Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)

v. Nagy Kornél: Az alkotás mestere

Meghatottan néztük a váratlanul elénk bukkant nagyszerű képet. Va­laki keresztet vetett magára mellet­tem. Az édesapja itt halt hősi halált valahol a közelben, talán éppen a sírja fölött repült el gépünk. A ke­zem tisztelegve a bőrsipkám széléhez emeltem, s a többiek némán követ­ték példámat. Utána szótlanul, el­merülve néztük ismét a felhőket, amelyek rövidesen újra összezáród­tak körülöttünk. Félóra múlva már a Nagy Magyar Alföld felett repül­tünk. Alattunk békés, fehér felhő­tenger úszott, s a lenyugvó nap bí­bor-aranya ott izzott a gyönyörű fel­hőtornyok fantasztikus gomolyagjai­jain. Mintha titkos belső tűz heví­tette volna őket, olyan izzó pirosak voltak. A gépünk zömök fekete ár­nyéka pedig ott úszott lent alattunk a vakító fehér felhők hátán és körü­lötte a szivárvány hétszínű tarka ko­kárdája tündökölt. Mintha nem is ezen a világon jártunk volna olyan valószínűtlen és földöntúlian szép volt ez a hófehér, tisztán ragyogó mesevilág, amely felett húztunk hazafelé. Álmodozásomból az térített ma­gamhoz, hogy szegény sérült moto­rom váratlanul végleg leállott. De néhány percnyi repülés után, felcsil­lant a távolban a debreceni Nagy AZ ALKOTÁS MESTERE Ferencz Béla Marosvásárhelyen született. Serdülő korában már je­lentkezett művészi alkotókészsége. Fafaragásaival csodálatba ejtette környezetét. Szülei Székelyudvar­helyre küldték, szobrászatot és fafa­ragást oktató iskolába. Több mint két évtizedes szenvedés után Erdély visszatért az anyaország­hoz. Béla bajtársunk bevonult a m. kir. honvéd Légierők kötelékébe. Beosztása a háború befejezésekor ír­nok, Dóczy Lóránt hmtk. rep. alez­redes parancsnoksága alatt működő Repülő Kísérleti Intézetnél. Nyugatra vonult alakulatával ő is Németországba került. A sors ked­vezett neki és egy német fafaragó művészhez társult, akinél tudását, tehetségét csiszolni, fejleszteni tudta. Az új életkezdés az Egyesült Álla­mokban, Los Angelesben valósult meg. Alkotásainak sorozatával te­kintélyes sikert, igen sok díjat érde­melt ki. Clevelandban évente rend­szeresen életre hívott “Magyar Talál­kozó” — ahol több éven át állította ki alkotásait — hozott össze minket. Múzeumunk lapja, a “MAGYAR SZARNYAK” így jutott el hozzá. Katonaéveinek kedves emlékei eleve­nedtek meg, rövidesen befutott az értesítés tőle, hogy egy méternél na­gyobb nagyságban kifaragja lapunk fedőlapján látható címert. Az ígéretből meglepő gyorsan va­lóság lett, és a múzeumunk tízéves évfordulóján már ott díszelgett a ké­pen látható remekmű a múzeumunk falán. Az öt földrészen szétszórtságban élő, múzeumunkhoz felzárkózott re­pülők nagy családjának köszönetét tolmácsolom Béla bajtársunknak, további alkotásaihoz sok sikert kívá­nunk, bajtársi szeretettel, v. Nagy Kornél Templom buzogányformájú furcsa kettős tornya — már otthon voltunk. Amikor a reptérre besiklottam, a mai bevetésen résztvett összes repü­lőgép már ott sorakozott a hangárok előtt. Egyedül mi hiányoztunk. Be­­gurulás után jelentettem a bevetés eredményét, s azt, hogy “megítélé­sem szerint időközben Besszarábia irányába váratlan orosz frontáttörés történt s ezért a Prut folyón átvezető Lemberg—Csernovicz-i közúti és vasúti hidat Kolomeától délkeletre, kb. 50 km távolságra — szétbom­báztuk. A kiadott parancs végrehaj­tásáért a felelősség egyedül engem terhel, mert Csere hadnagy megfi­gyelő-tiszt a híd szétbombázását csak ismételt parancsomra hajtotta vég­}} re. “Akkor a főhadnagy urat egyedül fogom hadbíróság elé állítani. Hol­nap reggel jelentkezzék kihallgatá­son” — az ezredparancsnok válasza csak ennyi volt. Másnap reggel az ezredirodában a segédtiszt, Orbán György főhadnagy mosolyogva fogadott, de nem szólt hozzám egy szót sem, csak bement jelenteni a megérkezésemet. Az ezredparancsnok kijött és rövi­den csak ennyit mondott: “A főhad­nagy úr nem fog hadbíróság elé ke­rülniés a markomba nyomott el­olvasásra egy géptáviratot, amelyik előző nap éjfélkor érkezett a Magyar Légierők Parancsnokságától és ame­lyen ez állott: “A Német Hadsereg Főparancsnokságától kapott értesí­tés szerint f. hó 29-én, az esti órák­ban a Szovjet Haderő betört Romá­niába, súllyal Csernovicz irányába. Ezért a Légierők Parancsnoksága el­rendeli, hogy a 4. bombázó ezred valamennyi bevetésre alkalmas re­pülőgépe reggel azonnal szálljon fel és bombázza a Besszarábiába átve­zető összes közúti- és vasúti hidat és átjárót. ” Mialatt lent fütyürészve öltözköd­tem be az újabb bevetéshez, megelé­gedetten és talán egy kis büszkeség­gel gondoltam rá, hogy úgylátszik mégiscsak helyes volt a helyzet-meg­ítélésem, mert ezek szerint gépünk az orosz áttörés legelső óráiban bom­bázta szét Románia határán a Cser­­noviczba vezető legfontosabb hidat, közvetlenül a szovjet hadsereg zömé­nek beérkezése előtt. “C’est la guerre!” — mondta volna rá v.Bardóczy ezr., néhai jó harcá­szati tanárom. 63

Next

/
Thumbnails
Contents