Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)

Az első… 1944. augusztus 7

Győr magasságában elértük, amikor Párductól új parancs érkezett: feladatunk német nehézvadászok biztosítása! A németek már látnak minket, jelezte a Párduc, mert nem voltunk azonos sávra hangolva. Eddig minden jól sikerült, mert tényleg megláttam én is a németeket Győr irányából jövet, csak azt nem tudtam egyelőre, hogy mit értsek “nehéz” vadász alatt. Kétségeim gyorsan megoldódtak, mert Laci nagy bal ívben a Balaton irányába repülő németek mögé kanyarította kisded csapatunkat. Alattunk voltak cca 6000 és 7000 között, amit Laci redkívül helytelenített, ahogy rádiózásából tisztán kivettem. Hát ezek a nehéz vadászok éppen olyan G-6-osok voltak, mint mi, csak három ágyús kivitelben, pótankkal, század ékalakzatban és pontosan tizenketten. Kétszer is megszámoltam őket. A Balaton keszthelyi sarkánál járhattunk, amikor a magasságunkat szépen vesztve, lekeveredtünk 6000 m-re, és valaki beleordította a rádióba: fölöttünk kondenzek! A kondenzeket én is észrevettem, amikor a németek ÉNy-i irányra fordultak, mi utánuk és a nap pontosan mögöttünk. Közben a rádióban: fölöttünk Mustangok! Laci: Párduc, azonnal kérek engedélyt emelkedni és szembefordulni! Mustangok felettünk! Értesítsék a németeket! Összes Pumák! Póttankot dobni! Géppuskákat, gépágyúkat bekapcsolni. A másodpercek perceknek tűntek.

A németek, mintha iskolát repülnének. Most már elfajult a szöveg: a pifkék nem látják az amikat! Biztosan nem is látták, mert mi már póttank nélkül táncoltunk a szó szoros értelmében, de az ideges feszültségtől. Drámai volt a hangulat, de csak a három parancsnok beszélt. Főleg Laci. Legalább négyszer kért parancsot a kiválásra és szembefordulásra. A válasz mindig az volt, hogy azok nem Mustangok, hanem német felderítő gépek. Parancsot végrehajtani, a német egységet biztosítani! Laci nagy katona volt, ha nem az, akkor — lehet — tán ma is élne! Tartotta magát a parancshoz. Oldalt néztem, Málik Jóska úgy táncolt, mintha hatalmas termik dobálná, vagy én táncoltam, ki tudja? A feszültség fokozódott. Mindjárt összeütközünk Jóskával, jobbra nem húzhatok, ott Molnár Laci van — mondom magamban —, amikor a rádióban jól hallom Drumit: a Mustangok napból támadnak! Majd Debrődy Gyurka félreismerhetetlen hangja: hátul légiharc! Ekkor a drámai események úgy felgyorsultak, mint amikor a filmet felgyorsítják.

Molnár Laci úgy rávágta a “not” teljesítményt, hogy jó 50 méterrel elmaradtam tőle, de ezt a távolságot már tartottam. A németek előttünk repültek, még mindig póttankkal, kb. 600 m-rel és 100—200 m-rel alacsonyabban. Laci melléjük akart repülni, és a parancsot végsőkig teljesítve, jelezni akarta a Mustangokat. Már közelebb voltam a németekhez 100 méternél, Laci még közelebb, és ekkor Laci billegni kezdett, és rövid sorozatot lőtt a németek elé, hogy vegyék észre magukat. Ebben a pillanatban apró villanásokat láttam Laci gépének törzsén, és kis füstpamacsokat. Laci gépe kissé felhúzott, majd élesen jobbra bedőlve, a föld felé húzott fehér és fekete, egyre növekvő füstöt húzva maga után. (De nem lánggal égett.) És ekkor tűztenger hátulról. Egy kockás mintázatú farokrész, csillogó géptest, jellegzetes hassal, jobbra tőlem 10 méterrel és legalább 80—100 km/óra sebességgel túllő rajtam. Ez lőtte le Lacit, villan belém a felismerés, hátra se nézek és látom, hogy beszalad a revikörömbe! Nincs messzebb 50 méternél, minden fegyverből tűz! Méghozzá más is lő, látom a sok találatot és a Messzerek nyomjelzőit, de azt is, mi történt velük. A Mustang nem gyullad ki, de meredeken lefordul, én utána, de már látom, hogy ez bekapta. Alattam egy elég nagy település, távolabb a Rába. Jánosházától DNy-ra vagyok, és ekkor fényjelző lövedékek süvítenek el a kabinom mellett. Nem kapok találatot, de botot előre feketedésig, negatív szögben zuhanok és csavarom, lépem a teljes gázzal zuhanó gépet. Közben trimmelek és olyan fizikai erőt fejtek ki, mint egy mozdony, olyanok a kormányerők. A fényjelzők elmaradnak, a fülem úgy ropog, mint a géppuska.

