Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)

Az első… 1944. augusztus 7

Puma vadászok légiharc tapasztalatainak megbeszélése. Balról: vitéz Szentgyörgyi Dezső, Tóth Drumi, Tobak Cica.

— a berepülések végeztével — jutottunk géphez, és ekkor nagyon élvezetes feladatot kaptam. Kirepülhettem a teljes tankot. Magasság O-csúcsmagasság, útvonal az egész Dunántúl! Ez volt aztán a madárkodás! Ma is eszembe jut. Az összes dunántúli ismerősöket felkerestem egy fülrepesztő rácsapás erejéig. Lajos bátyám Révfülöpön a botját rázta, Irmus néném hasalt a szőlőtőkék között.

Almádiba való visszatéréskor, Molnár Laci fülem hallatára közölte Pávai Gyurkával, hogy a két újonc holnaptól készültséget adhat, ha reggel lesz még idő a Papod oldalában egy-két farönköt szétlőni. Hát volt idő, mert egy hétig nem volt bevetés.

Augusztus 6-i este, amíg élek emlékezetes marad. Este hét óra tájban vacsoráztam a Pannóniában, ahol a Pumások részére állandóan foglalt asztalok voltak öszszetolva. Hallgattam a zenét. Buttola Ede és tánczenekara játszotta Cole Porter “Night and day” című ragyogó számát. Másutt az országban bárhol, nem volt ajánlatos egy zenekarnak ilyen amerikai sikerszámot játszani, úgynevezett “hazafias” okból. Mi tehettük, mert az amerikaiak ellen az országban csak mi harcoltunk szemtől szembe. 8 óra felé elhatároztam, hogy átmegyek a Budai-féle kisvendéglőbe, ahol ugyan nem volt zenekar, de nagyon családias volt a hangulat és kitűnő (olcsó) volt a főztjük. Nagy asztala volt itt is a Pumáknak. Ott találtam Molnár Lacit, Tóth Drumit, és Debrődy Gyurkát is, akik kevés bor és sok bécsiszelet mellett a következő napról beszélgettek. Akkoriban minden nap más és más volt a “Puma”, azaz a kötelékparancsnok, akiknek a rádió hivójele volt a “Puma”.

Másnap, azaz 7-én az esetleges bevetésen Molnár Laci volt kijelölve kötelékvezetőnek, és mindjárt megtartotta az eligazítást is, mely szerint bevetés esetén fölüllről, hátulról, oldalról és lehetőleg nap felől fogunk egész szűk, “olasz” kötelékben támadni a négymotorosokra, mielőtt a vadászokat összetrombitálnák. A tűzparancsot rádión fogja megadni, és szakadatlanul tüzelve belerohanunk a kötelékbe, zuhanás, felhúzás, rendeződés és majd meglátjuk a többit. Gyülekezési légtér Tihany fölött 8000 méteren. Lacit most is látom magam előtt, ahogy mély medvehangján kijelentette: No, balról fogsz kísérni, majd hónom alá veszlek, én viszem a zászlót, Boldizsár fog jobbról kísérni! Hát nem sokat aludtam. De eljött a reggel és vele a felhőtlen égbolt. Senki nem beszélt a terrorkocsiban, de mégis vibrált a feszültség a levegőben. Ma biztosan jönni fognak. Óhatatlanul jöttek a gondolatok. Milyen lesz? Találkozunk-e velük? Sikerül-e elérni a bombázókat a vadász összecsapás előtt? Kísérőnk lesz-e a szerencse? Én, be-Molnár Lada kötelék parancsnoka.

vallom, féltem. így értünk fél hétkor a repülőtérre, és rögtön az étkezdébe hajtott velünk a terrorkocsi. Ott volt már a nagy khaki színű busz, és a Zongora öreg traktora, sárgaréz reflektorokkal. 7.30-tól harsogták a hangszórók: a “Pumának 15 perces készültség!” 8 órakor a rádió: Légiveszély! Bácska, Baja! 8.30-kor hangszórók: “Pumának startkészültség! Drótkefe 1 a Puma!” A feszültség oldódott, most először rohantam a többiekkel a barakkból, keresztül a ritkás erdőn, kezemben a térképpel, haubéval, csutorával és az út széléhez, ahol ugrásra készen álltak a század gépei. Meleg volt. Sütött az a jó augusztusi nap, de melegem lett volna most az Északi-sarkon is, azt hiszem. A jó szerelőfiúk már leszedték a ponyvákat, beakasztották a kurblikat a motor jobb oldalába és átjöttek a kis erdő fáinak árnyékába. A gépek motorral az erdő felé álltak vonalban, tőlünk csak a keskeny makadám út választotta el őket, de amíg mi árnyékban ültünk, vagy álltunk, gépeink napoztak. A változatosságot a rádióban (nagy hangszórók ugyanis a budapesti adóra voltak kapcsolva) az Orléköz (Országos Légvédelmi Központ)

57