Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
vitéz Ghyczy Tihamér: Egy szabálytalan hadnagyi kinevezés
tam volna, egy őrülttel állok szemben. Országunk nyugati határán itt fogjuk védeni német-Ausztriát??!! Annyit sikerült elérnem, hogy visszamehetünk a faluba szállást foglalni, hiszen négy asszony is van velünk. Akkor úgy képzeltem, majd csak meglépünk az éj leple alatt. Két német altisztünk azonban ragaszkodik az azonnali továbbinduláshoz, így mi egy csűrben lerakodunk és ők elmennek. Folyamatos forgalom-ellenőrzést szervezünk az egész éj folyamára, hiszen életkérdés, hogy valamilyen járművet szerezzünk. Az esti sötétség fedezésében két emberem csendesen lelép, kísérje szerencse útjukat, mi maradunk 15-en. László öcsémet ma délelőtt Pogács Lajos törzsőrmester, hangármesterem és szolgálatvezetőm gondjaira bíztam, első közös élményüket öcsém szavaival tolmácsolom: “A falu nyílegyenes főutcáján baktatunk késő este szálláshelyünk felé, amikor kb. 2000 méterre szemben feltűnik egy mélyrepülésben közeledő gép, megmegengedve egy sorozatot az útra. Az út mellett árok sötétlik, sőt abban egy még sötétebb üregnek kinéző árnyék. Hű, de jó hely lesz, vetődés bele, Pogács törzs, a másik oldalra. A gép elzúg felettünk, de bizony Pogács törzs-nek még jó tiz percébe telik, míg a sötét üregnek tűnt vadrózsabokor vendégmarasztaló tüskés ágai közül engem kiszabadít. így esett, megesett, nem mondom, hogy jól esett!” Éjjel 12-kor kelek fel, hogy átvegyem a szolgálatot. Három repülő tiszttársam is áthajt a falun (Asbóth, Darabánt és Kosa), tőlük hallom, hogy Acsádon a szovjet már benn van, sőt megállás nélkül jön tovább. Ök maguk is helyszűkében vannak, segíteni nem tudnak. Őrangyalom azonban elvezet egy falusi mellékutcába, hol egy nagy német teherautót találok csak félig tele, két fő személyzete most készülődik induláshoz a parasztházból. Rövid alkudozás: egy bődön zsírért és fél karton cigarettáért Aspangig elvisznek. Riadó, gyors pakolás, a határon halálcsendes hunyás a kocsi közepén és 29-én hajnalban túl vagyunk az ellenőrzésen. Ez volt az a rémséges tettem, ugyanis: “Az ország területének önálló parancsnokként való elhagyása” — melyért a budapesti 1. honv. kerületi pság. igazoló bizottsága 1948. augusztus 31-én rendfokozatomtól megfosztott. Felteszem most így utólag a nagy okosok felé a szónoki kérdésem, mi lett volna helyesebb magatartás? Ha harcba szállók és hősiesen elhalálozom, avagy fogságba esem és néhány egészséges esztendőre Szibériába keveredem? Mert ha át is repülök a keleti oldalra, ugyan ki lett volna az a potens egyéniség, aki egy, a szovjet elleni harcokban vitézséget nyert magyar repülő századosért vállalja az erkölcsi felelősséget, ahelyett, hogy egyenest ugyancsak Szibériába irányítsa?! Ezek persze teljesen elméleti kérdések már, de változatlanul érdekfeszítőek. Fellélegezve hajtunk Burgenlandon át, délelőtt már ragyogó napsütésben. Valahol Bad Schönau környékén a szép erdős helyi úton egy gyalogló magyar oszlopot előzünk s az élenjáró tisztek között családunk egyik igen közeli debreceni barátját, Sipos Micut fedezem fel. Kiugróm persze és negyedórát velük ballagok. Aspangban sem szállást, sem továbbutazási lehetőséget nem kapunk. Jó szimatommal szállásra ugyan szert teszünk, de másnap csomagjaink egy részét fájó szívvel örökre