Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Varga László: Emlékezés Dóczy Lórántra és a Repülő Kísérleti Intézetre
hoz. Erről az áthelyezésről megfeledkeztek. Megkezdődött repülőkiképzésben én is résztvettem; az elméleti kiképzés után a kétkormányos oktatást is megkaptam. Pedig közben kibuktam a rep. orvosi vizsgán. A forgószékből, annak a megállítása után kizuhantam. Forgott velem az egész világ. A távolságbecslés, a térbeli látás sem ment. A 3 pálcikát nem tudtam egyvonalba hozni. A pilóta kiképzésem tovább haladt. “Véletlenül” lettem repülésre alkalmas. Már kiképzett pilóta voltam, amikor a Ludovika Il-ről berendeltek rep. orvosi vizsgára. Amikor a vezető orvos meglátott, rám nézett és megkérdezte: “Te Homér, hogyan kerülsz te ide?” Ennek ellenére ezen a vizsgálaton I. A. minősítést kaptam és ezentúl I. A. minősítésem volt a rep. karrierem befejezéséig. Zuhanó bombázó is úgy lettem, hogy nem volt zuhanó oivosi vizsgálatom. Szerencsém volt? Talán az az igazság, hogy csak akarni kell és akkor minden sikerül?! Ép testben ép lélek? Valahogyan az a vélemény alakult ki bennem, hogy egy általános orvosi vizsga, annak a megállapításával, hogy az illető nem színtévesztő talán elég lett volna. Meg szeretném itt jegyezni, hogy Homér Imre minden magyarországi géptípust (bombázót, vadászt, közelfeldentőt) repült. Repülte a Ju-52-est, a “Bell Amy“-t, és a Focke-Wulf 190-est is. Imre bátyánk szakvéleményét a rep. orvosokról “tisztelettel” tudomásul vesszük, de kételyeinket nem veheti rossz névén. (Szerkesztő) VARGA LÁSZLÓ: — Emlékezés--------Dóczy Lórántra és a Repülő Kísérleti Intézetre Varga professzor úr jóhumorú ember. Amikor rövid curriculum vitae-t (életrajzot) kértem Tőle, azt így kezdte el: 1904-ben érkeztem Mezőkonyára, Somogyba. “Másoknak semmiség, nekem életbevágóan fontos. Csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok . . .” Életrajzát így fejezi be: “Summa summarum: összeadva az adandókat. kivonva a kivonandókat az eredmény: F(x, y, 2) = O. Repülőmérnök lett. A Lüh (Légügyi Hivatal) keretében szolgált. Tanulmányúton járt a Heinkel cégnél Rostockban (1935) és műegyetemi ösztöndíjjal az Aerodynamikai berendezéseket tanulmányozta az U.S.A.-ban (1935—36). “Láttam, hogy extra Hungáriám id est vita!” 1936—40-ben a Lüh-ben buzgólkodtam (előadások, fejtágítók, szak cikkek, fizetés nélküli tanársegéd, rep. gép tervezések, stb.). 1940-ben műegyetemi tanár lettem. “Építettük és szerveztük az Aerotechnikai Intézetet a már meglévő Aerodynamikai Intézet kiegészítéséül.” 1943-ban létesült a Rep. Műszaki Intézet (a Honvédelmi Minisztérium civil státusában). 1944. “Ez volt a vég kezdete, helyesebben a kezdet vége; hiszen alig kezdtük el.” 1945. Újjáépítési miniszteri tanácsos lettem. “Építenék, de nincs mivel és nincs kivel.” 1946. Egyetemi tanár lettem. 1947. “9 hónapos ingyen lakás és teljes ellátás a Markóban.” 1948-ban disszidálás. Svájcban (1949), Ausztráliában (1950—56), Varga László, 1982. U.S.A. (1956—) Amerikában 10 évig a Borg Wagner cég Chicago melletti telepén voltam “manager of engineering analysis”, m^jd a következő 9 évben ugyanannál a cégnél voltam tanácsadó mérnök”. Ezalatt a 19 esztendő alatt az alkalmazott matematika volt életem útitársa. 1978. július 1-én letettem a lantot; nyugodjék. 1929 áprilisában Szombathelyen, a repülőgépvezetői kiképzés nagy lendülettel indult meg. Kb. 20 Ludovikát végzett főhadnagy (köztük Heppes A. és Platthy A.) 20—22 önkéntes (köztük a légierők hat mérnöke, úgy én is) és talán 16 jutási tizedes, vagy szakaszvezető került kiképzésre. Mint rangidős növendék, Bocsor Elemér fhdgy. vezette a felszállási listát, de talán egy hét múlva, két újabb tiszti növendék, Dóczy Lóránt és Mathiász Miklós vonult be és Dóczy, mint rangidős, átvette Bocsortól a lista vezetését. Én ekkor találkoztam először Dóczyval. Dóczyról annyit hallottam, hogy a Dóczy dalköltő fia volt és később, talán 39-ben, egy alkalommal Lóránt maga mutatta egy repülés alkalmával Debrecen felett, hogy ott a “híres Dóczy leányiskola”, amely az ő nagyapjáról van elnevezve. Egy más alkalommal, valaki megjegyzést tett Dóczy folyékony német beszédére, mire ő azt mondta, hogy ez az ő anyanyelve — gondolom, anyja származását jelentve ezzel. Úgy hiszem, 32-ben vezényelték a Műegyetemre, ahol gépészmérnöki oklevelet nyert, talán 35-ben vagy 36-ban. Amennyire visszaemlékszem, talán 37-ben vette át a Weiss Manfred gyártmányú repülőgépek “berepülését”. Előtte jóidéig Nagy Mihály és Ivácskovics Elek voltak a berepülök. Jómagam ővelük tevékenykedtem a francia K.9-es és K.14-es léghűtéses motorok bevezetése és első kipróbálása körül. A berepülés szót idézőjelbe teszem, mert az akkor divatos eljárás nem érdemelte meg ezt a nevet. Ezt Dóczy is megállapította és ez is egyik indító oka volt az ő későbbi tevékenységének. Pár évvel előbb a repülő műszaki tudomány végre Ma-23
