Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Tassonyi Edömér: Az isaszegi harcok
tern) —, hogy tudták, hogy a második tűzcsapás saját. Nem tudtak volna ellenállni. Amikor a tűz lelassult, néhány “kikukucskált” és látták, hogy az orosz testek repültek a levegőbe. Sokan, pánikszerűen próbálták tíz körmükkel beásni magukat. Akit a tüzérség életben hagyott, azt az ejtőernyősök tűzfegyverei kaszálták le. Az orosz gyalogság pánikszerűen visszamenekült, súlyos veszteségeket szenvedve. Századunk a gyilkos, megsemmisítő tűzben csodálatosképpen csak hét halottat és néhány sebesültet szenvedett. Pár katonánkat a föld betemetett, de ezek sebesülés nélkül úszták meg. Ezután csak a harckocsik vadászkodása tette próbára az idegeinket, de ezek is néhány nap után a háttérben maradtak. Néhány vérszegény támadási kísérlet történt a jobb szárnyon a Juhász-század ellen, de aknavető, géppuska és golyószóró tüzűnkben ezek a kísérletek tisztes távolságon elakadtak. Egy esetben a helyzet kritikus volt. A közép-század jelentette, hogy Juhász visszavonult, utasítást kért, hogy mi van? Kirohantam és kb. 300 m-re a védőállástól az alakzatban, lépésben visszavonuló századot a védőállásba visszafordítottam, annak ellenére, hogy heves aknatűz alá vették. (A visszafordulásra a parancsot egy kis völgyön keresztül, a dombhátról ordítottam.) Kiderült, hogy valaki elkiáltotta magát: “Viszszavonulás!” — ezt sorra adták és abban a hiszemben, hogy visszavonulásra parancs jött, a védőállást kiürítették. Szerencsére, az orosz az előretöréssel késedelmeskedett, nem kis részben aknavetőtüzünk és a második század oldalazó tüze miatt. Kb. a hatodik napon sűrű köd szakadt le. A jobb szárnyunkon állandóan hallottuk kb. 1 km távolságból a lánctalpas szállítókocsik zörgését és tisztában voltunk, hogy az orosz az arcban való áttörést feladta és bekerítést készít elő. Kb. 20-án(?) jelentek meg az első oroszok mögöttünk. Aknavető állásunktól kb. 1 km-re a szárnyon, az erdős területen gyalogság gyülekezését figyeltük meg. Géppuskáinkat fokozatosan a jobb szárny mögé és a vetőállás mélységében hátunkba átcsoportosítottuk, úgy hogy visszavonulásunkkor több géppuskánk tüzelt oldalba és hátra, mint előre. Szerencsére a köd felszakadt, ennek következtében az arcvonal előtt minden akció szünetelt. Ekkor hozta ki egy német összekötő tiszt számomra а П. és E oszt. német vaskeresztet, a német Wehrmachtbericht idevonatkozó másolatával, november 17, vagy 19-i dátummal. “Az első magyar ejtőernyős zászlóalj, Tassonyi százados parancsnoksága alatt, a 101-es orosz gárdahadosztály ellen napokig tartó súlyos védelmi harcok során, kimagaslóan kitüntette magát.” Ez a válasz Bárczy történelem-hamisítására, hogy “sikerült elkerülni az oroszokkal való közvetlen harcérintkezést (501. old.). 