elhagyva, egy kis kézikocsival gyalogmenetben indulunk Gloggnitz felé. Naplóm szerint: “Gyaloglás kedélyes és így 28 km dacára sem fárasztó. Kétszer szekér-lopás.” Egy pajta padlásán remekül alszunk és másnap (március 31. szombat) a vasútállomásra hurcolkodunk. Egy vonat elmegy az orrunk elől, utána légiriadó. Az óvóhelyen sikerül cigaretta ellenében újra egy német teherautót szereznem. Irány tehát a Semmering. A nagy szálloda előtt fent a nyergen egy újabb szűrőállomás. Itt egy német tábornok gyűjtögeti a hadrafogható férfiakat védelmi mániájához. Ki kell szállnunk. A kocsit az asszonyokkal s egy emberemmel tovább küldöm, hogy egy km-el lejjebb várjanak ránk. Mint pillanatnyi rangidős, rögtön létszámellenőrzési feladatot kapok. Csoportosítok mindenkit, sajátjaimat a balszélen azzal a feladattal: “Egyenként vagy párosával a szálloda mentén az erdőn keresztül elszivárogni!” Én magam nagy hűhóval ügyködöm, míg a belszél meg nem üresedik, akkor átadom feljegyzéseimet a következő rangidősnek és a nyüzsgő országút egyik szekerének lova fedezésében szép lassan elballagok. Ez már megint agyonlövetéssel büntetendő katonai cselekmény volt, dehát szerencsénk most sem hagyott cserben. Naplóm erről így szól: “Út gyönyörű. Fönt le akarnak fogni, de ügyesen meglépünk. Izgalmas pillanatok. Estére Mürzuschlag.” Hasonlókat a háború folyamán majdnem mindenki megélt, így nem részletezem a következő 6 nap utazási élményeit a légiriadókkal, elbombázott vasúti vonalakkal és hidakkal, napozással az ausztriai hegyoldalban, gulyáslevessel, melynek bázisa utólagos gyanúnk szerint nem egy nyúl, hanem egy macska volt és az én egyre pocsékabb állapotba kerülő fekélyes gyomrommal. Linz, Regensburg, Lepzig és Magdeburgon keresztül április 6-án hajnali 4-re Tangerhütte-be érkezünk, repterünk Weiszewarte mellett, innen 6 km-re fekszik, ez 100 km-nyire van Berlin centrumától. Sattler német repülő százados összekötő tisztünk jön értünk, készséges, udvarias ember. Hullaként rogyunk ágyainkba. Másnap mutatkozom be a századnak, 7 beosztott és 16 növendék tisztem van, a legénységi összállomány megközelíti a 300 főt. Repülésről persze szó sincs már, csak vegetálás az életünk. Platthy Arpádék Brémán túl Oldenburg mellé települtek, oda kellene családomért mennem. Sattler ügyeskedik és szerez nekem menetparancsot. 9-én hajnalban egy 1.5 tonnás Rába kocsival, két ügyes vezetővel és két hordó benzinnel nekiindulunk. Útközben rengeteg potyautasunk akad, de zökkenőmentesen haladunk és délután kettőkor megérkezünk. A reptér egy megbolygatott méhkas benyomását kelti, ők is rakodnak. Még északabbra akarnak húzódni, hogy biztonságai angol fogságba kerüljenek. Ha másnap érkezem, üres repteret találok. Feleségem, apám és két kislányom óriási örömmel üdvözölnek, már nem számoltak azzal, hogy velem a háború vége előtt találkozzanak. Megköszönöm Platthy Árpádnak családommal szemben tanúsított rendkívül kedves figyelmét s már fordulunk is vissza. Teljes az angolszász légifölény, a Thunderboltok, Lightningek és Mustangok uralják a légteret és szinte szórakozva lövik az útvonalak forgalmát. Napközben az egész úton légtérfigyelő szolgálatot tartunk egyik emberemmel, a két vezetőfülke-ajtó külső oldalán lógva. Három égő gépjármű mellett hajtunk el. Magunk is kétszer riadóztatjuk a családot és szaladunk 65
