Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)

vitéz Domonkos János: Egy Messerschmitt szerelő hadi- és "egyéb" tapasztalatai

Domonkos János főszerelő.

kát is és együtt ettük a libapörköltet a lavórból. Még egy kanniszter bort is sikerült Sturza bá’tól kikunyerálni. Hajnalban, éhgyomorra olyan libapörköltet ettünk, amit soha el nem tudunk felejteni.

Zsitomir volt a következő állomásunk. Ehhez a repülőtérhez Debrődy hadnagy légigyőzelmének az emléke fűződik.

Rossz látási viszonyok miatt bevetési szünet volt. Ez nem zavarta a davajokat. Egy Il-2-es gépük megjelent a reptér felett; ledobta apró repeszbombáit, és mint aki jól végezte dolgát, hazafelé vette az irányt. Nem sok kárt okozott, de “szemtelensége” bosszantó volt. Csak a robbanások után történt meg a riasztás. Debrődy hadnagy pillanatok alatt a gépéhez rohant. Mivel repülési szünet volt, az ejtőernyőket a bunkerben tároltuk. Nincs idő a késlekedésre. “Összehajtani a gép szárnytakaróját és az ülésbe tenni” — rendelkezett. Elstartolt. Vajon mi lesz ebből, töprengtünk. Jó félóra múlva megpillantjuk a gépünket a horizonton. Mindenki figyel. Vajon sikerült-e utolérni az “Ivánt”? Sikerült. A gép billegeti a szárnyát. Nagy üdvrivalgással nyugtáztuk a légigyőzelmet. Mire a gép a helyére gurult, szinte mindenki ott volt. A németektől is sokan átjöttek, gratuláltak. Debrődy hadnagy megadta a lelőtt gép becsapódásának a pontos helyét. Egy felderítőgép elrepült a megadott helyre és a még füstölgő Il-2-ről fényképeket készített. Igazolt légigyőzelem azt jelentette, hogy valakinek meg kell látogatnia Sturza bá’t a kanniszterrel. Tekintettel arra, hogy én voltam a légigyőzelmes Messzer szerelője és így én is ünnepelt lettem, mást küldtek a G.H.-ba felvételezni.

Kedves és feledhetetlen élményem fűződik a zsitomori reptéren az 1450 lóerős motorom által fejlesztett légcsavarszélhez. A motor bemelegítésével voltam elfoglalva, amikor arra lettem figyelmes, hogy a segédszerelőm, aki a szárny végénél állt, megrázza a csűrőt. Ránéztem és láttam, hogy fejével balra int. Egyik pilóta tisztünk egy nagyon jóképű harisnya társaságában sétált a gépek mögött. Megvártam amíg az én gépem mögé kerültek. Hasra húztam a botkormányt, rátapostam a fékekre, teljes gázt adtam. A motor felbődült. Kivágta a teljes fordulatszámot. Szériáztam a mágneses kapcsolóval. A mágnes próba kitűnően sikerült. Arról én nem tehettem, hogy ez a próba pont akkor történt, amikor a hölgy és a lovagja a gépem mögé értek. Pillanatok alatt a hölgy teljes lenge ruhaállománya a nyakában volt. A szerelő bajtársaim dülledt szemekkel bámultak. A fiúk sokáig emlegették a “zsitomiri motorpróbát”. A fronton, kis örömök is sokra mennek. A hölgy lovagja megdorgált, de 6 is élvezte a látottakat.

Kalinovka volt a következő állomásunk. Farkas törm. késő este adta a parancsot, hogy az én rajom (négy gép) kora reggeli ülőkészültségben lesz. Meghallotta ezt vitéz Molnár László hadnagy. Megkért, hogy keltsem fel amikor mi is felkelünk. Azt súgja valami, mondta, hogy holnap valami fog a “horogra akadni”. A vadászok hisznek az ilyen megérzésekben. Másnap minden szabályszerűen történt. Bemelegítettük a motorokat; bevetésre készen álltak. Molnár hadnagy beült a gépbe. Segítettem bekötni. “Domi, te figyelj keletre, Tibi (Szrenka Tibi a segédszerelő) te figyelj nyugatra” — mondta. Bármit is észleltek, szóljatok. Felültünk háttal egymásnak a motorház tetőre. Pár perc múlva a világosodó horizonton gyanús csillogást vettem észre. Ezt azonnal jelentettem. Hátranézett. Indíts, kiáltotta, azok az Ivánok kipuffogó lángjai! Elstartolt. Riasztás még mindig nem történt. Az Il-2-esek bombái hullani kezdtek. Eltalálták a tőlünk jobbra lévő hangárt és egyik barakk épületet. A debreceni bombázók Ju 88-as gépei között is komoly károkat okoztak. Molnár hadnagy a sarkukban volt. A “hetedik érzéke” jól bevált ez alkalommal. Négyet lőtt le a támadó II 2-esek közül. Nemzetközi viszonylatban sem mindennapi esemény egy négyes légigyőzelem.

Volt aztán nagy ünneplés. Sturza bá’ raktárában nagy volt az érdeklődés a boros hordók iránt. Molnár Laci úgy beszívott, hogy vérbeborult szemmel, kibiztosított kézigránáttal kereste a nem létező oroszokat a körletünkben. Sikerült a gránátot elkérni tőle és ártalmatlanná tenni. Kovács József századparancsnok rendeletére egy 1-köbcentis bádog “poharat” kellett készítenünk, amit Molnár hadnagynak állandóan a nyakában kellett hordania és csak ebből ihatott szeszes italt.

Kalinovka után Vinnizára települtünk. Itt szilvesztereztünk és itt kaptunk egy feledhetetlen újévi üdvözletét az orosz alacsony támadó gépektől. A földi részleg a város közepén lévő iskolában volt elszállásolva. Itt búcsúztunk az óévtől, 1943-tól és itt köszöntöttük az újat, annak rendje és módja szerint. Most nem kellett Sturza bá’tól bort “koldulni”. Az otthoniak bikavérrel gondoskodtak “hű fiaikról”. Nem csoda, hogy az éjszaka nagyon rövidnek tűnt az ébresztéskor. A fülemben is “duruzsoltak” az elmúlt éjszaka nótái.

A szokásos munkát el kellett végezni. Nagyon hideg volt. A mototokat beindítottuk és felmelegítettük. Mivel a németek adták a készültséget, ezért az akkumulátorokat kiszedtük a gépekből, hogy meleg helyen tárolhassuk őket. Nemsokára ezek után megtörtént a riasztás. A készültséget adó németek sehol sem voltak. Legalább másfél tucat II 2-es berepült hangár magasságban. Végig gépágyúzták a repteret. Apró repeszbombákat is dobtak. Eltalálták a tőlünk alig 200 méterre lévő földfeletti benzintartályt. Több gépünk égni kezdett. A német légvédelmi ágyúk hallgattak. A meglepetés sikerült. Nyilván azt gondolták az oroszok és joggal, hogy köny-39