Fel kell venni a gépet, de úgy, hogy már nem csak sötétülök, hanem csillagokat és vöröset is látok, ami nálam végső jel! Kieresztem és közel 1000 km-es sebességgel robogok, jobbkéz felől a Somló magasodik, ebből tudom, a veszprémi irányban vagyok. A fejem pörög, de gépet, hangot nem látok, nem hallok. Mélyrepülésben maradok. Nem valami dicsőséges a hangulatom. Mi van a többiekkel? Lacival? Nem volt-e részemről gyávaság, hogy földig zuhantam?

Ma már tudom a választ, de akkor nehéz perceim voltak. Végül is nem tehettem mást. Azt, hogy esetleg lelőttem egy Mustangot, be sem képzeltem magamnak, hiszen nem láttam becsapódni és különben is, mások is lőttek rá. Jutás fölé érek a Papod irányából. Leszállás közben látom, hogy két gép gurul be a felállítási vonalra. Olyan csendesen, rácsapás nélkül ódalgok a másik kettő mellé, mint akit megvertek. Ök se beszélnek. Huszár és Boldizsár azok. Boldizsár Laci fejét csóválja és csak szívjuk a cigarettát. Telefonon jelentjük az eseményeket, de minden századtól hiányzanak még. Nézzük az óránkat, már nem jöhetnek, már lejárt a maximális repülési ideje a Messzernek. Lehajtjuk a fejünket. A századunkból nem tért vissza a kötelékparancsnok, Molnár László hdgy., Nánási Kálmán hdgy., Nyemecz János zls. és Karácsonyi Mihály hdgy. A Retektői nincs hír Tóth Drumiról.

Keservesen telnek az órák, majd jönnek a csendőr őrsökről a jelentések. Nyemecz Jancsi kiugrott, ejtőernyőn lógva szétlőtték a hasát, de még élt a földetéréskor és elmondta, mit csináltak vele. A sümegi kórházban halt meg még azon a napon. Szombathelyről kapjuk a hírt, Karácsonyi Miska összeégve, de még él. Reméljük megmarad. Kiugrott ő is az ejtőernyővel. Délután jön a hír egy dunántúli grófi kastélyból, hogy két magyar hadnagyért küldjenek autót. Még világosban érkeznek meg. Tóth Drumi és Nánási Kálmán, akik saját légiharcaikat megvíva, szétlőtt gépeikkel, 5 perces időkülönbséggel hasra szálltak a grófi porta közelében és épp ebédidőben. Drumi ért először földet, és személyes beszámolója szerint, hasra szálló gépe áttörte a kastélyt körülvevő kerítést és nagy csörömpöléssel a park közepén, a szökőkút mellett állt meg, majd kiszállva — rá jellemző módon — higgadtan elnézést kért, hogy ebéd közben zavarta meg az odagyülekező családot és személyzetüket. A grófné kérdezte, hogy vajon egyedül érkezett-e? Ebben a pillanatban tőlük párszáz méterre újabb gép szállt hasra, álló motorral, mire Drumi, feltalálva magát, újabb elnézést kért, és közölte, hogy már ketten vannak, de reméli, hogy ez a szám már nem fog változni. Perceken belül megérkezett Nánási Kálmán is első bevetéséről, és az ő “híres”

59