Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)

Az első… 1944. augusztus 7

nyílt szövegű vagy kódolt “szellemességei” jelentették, amikor is a jól ismert operettrészletek adása megsza­kadt: Légiveszély Budapest! 9 óra már jócskán elmúlt, közel jártunk a 10-hez. Krokdil grosz és társai, a német kódolás szerint foneti­kusan közölték, hogy az Adria feletti nagy gyülekezés után, többszáz négymotoros, jobb híján Zágráb felé vet­te útját. Ez az irány csalóka volt, mert ebből még szé­pen lehetett helyesbíteni Budapest felé is, meg Szilézia felé is. Ment a szöveg a starton, de valahogy igen csak erőltetetten, azt tudom, hogy én nagyokat hallgattam. Főleg Molnár Laci beszélt. Egy mondat hűvös eligazí­tás, egy mondat hülyéskedés. A század “óriásai”, a kis Nyemecz és Huszár Pufi vitatkoztak valamin, amit Nyemecz Jancsi zls. állított és Pufi cáfolt. No, és természetesen Nánási Kálmán hdgy.-nak be nem állt a po... (szája). Neki is ez volt az első bevetése, ketten vol­tunk első bevetésesek csupán, de Kálmán hangereje a 100 bevetéses vén forduló-rókát sejtetett. Még egyszer átismételtük a feladatot. Startnál elsőnek gurulunk ki, Boldizsárral, Lacit szűkén jobbról, balról kísérve, majd Karácsony Misu hdgy. Nyemecz Jancsival és Huszár Pufival és Nánási Kálmánnal. Ez 7 gép volt és ez volt a Drótkefe. A többiek: Erdész őrv., Dómján őrm., Má­tyás őrm., Bélaváry és Dániel hadnagyok szabadnapo-Kovács Paja és Huszár Pufi. sak voltak, Kovács Paja hadnaggyal együtt, és Almádi­ban töltötték idejüket. Mögöttünk a második lépcsőt Tóth Drumi hdgy. vezeti, ez a négytagú Retek csapat, majd Debrődy Gyuri zárja a sort, Bárány és Raposa őr­mesterekkel és Málik Jóska is ott volt, hogy mennyire, erre később még rátérek. Közben megszólal a “halál­tangó”, a régi Zerkovitz-sláger, a Manuéla. Nem beszélt már senki. Dercze szkv. kezelte az osztály harc­­állásponton a lemezjátszót, és mint egy telepatikus fe­­nomén, mindig megérezte, mikor kell ezt a lemezt fel­tenni. Most is így volt! Még a felénél megszakadt a ze­nemű, és Bácska, Baja, légiriadó! Összes közületek vi­gyázz! Majd rövid recsegés-ropogás, és Pumának ülő­készültség! A duma és a hallgatás abbamaradt. Ugrás a gépkbe, amelyek jó 60 fokosak lehettek e napon. Be­kecset felrántottuk. Derékszíj, pisztoly akkoriban még nem volt divat. Minek? Saját gépem akkor még nem volt, valamelyik szabadnapos gépét kaptam meg arra a napra, de azt tudom, hogy a gép főszerelője Árvái Pali szkv. volt, aki később legalább 20 bevetésen át gondoz­ta gépeimet hibátlanul és nagy-nagy szakértelemmel. Képes volt ottmaradni az út szélén, és úgy lesni a haza­térőket. Jobban átélte a bevetéseket, mint talán mi. Ezt a három sort neki szentelem. A gépek a felállítási vonalon nem a harcászati sor­rend szerint állottak. Jobbra tőlem Nyemecz kászáló­dott, neki kicsit könnyebb volt, mint nekem, a 190 cen­timmel. Nyemecz Jancsi fehér glaszékesztyűt húzott, le-föl húzogatva, ki tudja miért? Tőle jobbra Molnár Laci atletikus alakja magasodott, amint fején hátratól­­ta a haubét és beszállás előtt még volt egy “szava”, és éppen hozzám. Szó szerint imigyen: “Jól nézzétek meg a hadnagy urat, mert ez az első bevetése, és ma lelövik, mint egy majmot!” Hát ő ilyen fiú volt. Ezen udvaria­san illett mosolyogni, de nem hiszem, hogy részemről ez meggyőzően sikerült volna. Aztán bekötöttük magunkat, de előbb persze becsa­toltuk az ejtőernyőket. A térképemet és a fénymásolt, kódolt térképhálót (hálózatot) csizmaszárba dugtam, hosszú lábaimat beraktam a papucsokba. A térdem majdnem az orromat verdeste, de ezt a szűk kabint én szerettem, az ember eggyé tudott válni a géppel. A sze­relők a szárnyakon, pontosan a jobb szányon ültek, de előbb még ránk csukták a deklikat, csak a zárat nem toltuk a helyére, mert indítás után a kurblit még be kellett adni. És főttünk a napon. Üjra szólt a haláltan­gó. A bekecsem alatt ömlött a víz rólam. Karácsonyi Miska tőlem balra volt és tovább balra a többiek. Leve­gőmozgás alig. Nem tudom, meddig ültünk “Sitzbe­­reitschaff’-ban, amikor a zene megállt és: Pumának azonnal start! 1-es légtér 8000! Mint a motolla, úgy járt a szerelők keze, sivított az eklipsz, minden bekapcsol­va, kihúzva, benyomva, ahogy kellett, majd Árvái rá­csap a deklire, kihúzza a kurblit, és mindketten leug­­ranak, hogy a fékbakokat kirántsák s felemelt karral “szabad”-ot és búcsút intsenek. Indítókar! Dübörgés! Lacit figyelem. Porfelhő, majd kifordulás és a start felé gurulva, ki-ki helyezkedik a szolgálati helyére. Hogy ilyenkor nem ütközünk össze — legalábbis az én praxi­somban — az szinte hihetetlen. Gurultak a többi száza­dok, és a parancsnokok rádióztak, és én, mint ahogy il­lett, hallgattam. Startra álltunk, Laci raja legelői. A parancs vételétől eltelt talán 3 perc, amikor Laci bedöf­te a gázt. Egyszerre lódult meg a 16—18 gép. És ekkor megnyugodtam. Már csak a teendőkkel törődtem, és vezéremet figyeltem, ahogy szűk kötelékben illett. Laci szorgalmasan hívta az “Erdőt”, az Erdő válaszolt a Pu­mának és közölte, hogy az irányítást átadja a központi vadászirányításnak, amely azon a napon a “Párduc” hívójelre hallgatott, a pár nappal előbb történt “hamis- Vércse” buli miatt. Közben emelkedtek a Gusztávok, bár a hasunk alatt hordtuk a tököket. Az egyes légtér Szombathely légtere volt, és oda igyekeztünk. Csak időnként pásztáztam tekintetemmel a légteret, mert többet a szűk kötelék nem tett lehetővé. Hogy, hogy nem, balról egészen mellém zárkózott Málik Jóska, és elválasztott Karácsonyi Miskától. De ez számomra csak a tények regisztrálása volt, az én dolgom az volt, hogy Molnár Lacit figyeljem, és a rádiót, amely most már na­gyon is éles szövegeket recsegett a fülembe. 8000 métert 58

Next

/
Thumbnails
Contents