Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)
Fáy Ödön: Repülő orvosi felvételi vizsga - vitéz Hefty Frigyes: Életre-halálra
gat el, a Sopwith pedig irányzékon kívül került. Valamit ordítok a válságos pillanatban s már érzem, hogy az összeütközés elkerülhetetlen. A Sopwith alakja óriássá nő, úgy érzem, mintha elnyelne — már hallom forgómotorának zúgását... egy hajszálnyira suhan el mellettem. Félkézzel a fegyverek ismétlőkarját rángatva utána fordulok s leadok újból néhány lövést. Hihetetlen gyorsan eltűnik a mélyben — alakja mind kisebb lesz, egyszerre aztán az mozgó pont megáll —, a Sopwith a Montello déli lejtőjének fái közé zuhant. Megkönnyebbülten lélegeztem fel. A szerencse velem volt. Hat lövés közül egy halálosan talált. A “hatos” Skodabiplán ismét eredménnyel tér meg. De vajon megtér-e? Telik-e benzinje a hátralévő útra? A motornak már régen meg kellett volna állnia. Most hát óvatosan hazafelé, lefojtva a motort, hogy csak éppen lebegésben tartson. Most látom csak, hogy fordulatmérőm számlapját szétzúzta egy golyó s az ülés peremét szegélyező pámázást felhasítva, looping-övem csatiján akadt el. Ezt nekem szánták. A válságos pillanatban észre se vettem. Az életmentő kapocs. Mennyi csodálatos menekvésnek volt már kútforrása a véletlen. Nem is szoktam becsatolni a vállhevedereket — ez is csak szerelőm buzgósága volt. Sejtette-e, hogy lényegtelen mozdulatával nagy történéseknek lesz részese s osztozni fog a siker örömeiben?... Atértem a Piaven. A kis Papadopolin megint ádáz tusák folynak — a folyó zátonyait úgy paskolják a golyók, hogy a máskor csendes vízfelület szüntelen gyűrűkben fodrozódik. Végigszalad tekintetem a Piave vonalán s ekkor újabb meglepetés ér. A folyó mentén felfelé, saját oldalunkon egy Saml felderítőgép repül olyan nyugalommal, mintha ártatlan kéjutazáson kívül más célja sem volna. Az olasz viselkedése felette gyanús. Itt valahol kísérőjének kell lenni. De a szürke égbolt ezúttal semmit sem mutat, a talián egyedül van. Megfeledkezem helyzetemről, benzinhiányról — újra elővesz a vadászszenvedély. Már csak az ellenfelet látom, a megfigyelőt, aki a közelgő veszedelemből mit sem setjve, nyugodtan fényképezi állásainkat. Rövid másodperc alatt nyakán ülök — alig 50 méter távolságban. A pilóta is csak jobbra-balra tekintget —jó is ez így, ez a teljes meglepetés. Ujjaim lassan lenyomják a billentyűket... és ebben a pillanatban... Istenem, úgy rémlik, mintha bensőmben egy hang szólalna meg: gyáva! Igen, gyáva. így le tudnám lőni a mit sem sejtő ellenfelet... orozva hátulról, olyan közelről, hogy szinte puszta kézzel elérhetem... Ujjaim lecsúsznak a billentyűről. Nem! Kihívom egyenlő, becsületes párharcra. Ha fölényben vagyok is, védhesse magát. Rövid fordulóval kitérek melléje és vaktában néhány foszforgolyót lövök a pilóta orra elé. A megfigyelő kezéből kihull a nagy fotókamara, egyetlen rántással felém lendíti a gépfegyverét, míg pilótája éles bedőléssel fordul jobbra-balra, hogy számomra a célzást megnehezítse. Szegények. Első lövésem a megfigyelőt találja, a második a pilóta fejét lövi szét. Az ráesik a kormányra, a gép orra áll és ebben a pillanatban még 8—10 foszforgolyó vágódik a fedetlenül maradt törzsbe. Kétszáz kilométernél gyorsabban száguldó gépem beéri az ellenfelet, aki eltűnik alattam. Mire megfordulok, hatalmas zöld-fehér-piros szárnyak libegnek esetlen mozgással a v. Hefty Frigyes repülő haditudósító Pottyondy Lászlóval (balról) és Málnássy Ferenccel, 1944-ben. föld felé — a Saml hátára fordulva csúszik végzete felé. Lezárom a gázt és a süllyedő gép alá nyomom a Skodát. A megfigyelő derékövén csüng a hátsó ülésben, szemlátomást van még benne élet, görcsösen markolja a gépfegyvertartó vasalását. A pilóta élettelen teste, lábainál fogva az oldalkormány-pedálokba akadva, szabadon csüng alá. Megfeledkezem harcról, ellenfélről — mélységes szánalom tölt el szegény bajtársaim iránt. Szeretnék valahogy alájuk kerülni s vissza billenteni a kerekeivel égnek meredező gépet... nem bánnám, ha megmenekednek, hiszen nem gyűlölöm őket... De a végzetet nem lehet feltartóztatni. A Saml mindjobban közeleg a földhöz, egyenesen a suseganai szakadéknak tart. Szárnya a szélen álló nagy fák egyikében elakad, orra zuhan s a következő pillanatban hatalmas lánggal ég a felrobbant benzintartály. Harminc-negyven méter magasban körözök a felszálló füstoszlop körül — a megfigyelő karja mégegyszer meglibben, aztán a lángtenger elnyel tragédiát, fájdalmat... mindent. — Befejeztetett. Nem tudok számot adni, őszinte-e örömöm — vegyes érzelmekkel küzdők egy percig. Aztán lassan kialakul bennem a valóság tudata, hogy háromszoros légigyőzelmet arattam és mint katona, jó szolgálatot tettem. A sok idegfeszítő izgalomra jótékonyan hat a motor egyenletes morgása. Mintha látnám atyai parancsnokom, Háry százados elégült mosolyát s az ezernyi magyar ujjongását, akik ott alant figyelték a hatos vadász munkáját... San Fiorén éppen hangárba tolják a nagy Brandenburgit. Alant örvendező integetéssel próbálnak lecsalni. De igyekeznem kell — a repülőtér már csak két kilométernyire van, még néhány pillanat s otthon vagyok. De motorom elúnta a sovány táplálkozást — hebeg, majd néhányszor megrázkódik és sűrű csuklások közt jelzi, hogy nincs benzinje. Még ez is — pont a cél előtt! Gyors pillantással mérlegelem a távolságot — most már mindegy —, megkísérlem hazáig jutni. Hullámvonalban lengetem a gépet, hogy a tartályban maradt benzin még a motorhoz jusson... néhány feszült pillanat s a Skoda álló propellerrel érinti a hazai rögöt. 44
