Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Szittya - Héja - Puma: Kommentár nélkül… Egy pilóta megjegyzései az égi szekérhez
Puma vadászrepülő ezredben Tóth Lajos hadnagy, századparancsnok beosztott kísérője lettem. Szentgyörgyi Dezső zászlós rajparancsnok volt. Tóth Lajos századossal és Szentgyörgyi Dezsővel halálukig igaz barátságban voltam (1951., ill. 1974.). A II. világháború befejező szakaszában a magyarországi légicsaták sokkal drámaibb emberi sorsokról, önfeláldozásról, lelkiismereti vívódásról és nem utolsó sorban halottakról tanúskodnak, amit a mai nemzedék nem ismer. Leginkább azt helytelenítem Moldovánál, ahogy ezt hebe hurgya beállításban a mezőgazdasági repülők történetébe beletette! A repülőtársadalom iránt érzett nagyrabecsülésem, a hősi halált halt bajtársaim emlékét hűen megőrizve, Moldova György által nekem tulajdonított szavaimat az alábbiakban helyesen közreadom: “Az amerikai és szovjet repülők kiváló képzettségű, önfeláldozó, a nyílt öszszecsapást kereső, bátor pilóták voltak. A velük való találkozás véres és veszteséges volt. Mégis fel kellett velük venni a harcot és nemcsak a túlerővel, hanem a biztos háború-vesztés tudatával és a lelkiismeretünkkel együtt kellett viaskodni a nyílt városaink ártatlan áldozatainak védelmezése miatt!” Nem állja meg a helyét, hogy az amerikai repülők nem tudtak repülni, a szovjet front pedig sétagalopp volt! Amit Moldova György Szentgyörgyi Dezső és az angol gép pilótatörténetéről “velem elmondat” teljesen valótlan. Ugyancsak helytelen a Tóth Lajos százados kivégzésével kapcsolatos szöveg is. Zalka András professzort ismerem, személye iránt nagyrabecsüléssel viseltetek, nagyon helytelenítem, hogy novella-figurát csinált belőle. 1941-ben a sárga csillagot viselni kénytelen zsidó kereskedőknek a Nagyvásártelepen a Varga fivérekkel, Margraf László kollégáimmal nem azért juttattunk árut, mert “borravalót” vártunk, hanem kizárólag humanitásból, emberi sajnálatból. Azt hiszem, ez a magatartás merőben különbözik Moldova György megfogalmazásáról. A mezőgazdasági repülő pályámról merő kitalálás az, hogy egy sor vezetőt elküldtem az anyjába!? Ma is szivélyes barátsággal találkozom velük! Befejezésül visszatérek a “Puma” légvédelmi vadászrepülő ezred történetéhez. A háborúból való végleges kilépésről 1945 április közepén, kint Ausztriában, az ezred önmaga döntött. A kb. 40 db Me —109 gépet felrobbantva vagy felgyújtva a raffeldingi repülőtér mellett levő dombokra, körkörös védelemre berendezkedve visszavonult. A hadifogság első napján az ezred parancsnoka, Heppes Aladár őrnagy a tisztikar és legénység beleegyező helyeslésével egyezményt írt alá Wels város (Ausztria) amerikai városparancsnokával, hogy önként segítségére siet a város határán lévő Alpenjäger kaszárnyában kialakított és odairányított amerikai és magyar tábori kórház személyzetének a mauthauseni koncentrációs tábor magyar zsidó deportáltjai életének megmentésében. Hogy ez akkor mit jelentett, csak azok tudják értékelni, akik a mintegy 15.000, 40, 50 kg-ra lesoványodott és halálraítélt deportált közül visszanyerte az életét. A legénység koporsókat gyártott, ürüléket hordott vagy hordágyat cipelt a tífusz árnyékában. Hosszú perceket beszéltem erről Moldova Györggyel, de úgy látszik, ezt elfelejtette. Befejezésül szükségesnek tartom a velem folytatott beszélgetés zárómondatát a saját szavaimmal megismételni, ami helyesen valahogy így hangzott: “De ha egyszer egy hadtörténész meg kívánja írni a ‘Puma’ vadászrepülő ezred történetét, akiknek helytállása, bátorsága, önfeláldozó hazaszeretete példa nélkül áll a magyar katonatörténelemben, annak minden segítséget megadok, és bizonyára nemcsak én, de mindanynyian, akik szétszórva a világ kontinensein Kanadától Ausztráliáig ma még életben vagyunk. ” Ezek után már csak az olvasóra s volt kollégáimra bízom hiteles igazmondásom értékelését; ferdítéshez semmi érdekem nem fűződik. E nyílt levél közreadásával Moldova György Égi szekér című riportkönyvével kapcsolatos kritikai észrevételemet befejezettnek tekintem. Dinka Tibor 5000 Szolnok, Cukorgyári lakótelep 7/4. Kommentárral Otthonról kaptam meg Derzsényi Miklós: “Örvények a Dunán” című könyvét. Alcím: “Egy katona emlékei” (Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1964) Derzsényi ezeket írja könyve 75 — 76. oldalain: “. . . a június 26-i, Kassa elleni légitámadást Horthy maga provokálta, és német bombázók hajtották végre. Csak a felszabadulás után ismerkedtem meg Krúdy Adámmal, aki akkor, 1941-ben a kassai Repülőakadémián tanár volt. Tőle tudtam meg, hogy mi történt Kassán, 1941. június 26-án a város fölött. Krúdy Ádám, aki 1941-ben repülőszázados volt, elmondta, hogy a Kassát támadó bombázókötelék gépein felismerte a német-olasz szövetségesek megkülönböztető jelzését. Azonnal jelentette ezt a kassai VIII. honvédhadtest parancsnokának, Szombathelyi altábornagynak, majd a hadtestparancsnokság telefonján a honvéd légierők parancsnokságának. Krúdy elbeszélése szerint: . . . erre felhívott telefonon, és kíméletlenül legorombított egy Aszódy nevű vezérkari őrnagy, aki azt a parancsot adta, hogy hallgassak a dologról ...A leírt események alapján pontosan beszámoltam mindenről Bárdossy miniszterelnöknek. Levelemre négy-öt nap múlva megkaptam a választ, amelyben Bárdossy azt írta, tudja jól, hogy jó katona vagyok, jó pilóta, de azt tanácsolja, hogy a magas politikába ne avatkozzak be ... ” Aszódy Zoltán, aki jelenleg az Egyesült Államokban, Connecticut államban él, a következők közlésére adott felhatalmazást: Aszódy vk. őrnagy 1941-ben nem létezett, mert én akkor még csak vk. százados voltam. Nem volt jogom, hogy a Légierők egyes tisztjeihez parancsok, vagy utasítások közvetlen kiadása. Mint az akkori Repülő Hadműveleti Alosztály vezetőjét: a bombázás direkte nem érintett, mert a kivizsgálás nem az én feladatkörömbe tartozott. Úgy látszik, hogy a könyv szerzője “vadászgatta” a bizonyítékokat. 5
