Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)
Inokai András: Így kezdődött…
ÍGY KEZDŐDÖTT.. írta: INOKAIANDRAS rep. szds. 1941-ben a jutási repülőtéren szolgáltam, és a 4/3 “Sárgavihar” századnak lettem parancsnoka. De álljunk meg itt egy pillanatra. Hadd panaszkodjam egy kicsit... Elvégre ez a lamentáció szorosan összefügg a körülményekkel és a repülő múltammal is. A Légierők parancsnoka 1939. évi, november hó 1-én nevezett ki — mint főhadnagyot! — a 4/2 “Buzogány” század parancsnokává, Szombathelyen. Három éven át voltam elsőtiszt ennél a századnál. Hadilétszámon tartott, három-rajos század volt, Ju-86-os gépekkel. Szép idők voltak azok, ma is szívesen gondolok vissza erre a jól kiképzett századomra... A korai századparancsnokságnak voltak azonban hátrányai is — sajnos. A 2. bombázó ezredben, majd a 4. ezredben is én voltam a legfiatalabb századparancsnok. A Benjamin. Minden díszelgésre, kirendelésre, összműködő gyakorlatra, nagygyakorlatokra folyton az én századomat vezényelte az ezred. Torkig voltam már a sok vezényléssel! Eszembe se jut felsorolni őket, de egyik-másikat — csupán ízelítőnek — megemlítem. Például: Szombathelyen egy vegyesdandár állomásozott akkoriban, mégis több ízben voltam dísz-század parancsnok — a földön! —, mert ezredparancsnokom vállalt ilyen kirendeléseket. Az egész 2/II osztály legénységéből tudtam csak összeverbuválni egy elfogadható díszszázadot. Alig vonultam be Veszprémbe, máris kirendeltek az úrnapi körmenetre, mint dísz-szakasz parancsnokot. Ez a körmenet a patinás püspöki várban Veszprém város utcáin hagyományos pompával vonult végig. Ott díszelegtem én is repülő katonáimmal — gyalogolva!... A különböző nemzeti ünnepeink csapatszemléiről nem is beszélek, ahova minden fegyvernem kirendelt dísz-századokat. Nagy munka volt a legénység kiválogatása, kioktatása, a puskafogások súlykolása, a díszmenet gyakorlása... A kolozsvári díszbevonuláson szerepelt repülő osztályt is én állítottam össze. Erre az időre vezényelt segédtisztje lettem a díszosztály parancsnokának, vitéz Podhradszky Andor őrgy-nak. Az osztály legénységét két ezredből válogattam ki, és Debrecenben készítettem elő a díszbevonulásra... De akadt dolgom a levegőben is — bőven. Bevezetésül csak a komolyabbakat említem meg. Az összműködő gyakorlatokról azonban hallgatok, mert ezek napirenden voltak — főleg Veszprémben. A “vásárosnaményi nagygyakorlaton” a kék-fél harcát kellett támogatnom. Feladatom a vásárosnaményi közúti híd “megszakítása” volt. Vadászaink árgus szemekkel őrizték a hidat — a piros-fél oldalán. Már az előzetes megbeszélés után “ököllel fenyegettük egymást” vadász-cimboráinkkal, úgy készültünk a híd fölötti légicsatára... Sajnos, a légiharcból nem lett semmi. Debrecenből — ahová egy rajjal kitelepítettek néhány napra — 100 méteres “plafon” alatt indultam el rajommal a híd “bombázására”. Az “ellenséges” vadászokkal nem találkoztunk, mert a rossz látási viszonyok miatt föl se tudtak szállni repülőterükről. így a nagy-gyakorlat “vezérkari döntnökei” elismerték a híd megszakítását. Az persze más lapra tartozik, hogy a valóságban az alig 100 méteres magasságból leszórtuk volna-e az éles bombákat? Az apostagi árvízkatasztrófánál a Duna jó darabon áttörte balparti gátját és óriási károkat okozott, mert egy éjszaka alatt elöntötte a Duna — Tisza-közének na^y területeit, meglepve tanyákat, falvakat, községeket. En ezt a szomorú csapást már a csepeli repülőtéren éltem meg, ahova kirendelték rajomat, hogy a Kísérleti Inté-Inokai András szds., századparancsnok 1942-ben, fegyvermesterével. zetnek alárendelve bombázzam a “jég-dugót”, mely a dunaföldvári sziget északi csücskénél eltorlaszolta a Duna medrét. Az alacsony felhőzet, a gyakran szitáló eső, a rossz látási viszonyok — főleg a csepeli repülőtér felett! — megnehezítették a feladat végrehajtását. Ez volt békevilágban a legkockázatosabb bevetésem. Egyenkint startoltunk és szálltunk le, mert Q,GO-ban repültünk! A raj egyik gépe megismételte a leszállást, mert “JJ”-t kapott. A kis csepeli repülőtér légterében 5
