Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)

Saskőy Ferenc: Levél a Landshut-i börtönből

LEVÉL A LANDSHUT-1 BÖRTÖNBŐL

SASKÖY FERENC REP. SZDS. ÉS TÁRSAINAK LEVELE: A 3. amerikai hadsereg Intelligence Service parancsnokának

Landshut, 1945. november 18.

Alulírott magyar repülőtisztek: Cziegler István ezds., Király Kornél őrgy., Saskőy Ferenc szds. és Pa/ócz Kálmán hdp.őrm. 1945. október hó 26. óta, a C.I.C. rendelkezése alapján, a landshuti fogház őrizetében vagyunk. Úgy érezzük, hogy erre az elbánásra sem katonailag, sem politikailag okot nem szolgáltattunk, ezért legyen szabad előadnunk a szóbanforgó ügy teljes megvilágítása céljából annak előzményeit és lefolyását.

Valamennyien — annakidején — Magyarországon a Honvéd Vezérkar főnökének 2. osztályában teljesítettünk szolgálatot, s megbízatásunk volt, hogy az ország területén hadifogságba esett és beszállított ellenséges repülőszemélyzetet központilag gyűjtsük és átadjuk a hadifoglyokkal intézkedő honvédelmi minisztériumi osztálynak. Feladatunk volt a birtokunkba jutott rep.gépanyag, felszerelés, fegyverzet és a foglyoknál levő kincstári pénznek átvétele és a pénznek okmányszerű kezelése.

Ténykedésünk akkor vette kezdetét, amikor az első amerikai repülő határainkon belül földet ért. Ez volt Warren Bridges 2nd It., akit határmenti német terület fölött lőttek le, de magyar területre átszökött, mert itt nagyobb védelmet remélt. A németek nyomban kikérték, mint az ő hadifoglyukat, mi azonban csak előzetes, gondos kórházi gyógykezelés és teljes felgyógyulása után engedtük ki nevezettet Németországba vinni kihallgatás céljából. De a kísérő német tiszten kívül vele ment Király őrgy. is azzal a paranccsal, hogy a foglyot kihallgatása után minden körülmények között hozza vissza Magyarországra. R. W. Bridges It. ez alkalommal oly bizalommal volt Király őrgy-hoz, hogy a nála levő katonai iratokat

— a németek elől való elrejtés céljából — a kihallgatás tartamára neki adta át. Nevezettet sikerült is viszszahozni, s később az amerikai foglyok részére általunk kiválasztott és e célra igénybevett grófi kastélyban

— Siklóson — nyert kultúremberhez méltó elhelyezést.

Ezután még több német területről Magyarországra szökött amerikai hadifogoly került hozzánk, akiket a németek minden követelése dacára sem adtunk ki. Ez a körülmény később a németeket arra késztette, hogy Magyarországon német kihallgatóállomást állítottak fel a "Luftflotte 4." törzséhez tartozó v. Tayaenthal szds. vezetéséalatt. Ettől kezdve ők hallgatták ki a foglyokat, azonban ezek továbbra is Magyarországon maradtak és a siklósi kastélyban voltak elhelyezve egészen addig, míg 1944. március 19-én bekövetkezett Magyarországnak németek által történt megszállása. Ezen idő után a németek nem engedték át nekünk többet az angolszász hadifoglyokat, hanem a budapesti gyűjtőfogházba zárták, majd kiszállították őket Németországba. Ugyanakkor elvitték a foglyokat Siklósról is azzal, hogy ilyen luxushelyen és a szerb határ közelében nem lehet hadifoglyokat tartani. Ettől kezdve a foglyok helyzete Magyarországon igen rossz lett. Emiatt egy ízben Király őrgynak éles vitája támadt v. Tayaenthal és Graf német századosokkal, akik a Vkf. 2/repülő alosztályt angolszász barátsággal vádolták meg. A magyar ügyészség azonban megállapította, hogy az alosztály a hadifoglyokkal mindenben a genfiegyezmény szellemében járt el.

Ettől kezdve a beérkező hadifoglyokkal közöltük, hogy ők, sajnos, már nem a mi foglyaink, s bár Magyarországon vannak, de már német kézben. Egyben felhívtuk a figyelmüket arra, hogy mihez van joguk. Mindössze a sebesültekeken tudtunk még annyiban segíteni, hogy külön orvost fogadtunk fel a kezelésükre és a gyógyulási időn túl is benntartottuk őket a kórházban, ahol még privát kéréseiket is teljesíteni tudtuk úgy, hogy többen barátságba kerültek a mi embereinkkel és címüket is megadták, s meghívták őket a háború utánra Amerikába. Bár irataink a menekülés alatt elvesztek, de emlékezetből is fel tudjuk az alábbi pár nevet sorolni, akik maguk is igazolni tudják alosztályunk jó bánásmódját a foglyokkal szemben. Például: Herbert Ludman flying officer, 608-9th Street, South Lethbridge, Alberta, Canada; McGee 2nd It., Chicago; De Lucca staff sergeant; Tomlinson 2nd It., Jones 2nd It., Serfontain captain South African A.F.; Philip Caroselli 2nd It. (Columbia University); Blackburn It. col. R.A.F.

A német kihallgató-állomás felállítása után az alosztály már csak a foglyok átvételét és azonnali átadását, az anyag és a pénzek kezelését végezte. Utóbbi olyképp történt, hogy az elesett foglyoknál talált és beszolgáltatott pénzt és azonossági számokat gyűjtötte. A pénzt bevételezte egy erre a célra fölfektetett pénztárnaplóba, míg az értéktárgyakat és azonossági jegyeket a H.M. 21. osztályon keresztül a Vörös Kereszthez juttatta névjegyzék kíséretében. Az életbenmaradtaknál talált — úgynevezett szökési pénzeket (á 48 dollár) — ugyanabban a naplóban vezetve gyűjtötte. Emlékezetünk szerint kezdetben két alkalommal adtunk át kisebb összegeket a 2. vkf. osztály pénztárába, melyeket onnan a németek el is vittek. Ezért azután az osztályvezető elrendelte, hogy további intézkedésig a pénzeket az alosztály őrizze meg magánál. így maradtak ezek a pénzek Magyarországról történt kitelepülésünk után is az alosztálynál, annak dacára, hogy átadásukat több alkalommal is megkíséreltük.

A kényszerkitelepülésünk alatt német területen SS alakulatok, stb. lefegyvereztek és nap-mint-nap fosztogattak bennünket, úgy, hogy sok viszontagság után tudtunk csak elérni a már közeledő amerikai megszállás zónájába, az Eggenfelden vidékén levő tanyákra. A pénz még nálunk volt. Elöljáró parancsnokságunkkal az összeköttetés megszakadt. Tanyáinkon francia, lengyel, orosz hadifoglyok fosztogattak, ezért szükségesnek tartottuk a pénzt elásni és így megőrizni egy jövendő magyar kormány számára, mely az összegeket majd háborús jóvátétel céljaira fel tudja használni. Az összeg kb. 16.000 dollárt, 20 Napoleon-aranyat, valamint más-57