22-én a zászlóalj vezető orvosa jelentette, hogy segélyhelyünket elhagyta, mert egy orosz járőr jelent meg. Kiküldött járőrünk az oroszt ott már nem találta, de nyilvánvaló volt, hogy visszavonulási útunk elvágása folyamatban van. Kökény főhadnagyot előző nap tüntettem ki, a nekem átadott “diszkrecionális” két vaskereszt egyikével. Egy szakasz erejű vállalkozást szedtünk össze azzal a feladattal, hogy Kökény parancsnoksága alatt a segélyhelytől délre törjön elő, az erdős terület irányába, ahol orosz gyalogság gyülekezését figyeltük meg. (A helyzetet a német összekötőtiszt hadosztályunknak állandóan jelentette, így részünkről nem volt szükség helyzetjelentésekre.) Ekkor jelentette aknavető állásunk, hogy oldalról, az erdős területről, géppuska tűz alá került és kénytelen volt áttelepülni. Megmondtam Kökénynek, hogy ellenállás esetén a szakasz menjen védelembe és biztosítsa visszavonulási útunkat. Ekkor esett el fejlövéssel Kökény főhadnagy és nem mint Bárczy gyalázkodva állítja —, “mert könnyelműen csöves kukoricát sütött parázson” (493. old.). Ekkor helyzetünk válságosra fordult. A német tüzérfigyelő tisztet egy altiszttel váltották fel. Itt említem meg, hogy kb. az ötödik napon a német hadosztály vezérkari főnökét felhívtam és megmagyaráztam, hogy embereim emberfölötti teljesítmények hatása alatt, teljesen fel vannak őrölve. Adjon szállítóeszközt, hogy az állásba páncéltörő ágyúinkat bevonntathassuk és a harckocsikat sakkban tarthassuk. Sajnos a német hadosztálynak sem volt lánctalpas vontatója. Egy alacsony harcértékű magyar zászlóaljat rendeltek alám, pár száz fő létszámmal, egy őrnagy parancsnoksága alatt, akinek kereken kijelentettem, hogy a védelemért én vagyok felelős és a harc vezetésébe nem tűrök beleszólást. 23-án (lehet, hogy 22-én) kaptam meg a parancsot, hogy éjjel vonuljak vissza Isaszegre, ahol további parancsokat fogunk kapni. Bárczy nem “eligazításon” kapta a parancsot (494. old.). Délután a német összekötő tiszt (aki Bárczy meséjében elesett, — 493. old.) elbúcsúzott. Kis alakulatával kivonták. Az oroszok — valószínűleg a mozgáson felbátorodva — a Juhász-század (a jobb szárny) ellen harckocsi ágyú támogatással (a harckocsik a háttérben maradtak) gyalogsági támadást indítottak. Ez a századot visszanyomta; a Juhász-század kb. 300 m-re, lelépcsőzve, beásták magukat. Ugyanakkor a betört oroszt a dombháton levő fészkek oldalazó tűzzel paralizálták. Rövidesen a német tüzérfigyelő lebontott. Az éj beálltával századainkat nehézség nélkül kivontuk aknavetőink támogatása mellett és Isaszegre bevonultunk. Másnap Lajtos vezérkari őrnagy parancsára Pápára szállítottak bennünket. Lajtos erről nem értesítette előzőleg a Feldherrnhalle-t (német hadosztály), erről nem tudtam. Lajtos mondta, hogy “kicsusztatásunk” a német vezetést igen felbőszítette. Arra, hogy minket egy hadosztállyal pótolnak, az volt a válaszuk, hogy adják vissza az ejtőernyős zászlóaljat és tartsák meg a hadosztályt. A zászlóalj, annak az egységnek, amely Soroksár-Dunaharasztin meghiúsította Budapest meglepetésszerű elfoglalását, csak árnyéka volt. A védelmi harcok Isaszegen súlyos véráldozatba kerültek. Állományomnak itt megint kb. 40%-át elvesztettem. Első ízben vesztettünk foglyokat (7) és először szökött el az állásból néhány katonánk. (Újpesti csiszlikek voltak.) A jól megérdemelt pihenésre és feltöltésre feltétlenül szükség volt és ezt Lajtos érdeméül hozom fel, annak ellenére, hogy Lajtos vezetésével később nem tudtam soha sem egyetérteni. POSTAI IRÁNYÍTÓ SZÁM Legtöbb országban már bevezették az irányító számot (Zip. No.) Kérjük lapunk olvasóit, hogy címüket az irányító számmal kiegészítve írják meg. 55
