Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)
vitéz Domonkos János: Egy Messerschmitt szerelő hadi- és "egyéb" tapasztalatai
Ahogy a repülőgép-szerelő látta. * —ч»|—«— - w w. I— . I. - _ ,«v- —. _ Egy Messerschmitt szerelő jry J hadi- és “egyéb” tapasztalatai írta: vitéz DOMONKOSJÁNOS MŰSZAKI SZOLGÁLAT A mátyásföldi 5/1 vadászrepülő pótszázadtól 1943 augusztusának a közepén érkeztem meg Kievbe, az ott állomásozó 5/2 vadászrepülő századhoz. Ez a híres “Puma” osztály egyik százada volt. Az osztály parancsnoka, vitéz Heppes Aladár százados volt. A kiewi repülőtér közelében lévő laktanyánkban jelentettem a bevonulásomat századparancsnokomnak, vitéz Horváth Gyulának. Sok régi jó ismerőssel és baráttal találkoztam a laktanyában: Kenesei törm., Nagy Aladár őrm., Sipos őrm., Hévizi Lajos szkv., Vásárhelyi Ferenc szkv., Csinos és Markó tizedesek és Hajdú Jani honv., neveire emlékszem. Még aznap este városismerkedésre indultán Nagy Ali komámmal, aki földim. A következő napokon bevezettek a Me-109 F, gépek olyan titkaiba, amelyeket az újvidéki szerelő iskolán nem tanítottak. Főleg az üzemi hibák terén voltam járatlan. Az “öreg harcosok” hamar “beráztak” a műszaki kerékvágásba. Nemsokára légigyőzelme lett a századnak. Ezt nemcsak a pilóták ünnepelték meg, hanem mi műszakiak is ünnepeltünk. Szerelők, fegyveresek, rádiósok és az egész alakulat minden egyes tagja úgy érezte, hogy mindnyájunknak része van abban, hogy szeretett pilótáinkat légigyőzelemhez segíthetjük. Ennek a légigyőzelemnek a következtében kerültem ismeretségbe a felejthetetlen Sturza Károly G.H. őrmesterrel. A század “öreg rókái” leküldték a Gazdasági Hivatalba (G.H.-ba) egy “kanniszter” (20 literes benzines kanna) borért. “Csak tiszti aláírásra adhatok ki anyagot” — utasított el a gazdasági hivatal javainak könyörtelen őre. Visszamentem a körletbe és a szembe jövő Szeverényi Kálmán hadnagyot kértem meg egy utalvány kiállítására. Ekkor találkozott velem életében először. “Téged honnan szalajtottak” — kérdezte. Bemutatkoztam és jelentettem, hogy a mátyásföldi pótszázadtól tegnapelőtt vonultam be. Egy-két kérdést tett fel az otthoniakról, majd kiállította a szolgálati jegyet a G.H. számára. Megjegyezte azonban, hogy tanuljam meg, hogy ez az ügyeletes tiszt hatáskörébe tartozik. Búcsúzóul megkérdezte ismét, “na, hogy is hívnak?”. Domonkos, mondom. Ez túl hosszú név front használatra. A mai naptól kezdve “Domi” leszel. így lettem én Domi. A gazdasági hivatalban a hajózok “képviselője” is hasonló bor ügyben jelentkezett. A pilóták a német bajtársakkal ünnepelték a légigyőzelmet. Mi műszakiak ittunk az egészségükre. Pár óra múlva Tóth “Drumi” és Szeverényi hadnagyok német repülőtiszti zubbonyban, a német pilóták pedig magyar zubbonyban énekelték, hogy “ki tudja holnap mire ébredünk...”. Kiew után Uman-ba települtünk. Felejthetetlen marad az umani tetű- és poloskairtó hadjáratunk. Sajnos, halálesettel és sebesüléssel végződött. Új körletünket a mi bevonulásunk előtt a németek szárnyas “jószágok” elhelyezésére használták. Akkoriban még nem volt hűtőszekrény (nem is álmodhattunk ilyenekről) és így, ha friss baromfi húsra éheztek, akkor lenyakalták az áldozatokat a konyha számára. Millió tetű várt ránk. Valaki kitalálta, hogy ezt a problémát benzinnel kell megoldani. A fiúk felmosták a szobát benzinnel. Egyik “őrült” elfeledkezve magáról cigarettára gyújtott. Hatalmas robbanás történt. Én éppen a lavóromban fürödtem a robbanás feletti szobámban. Mindenem odaveszett, csak a lavór maradt meg. Tekintettel arra, hogy egy lavór nem felelt meg az öltözködési szabályoknak, Sturza bá’ vadonat új holmival szerelt fel. Ez a lavór nagy szerepet játszott a társadalmi életünkben. Néhány nap múlva néhányan libákat vásároltunk. Körletünk legvégén lévő két szobában rejtettük el a madarakat. Azt reméltük, hogy másnap Sági főszakács, aki civilben a Gundel Étterem főszakácsa volt, remek ebédet fog a számunkra készíteni. Nem volt a libákkal semmi baj, amíg nyugovóra nem tértünk. 11 óra után a néma csöndben elkezdtek a libák egymással “beszélgetni”. Gá itt... Gá ott... hangzott el a szobák közötti libatársalgás. Mondtam a szobatársaimnak, hogy ennek nem lesz jó vége. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és Szeverényi hdgy. bekiabált: “Domi...............a libáitokat!” (nyomdafestéket nem tűrő erkölcstelen felszólítást tett). Csináljatok velük valamit, nem tudunk aludni — mondta. Munkához láttunk. Küldöttség ment Sturza báJioz, akinek elmondtuk a problémánkat. Rendkívüli megértéssel viseltetett irántunk. Adott bőven zsírt, hagymát, paprikát, borsot és sót. Lenyakaltuk a libákat, de nem volt megfelelő edényünk. Ekkor felajánlottam a lavóromat. Ebbe forráztuk le a libákat, ebbe főztük meg őket. A folyosón terjengem kezdett a libapörkölt szaga. Ennek nem tudtak ellenállni. Mozgolódás támadt a körletben; egyre több kiváncsi dugta be a fejét és szívta be az ellenállhatatlan illatokat. Hajnalban elkészült a lakoma. Meghívtuk a pilótá-38
