Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)
Hogyan lőtt le Lőrincz szakaszvezető egy délelőtt három vadászt?
nokuk ilyen rámenős, harcedzett és harcoskedvű. A magyar repülőújságírókkal tartó német haditudósító bajtárs, aki a nyugatfranciaországi tengerparttól a Volga-mentéig bejárta az európai hadszíntereket igen sok repülőteret, elmeséli nekünk, hogy a vadászrepülő, Európa valamennyi repülőterén másként viselkedik, mint akár a felderítő, akár a bombázó. Egy kis nemtörődömség a hétköznap mindennapi dolgai iránt, hanyagul megkötött sál, csáléra csapott sapka, végtelen flegma jellemzi őket. Mintha semmi sem érdekelné őket, ami a repülőtér talaján lejátszódik. Ha azonban légiveszélyt jeleznek, ha szigorúbb a készültség, kivirul ezeknek a nagyszerű fiúknak az arca, szemeik élénkebben ragyognak, minden szívdobogásukkal, minden idegszálukkal várják a felszállási parancsot, hogy elébeszálljanak a közeledő ellenségnek. Tudják, hogy számbeli fölényben lévő, félelmetes ellenséggel kell szembeszállniuk, tudják, hogy a csontos ember odatelepszik mögéjük a szűk pilótafülkébe; tudják, hogyha a sors úgy hozza magával, a legdrágábbat is fel kell áldozniuk a haza védelmében. Tudják és mégis mennek! A csakazértis szellem hatja át ezeket a nagyszerű vadászokat, a magyar fiatalság legelejét. A szó legnemesebb értelmében vett magyar repülőszellem küldi szárnyra ezeket a pompás fiúkat. Nem ismerik ezek a félelmet még hírből sem, a legnagyobb csapásnak azt tartják, ha parancsnokuk eltiltja őket a bevetés izgalmaitól. A rádióriport végefelé egymásután jutnak szóhoz: vitéz Molnár László hadnagy, aki vitéz Debrödyvel fej-fej mellett küzd a legeredményesebb magyar repülő büszke címéért, Pávai- Vajna György hadnagy, Zsíros Gyula zászlós, és, de nem utolsósorban, Lörincz Mátyás szakaszvezető. Jókiállású, pompás gyerek valamennyi, élnek-halnak a repülésért, igazi elemük a légiharc. Ez csendül ki minden szavukból. Hogyan lőtt le Lőrincz szakaszvezető egy délelőtt három vadászt? A PUMASZÁLLÁS VÁDÁSZREPÜLÖ HŐSEI Raczkó Lajos rep. újságíró 1944. június 22-én felkereste Veszprém repülőterén állomásozó “PUMA” vadászosztályt. Pár nappal előtte, június 16-án, az osztály bevetésre kapott parancsot a légvédelmi szolgálatunkat ellátó és irányító "Szlklaközpont”-tól. A "MAGYARORSZÁG” című napilapban Raczkó Lajos így számol be Lőrincz Mátyás rep. szakaszvezető bevetéséről, légiharcáról: Pumaszállás, egy Messerschmittvadászosztály támaszpontja, június 22. Lőrincz Mátyás szakaszvezető-pilóta, a vörös pumafejjel díszített magyar “Messzer-vadászok” egyik fiatal mosolygósképű tagja — nagy bajba került: helytelen leszállást végzett a napokban. Be kellett lőni két vadonatúj “Messzert”. A start jól indul, de alig hagyja el a földet a fürge gép, teleköpődik olajjal az ülés. Valami baj van a futóművet behúzó-kieresztő hidraulikus olajszerkezettel. Megpróbálja: a futó nem jön ki, csak az egyik kerék jelentkezik, az is alig mászik ki a gép hasából. Teljes gázt ad a motornak, jól meghúzza a magassági kormányt, a gép felfúródik 800 méterre. Ott Lőrincz Mátyás nekifordul a repülőtérnek és megrántja a futómű kényszerkioldóját. A két futókerék engedelmesen kibukkan a hasból. Az olaj azonban tovább szóródik, alig látni a kabinból, mire földet ér a Messzer, nem lehet betartani a főszabályt: leszálló gép a repülőtér külső vonalán gurul befelé. Valahogyan repülőtér közepe lesz a dologból, egy másik gép majdnem beleszáll. Az osztályparancsnok őrnagy természetesen kihallgatásra rendeli Lőrincz szakaszvezetőt. — A repülőtér közepén semmiesetre sem közlekedünk! A büntetésed: egy hétig nem mehetsz bevetésre! RIADÓ PUMASZÁLLÁSON! Ennél keményebb büntetést nem kaphat egy 22 esztendős vadászrepülő. Mennyi szép repülés volt azóta, hogy három esztendővel ezelőtt az Aero Szövetség marosvásárhelyi kiképző kereténél a Repülőalap Bückerein kiképezték. A fiúk nagyrésze itt van, valamennyien fiatalok, volt alapi növendékek, végigrepültek egy egész sereg gépfajtát, — itt állnak a pumafejes Messzerek is és — nem szabad bevetésre menni... Úgyis elég keservet okozott, hogy két bevetésre felszállt már, és légiharcra még nem kerülhetett sor... Csak ődöng-ődöng a repülőtéren. Törökülésben leül, keservében fűszálat rág... Hogy az a keserves!... Mi az ördögnek köpte be az olaj a kabint!... Két napig szavát sem hallani, nem ízlik neki az étel és forgolódik a fenyőerdős Pumaszállás ágyán. Mint a villám, úgy pattant fel az ágyról. Riasztás! Rengeteg négymotoros és távolsági vadász közeleg. Jön Kőhalmy főhadnagy úr. Lesz ami lesz, mindegy!. — Főhadnagy úr, alázatosan jelentem, résztvehetek a bevetésen?... Kőhalmy főhadnagy úr látja rajta a kimondatlan keservet. — Gyere velem! Négyes kísérő leszel leghátul!... Azzal fut a maga Messzeréhez, futás közben csavarja a sálat a nyakára. Lőrincz Matyi égigérő örömében vágná a sapkáját a földhöz, de hát ilyesmire most nincs idő. Be a Meszszerbe, beköti magát, gázt, és gyerünk! Megy az osztály, mint a fergeteg. Bizonyosan megint tíz angolszász jut egy Messzerre, jó, kiadós verekedésre van kilátás. Ez itt már alul Tihany. Olyan tiszta az idő, hogy majd’ a Kárpátokig ellátni hétezer méter magasságból. Jó mélyeket szippant az ember az oxigénpipából s figyel rádióparancsra: mi lesz? A Messzer még cipeli magával a gyomra alatt a tökforma póttartályt. Majd akkor kezdődik a hadd el hadd, ha jön a parancs: Tököt le! JÖNNEK AZ ANGOLSZÁSZOK! Jönnek az angolszászok, mint a gátat tört árvíz. Behemót Boeingek, hasas Liberátorok úsznak erre is, arra is, sok hullámban. Alul, fölül, oldalt, hátul, mindenütt cikkáznak a Musztángok, Lightningek. Az ember azt se tudja, melyikkel kezdje. Százak meg százak, egész falkák. Kőhalmy főhadnagy úr megadja a rádióparancsot, s már hullik a töktartály gépéről. Furcsán illegve, imbolyogva süllyed lefelé. Lőrinc Mátyás már viháncolhatna a boldogságtól, hogy végre bekerül élete első lé-65
