Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Szittya - Héja - Puma: Kommentár nélkül… Egy pilóta megjegyzései az égi szekérhez
Kommentár nélkül».. Tisztelt Főszerkesztő Úr! SZITTYA — HÉJA — PUMA EGY PILÓTA MEGJEGYZÉSEI AZ ÉGI SZEKÉRHEZ A “Kortárs” 1983. januári számából 1982 januárjától áprilisig a Kortárs Moldova György tollából, Égi szekér címmel riportot közölt a mezőgazdasági repülőkről. Azóta az írás könyvalakban is megjelent. Közölnöm kell, hogy amit rólam és a velem folytatott beszélgetésről Moldova György leírt, azt beleegyezésem nélkül tette! A “nekem tulajdonított” szöveg jogsértő. Azt kérem Öntől, hogy a folyóiratban levelem közlésével szíveskedjék helyreigazítási lehetőséget nyújtani. Moldova György meghívására (1981. december) kizárólag segítő szándékkal, jóhiszeműen mentem el. Beszélgetésünk kezdetén közöltem vele, hogy könyvében nem kívánok szerepelni. Moldova György sajnálatát fejezte ki, és kijelentette, hogy álláspontomat tiszteletben tartja. Beszélgetésünket a mezőgazdasági repülés problémáival kezdtük. Moldova volt kollégáimtól ezeket jól ismerte, a tőlem hallottak számára újat nem jelentettek. Unszolására a magam repülő-életét is nagy vonalakban ismertettem. Ezt nem azért tettem, mert az “érdekes ember” benyomását akartam kelteni, hanem azért, hogy a magyar katonai repülés közelmúltjáról gyakran előforduló ködösítésekkel szemben, saját élményeim elbeszélésével a tárgyilagosabb történetírást segítsem. Kijelentem, hogy a velem folytatott beszélgetés, amint azt Moldova emlékezetből leírta, a könyv olvasói előtt engem locsogó-fecsegő emberként mutat be. Ha ezt előre tudom, a találkozást minden körülmények között elkerültem volna. Az én szüleim egyszerű emberek voltak. Apán nem “handlé” volt, mint azt Moldova állítja, hanem becsületes, jónevű kárpitosmester, akinek Orosházán 1930 — 1947 között “antiquárius” üzlete volt. Repülőmúltam 1940-től kezdődik, amikor a volt “BSZKRT” Sportrepülő Egyesület tagja lettem. Horthy Istvánnal való találkozásom pedig az alábbi eseményhez fűződik: 18 éves diák voltam, amikor 1939 tavaszán osztálytársammal és barátommal, Molnár Gézával kerékpáron átmentünk Orosházáról Szentesre, az ottani Repülő Egyesülethez. Szombat délután érkeztünk s nyomban kikarikáztunk a repülőtérre, ahol barátomat, Gézát, lévén “A” vizsgás növendék, egy Zögling típusú siklógéppel a levegőbe emelték. A nagy élmények után az éjszakát a műhelyben, a javításra váró gépek között, az egyik ülésen nyomorogva töltöttük. Másnap, vasárnap az Egyesület ünnepélyesen kívánta fogadni a levegőből vontatással érkező Rubik-gépet, a Szittyát. Ezzel egyidőben Horthy Istvánt, az Aero-Szövetség elnökét is várták. A Szittyát a HA-RIS vontatógép húzta. Amikor kb. 1000 méter magasan a repülőtér fölé ért, a vontatmány szétkapcsolt, és a Szittya ülésében Szomolányi Károly oktató egy rögtönzött bukfencsorozattal köszöntötte a repülőtér vendégeit. A szép vonalú, sirályszárnyú gép befejező figurája a “dugóhúzó” volt, amely a szemünk láttára a földön való becsapódással ért véget. Ez volt az első élményem a repülőtéren. A gépből csak furnérdarabok maradtak. Szomolányi egy bokatöréssel megúszta a mutatványt. A balesetkivizsgáló bizottságot Horthy István hozta. A leszállásnál a Klem egyik futója megsérült. A gépből kiszállva ekkor láttam életemben először és utoljára. Tehát nem ismertem. Repüléssel kapcsolatos életútját a repülő baráti kör tagjaitól hallomásból ismerem. 1942. június közepén az 1. szolnoki vadász repülőszázad első tisztjeként, de már kormányzóhelyettesként megválasztva, mint vadászpilóta részt vett a Don-menti légiharcokban. Az orosz fronton a 2. sz. rep. dandár kötelékében CR —42-es és Héja típusú gépekkel felszerelt vadászszázad küzdött. A vadász osztály parancsnoka Csukás Kálmán vk. alezredes, Horthy István parancsnoka Keresztes Béla százados volt. Mindkét ember a fejével játszott volna, ha a kormányzóhelyettes környezetében megtűrik a fegyelmezetlen, tivornya életmódot. Szentgyörgyi Dezső barátom őrmesteri rangban beosztott rep. gépvezető volt. Horthy István szerelőjét T. J. szakaszvezetőt pedig személyesen jól ismertem. Tőlük többször volt alkalmam hallani az 1942. augusztus 20-án hajnalban bekövetkezett repülőtragédiát. Egy Heinkel —46-os típusú felderítőgépet géppárban Nemeslaki Tivadar őrmester kísérővel a Don fölé kellett kísérni. A felderítő géppel a repülőtér légterében 1000 méter magasságban történt a találkozás. A He —46-os megérkezésekor a géppár még nem volt indulásra kész, a felderítő pedig látva a késedelmességet, körözésbe fogott. Amint a két Héja elindult a starthoz, a He —46 irányt vett a Don felé. A felszállási irány nyugati volt, tehát a felderítő útvonalától távolodó irányban. Amikor a két gép a földről felemelkedett, a futóművek behúzása után Horthy, hogy a késedelmet behozza, élesen bedöntve gépét egy bal felhúzott fordulóba kezdett. Az alsószárnyú, nagy felületi terhelésű gépek, mint pl. a Héja is volt, azzal a rossz aerodinamikai tulajdonsággal rendelkeznek, hogy még a kritikus sebességvesztés előtt, a fordulóval ellentétes oldalra a pilóta akarata ellenére átfordulnak. Az átfordulást azonnal sebességvesztés követi, és a gép pergő mozgással magasságot veszít. Ha nincs elég magasság, a tragédia elkerülhetetlen. Ez történt! A roncsot a frontról Szombathelyre, az ottani repülőgépjavító műhelybe szállították vizsgálatra. Ezt a teljesen összezúzott, égett, véres alumíniumhalmazt az évfolyamtársaimmal magam is láttam. A szemtanúk szerint az előző István napi sörös délutánnak az eseményhez vajmi kevés köze volt. Erről ennyit mondtam Moldova Györgynek. Amit az arisztokrácia pilótáiról írt Moldova, azt másoktól hallhatta. Az én évfolyamtársaim közül egyetlenegy sem volt báró vagy gróf. A Puma vadászrepülő ezredben úgy tudom, csak báró Luzsenszky Pál hadnagy szolgált, azt hiszem lezuhant, de erre már homályosan emlékszem. Egyébként ilyen témára nem is tértem ki. A vadászrepülőknél találkoztam 1944 végén Tóth Lajossal és Szentgyörgyi Dezsővel (MALÉV kapitány). A 4
