Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Dr. Szimonisz László: Egy repülő orvos emlékeiből
beket okozva. Először nem értettem, hogyan jöhetett létre ez a sérülés. Laci elmondta, hogy alacsonytámadás során a jobb szárnyán áthatoló gépágyú-lövés csattanására hirtelen jobbra fordította a fejét és akkor érezte, hogy valami megütötte a bal homlokát — balról jövő géppuskatűz. Szidta a gépágyúst és nagyon elcsodálkozott, amikor mondtam neki, hogy éppen az mentette meg az életét: ha nem fordítja el a fejét, a géppuska golyók nem párhuzamosan súrolják, hanem merőlegesen ütik át a halántékát! A hajózok közé igyekeztünk a legértelmesebb emberanyagot kiválasztani. Kharkovban tanultam meg, hogy a nem éppen zseniális agyak túltesznek mindenkin — ha kellőképpen érdekelve vannak. Az egyik gh.-s egy gyönyörű disznót fedezett fel, elfogadható áron. A kupaktanácson fantasztikus, de használhatatlan tervek merültek fel, hogyan csempésszék át a német tábori csendőrök vonalán. Az egyik, nem éppen sok ésszel megáldott szakács szeme hirtelen fellángolt és kijelentette: “Én levágom, feldarabolom, betesszük egy bombaládába, három másik ládát egyéb kacattal a tetejére és behozzuk a teherautón!” Úgy is lett. 1944 januárjában kerültem a Repülő Kísérleti Intézethez. Dóczy Lóránd volt az Intézet “Gazdája”. A szellem, az együttműködés elsőrendű volt: a Pumák után itt is egyből otthon éreztem magamat. 1944. március 19- én, vasárnap repülőgép zúgásra ébredtem fel, három He. 111 keringett Budapest felett. A rádióból tudtam meg, hogy a németek megszállták az országot — ahogy később kiderült, csak a Tiszáig, mert a kolozsvári hadsereg pk. v. Dálnoki Veress Lajos v. ezds. idejében riadóztatta alakulatait. Délután szorongó szívvel hívtam fel Ferihegyet. A központos megkérdezte, hogy akarok-e az alezredes úrral beszélni. Persze, hogy akartam. Óvatosan kérdeztem, hogy mi a parancs holnapra. “Változatlan” — mondta a Gazda, “Öltözet: vállszíj, pisztolytáska”. Hihetetlen megkönnyebbülés volt. Másnap tudtam meg, hogy Ferihegyre a németek egy közönséges bűnözőkből összeállított eje. alakulatot küldtek, akik a legénységi szállás elfoglalása után a fiuk ládáját is megdézsmálták. Dóczy erről értesülve azonnal kihajtott a reptérre, először az eje. pk.-ot teremtette le, aki a “zsákmányt” összeszedte az embereitől és bocsánatkéréssel visszaszolgáltatta. A körülállók aggódva hallgatták, ahogy Dóczy telefonon keresztül Fütterernek, a német légügyi attasénak mondta, hogy “ezek nem katonák, hanem rablók”, követelte azonnali eltávolításukat és a hadbírói kivizsgálást. Másnap csak a mi embereink álltak a bejáratnál, a németeket nem is láttuk, a reptér ÉK-i sarkában lévő épületekbe telepítették ki őket. Hadbírói tárgyalás után néhány nap múlva két bűnöst fel is akasztottak. Néhány nap múlva a reptérvédelemre kiadott új rendelkezéseket ismertette a Gazda, melyek szerint eje. elhárítás érdekében légiriadó esetén mindenkinek a reptéri óvóhelyen kell maradnia. Mikor hozzászólást kért, mint “nem katonaállományú” mély lélegzetet vettem és jelentettem, hogy a csak szilánkbiztos óvóhelyen összetömörített személyzet súlyos veszteséget fog szenvedni telitalálat esetén. “Mi a javaslatod?” “Futóárkok a reptér körül, árkonként nem több, mint 10 fő. A telitalálat lehetősége minimális és az eje. elhárítás hatásosabb.” “Rendben van, a részleteket dolgozzátok ki és hajtsátok végre a törzsszd. pk.-kal!” Nemsokára kb. 80 Liberator bombázása az épületek zömét óvóhelyestől összerombolta, de a kb. 200 m magasra emelkedő vörösbarna homokfelhő ijesztő kupolája alatt — bár minden gépet repesztalálat ért —, egyetlen veszteségünk, sérülésünk nem volt. Nagyon hálás voltam a Gazdának, aki lehetővé tette életem talán legeredményesebb veszteség-megelőző tevékenységét. Az amerikai hajózok elsősegély csomagjában volt egy könnyen injekciózható morfin ampulla. Ez először hasznos, emberséges segítségnek tetszett, de kiértékelő jelentésemben nem javasoltam a rendszeresítését, mert a fájdalommal együtt az élniakarás ösztöne is lecsökken. Ez télen, hideg időben a biztos megfagyást eredményezi, a kapcsolatfelvételt, a megmenekülést lelassítja vagy éppen lehetetlenné teszi. Nemrég kaptam levelet Dr. Gordon Helmuttól, aki kérdésemre megadta két repülő orvos-kolléga nevét. Dr. Juhász Ferenc egy SM szállítógépből betegszállítóvá átalakított repgépre volt beosztva, mely felszálláskor lezuhant és Feri is életét vesztette. Közelebbi adataink nincsenek, biztos vagyok abban, hogy a szerkesztőség vagy az olvasók tudnak majd részleteket adni. A másik hősi halottunk Dr. Réti József o. szds. volt, aki tudomásom szerint a Szt. László hadosztálynál teljesített szolgálata során a Garam partján halt hősi halált 1945 elején. Mindketten egy kicsit értünk — és talán helyettünk is — haltak meg! Őrizzük emléküket. 22 REPÜLŐORVOSI VIZSGÁLAT HOMÉR IMRE VÉLEMÉNYE A REPÜLŐORVOSI VIZSGÁLATOKRÓL Elöljáróban szeretném megemlíteni, hogy Homér Imre volt az egyik legeredményesebb bombázó parancsnokunk. Több mint 200 bevetést hajtott végre. Soronkívüli őrnagyi előléptetését rendkívüli hadiszolgálatának az elismeréseként kapta meg. Véletlenül lettem pilóta — írja Homér Imre. Későn jelentkeztem karpaszományos szolgálatra és ekkor már be voltak töltve a helyek a földi fegyvernemeknél. Egy, a repülőknél megüresedett helyre osztottak be. Az volt az elgondolás, hogy újonc kiképzést a repülőknél fogom megkapni, utána pedig áthelyeznek a földi alakulatok-
