogni. Ott elől, hogy mi történt, azt most újfent e történet főszereplőjének, László unokaöcsémnek saját szavaival közvetítem: “Weiszewarte-ból É-nak indulunk el Tangermündefelé, hogyangoi megszállás alá jussunk. Az erdőn túl a síkra kiérve egy távolban zümmögő nagyon lassú gépre figyelünk fel. Talán egy Storch, páncélosok megfigyelője? Az hát! Ott jönnek is már visszafelé a német sógorék. Egyszercsak sivítás, robbanás, a találat rövid. Mi a fene!!!? Sivítás, robbanás, ez meg hosszú. Hij, a mindenit, hiszen ez minket lő és a következő már jó találat lesz! Persze, hiszen azok ott távol, velünk szűkülő ékalakban közeledve Tangermünde felé nem Tigrisek, hanem Shermannok! Ugrás szét a mezőn, az út töltése mögé. Fütyülések, robbanások! Dekkolok egy bokor tövében s mindannyian pislogunk hátrafelé. Jön is a parancs, irány vissza a reptérre. No jó! Készülök ugrani, amikor tőlem néhány méternyire egy bokor tövében egy még nálam is riadtabb kis nyuszit látok mocorogni. Na, ha visszaérkezünk még élve, viszlek a keresztlányaimnak. Ugrás, hopp, megvagy! Iszonyú csattanás, földzápor, bűz — az előző dekkoló bokrom helyén kis gránáttölcsér. És talán ez volt a búcsúlövés, utána mély csend. Szállingózunk “haza”. Nyuszival együtt, mely nagy örömet okozott!” Átmenetileg újra elhelyezkedünk az épületekben, ebédet rendezünk és egyre közelebbről hallunk csatazajt. Nagyobb baj az, hogy megjelenik egy SS Jugend alakulat, akik itt a reptér körül akarnak berendezkedni védelemre. Ezt nagyon utáljuk már és elvonulunk az út másik oldalán az erdő mélyén rejtőző légvédelmi bunkerekhez. Ott is alszunk, mert az “ami” páncélosok csak másnap délután vonulnak át a mi útvonalunkon. Jelentkezünk náluk Tangerhütteben és három napon keresztül alkudozunk velük. Hagyjanak meg bennünket a reptéri táborban, amíg haza nem mehetünk, hiszen mi nem harcoltunk ellenük, mi egy békés repülőkiképző alakulat vagyunk. Naivitás volt elképzelésünk sikerében bizakodni, de azokban a napokban tíz, sőt százezer-számra kerültek hadifoglyok a hatalmukba s talán örültek is, hogy néhány napig legalább velünk nincs gondjuk. Disznaink voltak, elláttuk magunkat, sőt jól is éltünk. Fegyveres őrizetünk alatt álló repterünkön április 16-án azért csak megjelennek és tíz percen belül indítani akarnak minden férfit hadifogságba. Egy órát sikerül kialkudnunk, de ennek az órának lelki válságait sok órányi költői írással sem tudnám kimeríteni. Naplóm szerint: “Szerencsére nincs sok időnk gondolkodni!” Mindenki célszerűen csomagol, én magam egy háti- és egy kézizsákkal indulok. Gyalogmenet Burgstalig, hol a még mindig nálam lévő pisztolyt leadom. Bánsághy Miklós hadnagyomról azonban a téli repülő ruhájából átalakított bőr-bekecsét egész egyszerűen leszedik! (Ez az első számú felkiáltójelem.) Szénapadláson alszunk, enni nem kapunk. Másnap teherautókkal Hannoverbe visznek. Egy nagy villa kertjében belga katonaság vesz minket kézbe, első dolguk karóráinkat lecsatolni! (2. számú !) Az enyémet sikerül bilgerim szárába rejteni. Csomagjainkat átbogarásszák s hozzám egy óra múlva két belga visszajön azzal, hogy pantallómra a hadnagy úrnak szüksége van! (3. számú !) Az a téves képzetünk tehát, hogy a zabrálás csak egy-két nemzet háborús szokása, teljesen megdőlt. Másnap csomagjaink felét el kell dobáljuk, mert 110 személyes nyitott rakfelületű tehergépkocsikra kell sűrű sorokban felpréselődnünk. Ezeket néger soffőrök vezetik aztán, de olyan szédületes iramban és olyan brilliáns technikával, amilyet a mi repülő fantáziánk is nehezen tudott volna elképzelni. Végtelenül szomorú és döbbenetes az a kép, amit a lebombázott városok nyújtanak. Délután Bielefeldbe érkezünk, itt különválasztanak a legénységi állománytól s altisztektől. Nagy teniszpálya komplexus a tábor, 4—6 pályát bezáró magas drótháló kerítésekkel s köztük 2—3 méter széles sikátorokkal. László öcsém eltűnik a legénységgel valamelyik távoli drótháló mögött. Összeírják adatainkat. Késő este elég nagy hűhóval indítják a tiszti karámot. Mire a sikátorokon keresztül végre a teherautókhoz érkezünk, újra csak László hangját hallom a hátsó sorokból. Jól tud franciául az igaz, de hogy a lezárt egyik legénységi karámból hogyan hazudta ki magát az induló tisztek közé, az még most is elismerésre méltó rejtély előttem. Rhynen mellett egy hatalmas gyűjtőtábor nyílt területén rakodunk ki még az éj folyamán. Szemerkélő eső, hideg, óriási tömeg hadifogoly, zömmel német legénységi állományú, a legtöbbje csak egy köpenyben dideregve. Mi pedig megérkezünk hátizsákokkal, takarókkal, hálózsákokkal; kimondottan kínos a helyzet. Csomagjainkat egy kupacba lerakva 25-en azt sugárirányban sündisznó-állásszerűen körbefeküsszük és hálózsákjaink melegében még aludni is tudunk. Másnap reggel első dolgom, hogy az elszajrézott pantallóm megmaradt zubbonyának vállapjairól két-két aranysávot sajátkezűleg lefejtek s a most már hadnagyi zubbonyt Thuránszky László unokaöcsémre ruházva, őt a hadifogság tartamára az éppen megszűnt magyar királyi honvéd légierő hadnagyává kinevezem. Ha már közénk tudta magát ügyeskedni, ennyit megérdemel. Nem is illetett egyik tisztem se a protekcionizmus vádjával! Az események további alakulása, ha személyenként külön egy-egy sorsot is jelent, mégis sablonosnak jellemezhető az adott körülmények között. Vasúti szállítás Párizson keresztül a cherbourgi félsziget partjára (már abban reménykedtünk, hogy áthajóznak minket Amerikába), a francia lakosság talpfákat és köveket hajigái ránk a hidakról, a földeken dolgozó asszonyok hátat 66
