Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Az első… 1944. augusztus 7
AZ ELSŐ 1944. AUGUSZTUS 7. A címet azért választottam így, mert az első bevetésem történetét akarom megírni. A tárgyhoz tartozik néhány személyes előzmény is, melyeket — miután emlékezéseimet magamnak írom — most találom helyesnek megörökíteni. 1944. július 27-én a Lepság Hughes távirati parancsára — Cserny Miklós barátommal — bevonultunk a 101. vadászosztályhoz Veszprémbe. A vonatunk késő éjszaka érkezett a városba. Az egyetlen szállodában, a Koronában, már sem szobát, sem ágyat nem kaptunk, de az étterem egyik sarkában, összetolt székeken, ruhástul “alhattunk”. Hajnalban, félig nedves borotválkozás után, és mert a repülőtér helyi járatait nem ismertük, gyalog indultunk a jutási repülőtérre, hogy a reggeli osztályparancsnoki kihallgatáson áthelyezésünket jelenthessük. Két napja még Kolozsvár—Szamosfalván állomásoztunk, és most itt ballagunk a jutási tiszthelyettes-képző előtt. Hogy miért, miért nem, az újonckiképzésünk és a Regvi jutott az eszünkbe . . . így értünk ki a repülőtérre. Csak ekkor értek utol az osztály gépkocsijai, amelyek a pilótákat hozták Balatonalmádiból. A szerelők már egy órával korábban érkeztek. Ök nem Almádiból, hanem Veszprémből érkeztek. A repülőtéren a bombázások elleni személyi védelemként, csak a legszükségesebb őrszemélyzet és szakügyelet tartózkodott. 9 óra lehetett, amikor végre szemtől-szembe állhattunk az “öreg Pumával”. Azonnal megkaptuk a beosztásunkat. Lapos (Cserny hdgy.) az 1. századhoz, én pedig a 3.-hoz kerültem. Jobban szerettünk volna együtt maradni, de alkudozni nem lehetett. így váltak el Lapossal útjaink . . . Pávái- Vájná Györgyßidgy. 5 perc múlva a 3. század, a “Drótkefe” barakkjában voltam, ahol Pávai-Vájná György fhdgy., megbízott századparancsnok fogadott. A szervezet szerinti századparancsnok, Bejczy József szds., valami jelentéktelen ügy miatt, akkor fel volt függesztve e beosztás alól. Pávai fhdgy., és a többiek, a hajózó barakkban voltak, kivéve a startkészültséget adó fiúkat, Molnár Lacit és rajának tagjait. Sok beszédre nem volt idő, mert aznap nagy amerikai bombatámadás érte Budapestet, és az ezred részéről felszállt nyolc gép 6 légigyőzelmet aratott. Velem nem sokat törődtek, de azért felvételeztem a legfontosabbakat, a csutorát, a térképeket, a rádiós haubét, a Messzer csizmát és ruhát. A csizma kissé használt volt és véres, ugyanis Gersy Tamás hadnagyé volt, aki a repülőtér bombázásakor nem volt a levegőben, és így repeszsérülés érte. Az én méretemre már nem akadt, így hát beértem ezzel, és akkor még nem tudtam, hogy december 22-én, a saját véremmel is meg fogom keresztelni. Délután befutott Pestről lélekszakadva Nánási Kálmán hdgy. is, aki szintén mára kapta áthelyezését. Molnár Laci közölte, hogy holnap reggel megkezdjük a G-6 típusra való átképzésünket, eddig ugyanis csak a Bf. 109. E típust, az “Emilt” repültük. Este a helyünket is megkaptuk Almádiban, méghozzá nem akármilyen helyen. A Drótkefe szállása a BYC klubháza volt, és az első emeleti, teraszra nyíló egyik szobát kaptuk Kálmánnal. (Az elesettek ágyait.) Másnap már a “terrorkocsival” (ponyvás, volt rendőrségi autó) mentünk a repülőtérre, ahol a V-172 sorozatszámú gépet tolták ki a bokszból, átképzésünk céljára. A többi gép készültséget adott, és ez a gép, mivel a törzsben húzódó kábelei lövési sérüléstől zárlatosak voltak, nem volt hadrafogható. Nekünk viszont nagyon megfelelt, mert “Gusztáv” volt, méghozzá győri, és az egyetlen a Drótkefénél, amelynek a hátsó fejpáncélja acélból volt, és nem páncélüvegből. A zárlatosság mindössze abban nyilvánult meg, hogy nem lehetett vele rádiózni. Molnár Laci nem sokat magyarázott, hanem elzavart minket, hogy rójunk iskolaköröket, de nem átstartolással, hanem minden leszállás utáni begurulással, amíg a tankolás bírja. Az átstartolást nem a 109-esnek találták ki. Azt hiszem hibátlanul dolgoztunk, mert még aznap 1 — 1 óra műrepülésre is elküldött minket. Élveztük a nagy lóerőt! Nánási csinált egy olyan rácsapást, hogy azt hittem ottmarad. Hát, igen, itt nem járt büntetés a leszállás előtti cirkuszért. Július 29-én az első feladatunk az volt, hogy kötelékrepülés Mölders-módra, majd olasz módra, szűk ékben. Persze most már más gépeket is kaptunk nem csak az öreg 172-t. A gyakorló parancsnokunk, Kovács “Paja” őrmester volt. Látta, hogy a schwärm alakzatokat nagyon tudjuk, ezért azt 2 perc után abbahagytuk, és szépen beraktuk a szárnyvégeket Paja orra alá. Leszálláskor a szerelők nyilatkozták, hogy úgy látszik, személyünkben nem éppen rossz pilótákat kapott a század. Molnár Laci nem nyilatkozott túl megnyerőén, csak annyit mondott, hogy a Mustangok éppen ilyen b...fácánok után sóhajtoznak valahol Olaszországban, és őrajta nem fog múlni ezen “óhaj” kielégítése. 30-án újra bevetés volt. Kovács Paja őrmester, tegnapi oktatónk, lőtt egy B-24-et. Mi csak késő délután 56
