Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)

László István: Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse. Két bevetésen 27 légigyőzelem

А

►

BÁTORSÁG\

Két bevetésen

I

N- SZERENCSE 27 légigyőzelem

LÁSZLÓ ISTVÁN (“MagyarSzárnyak”, 1944.júliusi.)

Pumaszállás, június hó.

Lassan döcög a repülőújságírókat vivő társasgépkocsi a dunántúli repülőteret körülölelő felázott úton az üdezöld fenyves felé. Amerre szem ellát, mindenütt terepszínű, fehérkeresztes százkilencesek lapulnak a fűben. Sok-sok - ezer lóerő áll itt látszólagos tétlenségben. Tudjuk azonban: ha jön a riadó, sorra megmozdulnak a háromágú légcsavarok és kisvártatva már repül is a vadászosztály a Magyarországra támadó repülőerődök és Liberátorok ellen.

Fenyőfákból összeeszkabált, a földi repülőszemélyzet jóízlését dicsérő kapu előtt állunk meg. Középütt köralakú mezőben harapásra kész pumafej virít: az osztály jelvénye. Az erdő enyhében terepszínűre festett sátrak és faházak rejtőzködnek. Körülöttük a vadászrepülőtér megszokott személyei: a készültséget láthatóan unó, de az ellenséget alig váró hajózok, a szerelők, a földi tűzgépeket kiszolgáló legénység.

Vitéz Járomy Árpád százados, a légierők sajtó- és propaganda-osztálya helyettes vezetője, a fenyves szélére küldi a propaganda-század vágókocsiját. Helyszíni tudósítás készül a Pumaszállás nagyszerű repülőiről, élükön vitéz Heppes Aladár őrnaggyal, a vadász-osztály parancsnokával.

— Egy évig voltunk kint Oroszországban — kezdi a

64

rádiócsevegést, a pumák népszerű parancsnoka. — Vadászrepülőkhöz stílszerűen, földi harcokkal kezdtük élményeinket. A nagy orosz téli támadás alkalmával az ilovszkojei repülőtéren az osztályt bekerítették. Hét napig küzdött az osztály a támaszpontot tartva és adott ílymódon alkalmat a magyar és a német erők számára a visszavonulásra. Az osztály ezután hosszú hónapokon keresztül állta a sarat és közel 100 légigyőzelmet aratott.

— Mi a különbség az orosz és az angolszász pilóták között? — teszi fel a kérdést vitéz Járomy Árpád százados, aki most vezeti élete első rádióközvetítését.

— Az orosz repülőgépvezető alárendelt szerepet játszik és a gépanyag is gyengébb, mint akár az angol, akár az amerikai. Különbség van abban is, hogy míg az orosz harctéren a vadászromantika teljes mér tékben érvényesült, és a harc egyes gépek és egyes emberek harcára szorítkozott, addig itthon óriási tömegek szervezett bevetése folyik. Az amerikai légierő, amely bennünket rendszerint Dél-Olaszországból támad meg, már a felszállás pillanatától kezdve figyelés alatt áll. A vonatkozó jelentéseket mi is megkapjuk és tudjuk, hogy mikor, milyen kötelékek készülnek támadásra. Vadászosztályom ennek megfelelően különböző készültségi fokokba lép, aszerint, hogy

közelítették meg az ország határát az ellenséges repülőgépek. Amikor elérték az ország határát, vadászosztályomat riasztják és gépeink felemelkednek a levegőbe. Ekkor lép tulajdonképpen működésbe az az óriási szervezet, amely az ellenséges gépek útját a magyar légtérben percrőlpercre figyeli és a légvédelmi erők parancsnoksága alatt áll. Ettől kezdve a sokezer méteres magasságban száguldó vadászaink rádión kapják az értesítést, hogy milyen ellenséges mozgás van az ország légterében. A földi parancsnokság választja meg azt az ellenséges célt, amely legértékesebb céljainkat veszélyezteti és ezekre kapjuk a támadási parancsot.

Ahogyan beszél, elnézem a pumák parancsnokát. Középkorú, szikár ember, sallangmentesen, az átélésből merítve beszél, hangja nyugodt és úgylátszik ez a nagy-nagy nyugalom áramlik át vadászaira, abban a pillanatban, amikor az ellenséges gépek feltűnésekor kiadja a parancsot:

— Pót benzintartályokat ledobni!

— Hogy történik a kötelék vezetése, ha feltűntek az első ellenséges gépek? — teszi fel a következő kérdést vitéz Járomy Árpád.

— A támadás irányát, az ellenség megközelítésének módját az osztályparancsnok határozza meg. Ugyancsak ő ad parancsokat az ellenséges vadászvédelem kijátszására. A főcél az, hogy az ellenséges bombázókötelékeket a céltól elszorítsuk és létszámát annyira ritkítsuk, amennyire egyáltalán lehetséges.

A rádióközvetítés további során megtudjuk, hogy a derék pumavadászok úgyszólván látástól vakulásig készültségben vannak, ami nem éppen szanatóriumi nyugalomnak felel meg. A hajózok éjszakai nyugodalmát természetesen minden körülmények között biztosítják egy közeli nyaralóhely idilikus csendjében.

— Volt-e őrnagy úrnak a 14-i és 16-i berepülésnél, illetve a keletkezett légiharcoknál valami érdekes élménye? — kérdi a továbbiakban a rádióközvetítés vezetője.

— A 14-i légitámadásnál körülbelül háromszoros túlerővel kellett az osztálynak harcolnia, a 16-i bevetésnél pedig lenyűgözően fölényes harmincszoros túlerővel álltunk szemben. Vadászaink most is, tradicionális virtussal megtámadták az ellenséget. Tizennegyedikén 12 ellenséges gépet lőttünk le két saját veszteséggel, 16-án pedig súlyos harcokban 15 gépet pusztítottunk el 5 saját veszteség ellenében. Kötelékemet addig vezettem, amíg csak tudtam. Az első rácsapás alkalmával gépem olyan találatot kapott, hogy nem maradhattam tovább a levegőben. Ezért visszatértem repülőterünkre, beleültem egy másik gépbe és újból felszálltam, hogy átvegyem kötelékem további vezetését.

Egyszerűen, mintha teljesen magától értetődő dologról volna szó, adja elő ezeket a nem mindennapi élményeket a pumavadászok parancsnoka. Természetes őszinteség, fiai iránti szeretet, néha aggódás csendül ki szavaiból. Kiváncsiak vagyunk, milyenek lehetnek fiatal vadászai, ha a férfikor delén álló parancs