Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)
vitéz Ghyczy Tihamér: Egy zu-bo-boszorkány élményeiből
EGY ZU-BO-BOSZORKÁNY ÉLMÉNYEIBŐL írta: vitéz GHYCZY TIHAMÉR szkv. rep. szds. Seprűvel zuhanni elméletileg már tudtunk — repülőgéppel gyakorlatilag megtanultuk Dél-Franciaországban. 1943 május első napjaiban közvetlenül vasúti szállítással visszaérkezünk a Keleti Frontra. 4./1. “Boszorkány” zuhanó-bombázó századunk az első 1942. június 23-i kitelepülése óta változatlanul az egyetlen hadbavonult magyar bombázó alakulat. A 2. századot állítólag rövidesen vezényelni fogják zuhanó átképzésre ugyancsak Istres-be. Erről azonban még nincs bizonyosságunk s arról sem, vajon leváltásunkra avagy erősítésünkre küldik-e majdan őket. Kiew-től DNy-ra 200 km-nyire a Bug két partján fekszik az év elejéről már ismert Winniza, ettől visszafelé a vasútvonal mentén 25 km-nyire Kalinowka, melynek repterén május 5. és 18-ka között átvesszük és berepüljük új gépeinket. JunkersJu.88-asaink a második világháború egyik legsokoldalúbb és legtöbbet használt géptípusához tartoznak. 1935 óta megszakítás nélkül gyártják őket. Sok tapasztalat alapján fejlesztett gépekbe ülünk tehát, melynek finomságait a tavalyi Caproni-élményeink után nagyon is tudjuk értékelni. 2 darab 1400 lóerős Jumo motorja van, maximális sebessége 5 ezer méter magasságban 450 km/h, utazósebessége százzal kevesebb. Zuhanási sebessége 75 — 80 fokos szögben, kieresztett szárny-alatti féklécek használatával a biztonságos 800 km/h alatt marad. Fegyverzete 3 darab, 7,9 mm-es géppuska (egy előre és egy hátrafelé a megfigyelő, egy hátrafelé a hajózó távirász számára), 1 darab iker-géppuska a szerelő-lövész gondolájában alul hátrafelé, továbbá a négy rajparancsnoki gépünkben egy-egy 20 mm-es mereven beépített gépágyú a pilóta számára. A maximális bombaterhelés 2600 kg, de általában 2 tonnánál többet ritkán viszünk. Óriási élmény számunkra a célzókészülék, mely most természetesen a pilóta segédeszköze. Nevét sajnos elfelejtettem, de egy nagyszerű komputeres berendezés volt. Minden szükséges adatot pillanatok alatt felvitéz Ghyczy Tihamér szds. dolgozva a nézőkébe táplált, melyben a célterület egy tengelyirányú hosszanti vonallal kettéosztva feküdt zuhanás közben előttünk. Rárepülésünket lehetőleg szélirányban választva csak ezt a célzóvonalat kellett a célpont metszésében tartanunk. A képmező alján rövidesen megjelent egy kis keresztvonal, egyre gyorsabb tempóban haladva a célpont felé. Ez a kis mozgó jel mutatta folyamatosan, hogy hová esne bombánk, ha abban a pillanatban oldanánk. Csak meg kellett várjuk, hogy elérje a célpontot. Még nagyobb találati biztonságot értünk el azonban, ha az elérés pillanata előtt a magassági kormánnyal hozzányomtunk a zuhanáshoz és a mozgó jelet pontosan a célpont felett meg tudtuk állítani. Ez ugyanis azt jelentette, hogy gépünkkel ráültünk bombánk parabolikus zuhanási útjára és oldás pillanatában egyszerűen csak gépünk vált le róla. 1943. május 19-én települtünk át légi részünkkel hadi-repterünkre Charkow várostól néhány km-nyire DK-re. Elhelyezésünk a reptér magasságában attól Ny-ra egy külvárosi iskola épületeiben. Az arcvonal tőlünk mindössze 40 km-nyire a Donez folyócska partjai mentén húzódik. Ezen a részen lényegében most csendes, ágyúzást csak ritkán hallunk. Közelsége számunkra azt jelenti, hogy bevetéseinkhez először Nyugat felé repülve kell emelkednünk. Ellenkező esetben egyrészt még a könnyű légvédelem hatótávolságán is belül lennénk, másrészt lassú emelkedő repülésben ellenséges terület felett kellene célunkat megközelítenünk. Nagy naívul még azt is képzeljük, hogy ilyen módon meglepetésszerűen érkezünk az ellenség fölé, míg néhány hét múlva saját hajózó rádiósom véletlenül rá nem kapcsol a szovjet kém hullámhosszára, aki nyilvánvalóan közvetlen megfigyelés alapján folyamatosan jelenti az éppen startaló gépeink típusát és darabszámát. Ezután már tudjuk, hogy a meglepetés fegyverét csak a támadás időpontjának és a megközelítés útvonalának ravasz változtatásával állíthatjuk szolgálatunkba. Pedig igen nagy szükségünk van minden lehető pozitív tényezőre, működési területünkön a szovjet légi fölény túlságosan is nyomasztó. Feladataink célpontjai néhány kivételtől eltekintve az arcvonaltól számított 110 km mélységű és 130 km szélességű területre esnek. Ezen belül és közvetlen környékén a szovjet légierőnek 7 repülőtere van, átlagban 40 vadászgép által megszállva. A szovjet vadászerők ekkor már az amerikai Bell P 39 úgynevezett “Airacobra” gépekkel voltak felszerelve. Az angolok kezdték ezt a típust 1941-ben először bevetni, átvéve az időközben kapitulált Franciaországnak egy 675 darabos rendelését. Az év végén azonban már vissza is vonták a frontról, mert teljesítményük mint vadászgép lényegesen a Hurricane és Spitfire típusok alatt maradt. A szovjet légierő az összesen legyártott 9558 Airacobra-ból több mint ötezer darabot megkapott és később főleg mint csatarepülőt alkalmazott sikeresen. Maximális sebessége 5 ezer méter magasságban 600 km/h. A velünk szembenálló szériák fegyverzete 4 darab 0,5 inch (12,7 mm) kaliberű nehéz-géppuska 45
