Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)
v. Nagy Kornél: Az alkotás mestere
Meghatottan néztük a váratlanul elénk bukkant nagyszerű képet. Valaki keresztet vetett magára mellettem. Az édesapja itt halt hősi halált valahol a közelben, talán éppen a sírja fölött repült el gépünk. A kezem tisztelegve a bőrsipkám széléhez emeltem, s a többiek némán követték példámat. Utána szótlanul, elmerülve néztük ismét a felhőket, amelyek rövidesen újra összezáródtak körülöttünk. Félóra múlva már a Nagy Magyar Alföld felett repültünk. Alattunk békés, fehér felhőtenger úszott, s a lenyugvó nap bíbor-aranya ott izzott a gyönyörű felhőtornyok fantasztikus gomolyagjaijain. Mintha titkos belső tűz hevítette volna őket, olyan izzó pirosak voltak. A gépünk zömök fekete árnyéka pedig ott úszott lent alattunk a vakító fehér felhők hátán és körülötte a szivárvány hétszínű tarka kokárdája tündökölt. Mintha nem is ezen a világon jártunk volna olyan valószínűtlen és földöntúlian szép volt ez a hófehér, tisztán ragyogó mesevilág, amely felett húztunk hazafelé. Álmodozásomból az térített magamhoz, hogy szegény sérült motorom váratlanul végleg leállott. De néhány percnyi repülés után, felcsillant a távolban a debreceni Nagy AZ ALKOTÁS MESTERE Ferencz Béla Marosvásárhelyen született. Serdülő korában már jelentkezett művészi alkotókészsége. Fafaragásaival csodálatba ejtette környezetét. Szülei Székelyudvarhelyre küldték, szobrászatot és fafaragást oktató iskolába. Több mint két évtizedes szenvedés után Erdély visszatért az anyaországhoz. Béla bajtársunk bevonult a m. kir. honvéd Légierők kötelékébe. Beosztása a háború befejezésekor írnok, Dóczy Lóránt hmtk. rep. alezredes parancsnoksága alatt működő Repülő Kísérleti Intézetnél. Nyugatra vonult alakulatával ő is Németországba került. A sors kedvezett neki és egy német fafaragó művészhez társult, akinél tudását, tehetségét csiszolni, fejleszteni tudta. Az új életkezdés az Egyesült Államokban, Los Angelesben valósult meg. Alkotásainak sorozatával tekintélyes sikert, igen sok díjat érdemelt ki. Clevelandban évente rendszeresen életre hívott “Magyar Találkozó” — ahol több éven át állította ki alkotásait — hozott össze minket. Múzeumunk lapja, a “MAGYAR SZARNYAK” így jutott el hozzá. Katonaéveinek kedves emlékei elevenedtek meg, rövidesen befutott az értesítés tőle, hogy egy méternél nagyobb nagyságban kifaragja lapunk fedőlapján látható címert. Az ígéretből meglepő gyorsan valóság lett, és a múzeumunk tízéves évfordulóján már ott díszelgett a képen látható remekmű a múzeumunk falán. Az öt földrészen szétszórtságban élő, múzeumunkhoz felzárkózott repülők nagy családjának köszönetét tolmácsolom Béla bajtársunknak, további alkotásaihoz sok sikert kívánunk, bajtársi szeretettel, v. Nagy Kornél Templom buzogányformájú furcsa kettős tornya — már otthon voltunk. Amikor a reptérre besiklottam, a mai bevetésen résztvett összes repülőgép már ott sorakozott a hangárok előtt. Egyedül mi hiányoztunk. Begurulás után jelentettem a bevetés eredményét, s azt, hogy “megítélésem szerint időközben Besszarábia irányába váratlan orosz frontáttörés történt s ezért a Prut folyón átvezető Lemberg—Csernovicz-i közúti és vasúti hidat Kolomeától délkeletre, kb. 50 km távolságra — szétbombáztuk. A kiadott parancs végrehajtásáért a felelősség egyedül engem terhel, mert Csere hadnagy megfigyelő-tiszt a híd szétbombázását csak ismételt parancsomra hajtotta vég}} re. “Akkor a főhadnagy urat egyedül fogom hadbíróság elé állítani. Holnap reggel jelentkezzék kihallgatáson” — az ezredparancsnok válasza csak ennyi volt. Másnap reggel az ezredirodában a segédtiszt, Orbán György főhadnagy mosolyogva fogadott, de nem szólt hozzám egy szót sem, csak bement jelenteni a megérkezésemet. Az ezredparancsnok kijött és röviden csak ennyit mondott: “A főhadnagy úr nem fog hadbíróság elé kerülniés a markomba nyomott elolvasásra egy géptáviratot, amelyik előző nap éjfélkor érkezett a Magyar Légierők Parancsnokságától és amelyen ez állott: “A Német Hadsereg Főparancsnokságától kapott értesítés szerint f. hó 29-én, az esti órákban a Szovjet Haderő betört Romániába, súllyal Csernovicz irányába. Ezért a Légierők Parancsnoksága elrendeli, hogy a 4. bombázó ezred valamennyi bevetésre alkalmas repülőgépe reggel azonnal szálljon fel és bombázza a Besszarábiába átvezető összes közúti- és vasúti hidat és átjárót. ” Mialatt lent fütyürészve öltözködtem be az újabb bevetéshez, megelégedetten és talán egy kis büszkeséggel gondoltam rá, hogy úgylátszik mégiscsak helyes volt a helyzet-megítélésem, mert ezek szerint gépünk az orosz áttörés legelső óráiban bombázta szét Románia határán a Csernoviczba vezető legfontosabb hidat, közvetlenül a szovjet hadsereg zömének beérkezése előtt. “C’est la guerre!” — mondta volna rá v.Bardóczy ezr., néhai jó harcászati tanárom. 63