P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)
Ónedények a református egyházban
Napjainkban a jelentősebb múzeumok közül is csupán azokban találunk nagyobb számú ónedényt, ahol az évszázadok során a városban működtek ónöntők,86 vagy maga a város jelentős céhes múlttal rendelkezett, és a céhszervezetek megőrizték a tulajdonukban lévő közösségi edényeket.87 A mindennapi használatban lévő ónedények már a XIX-XX. század fordulóján, amikor országszerte sorra jöttek létre a múzeumok, viszonylag kis számban kerültek be a gyűjteményekbe. Erre példa Debrecen, ahol a Déri Múzeum a város nagy múltja ellenére csupán néhány tálat őriz a polgári asztalok ezen kedvelt edényféléjéből. Még erősebb példa Békés megye, ahol az 1990-es években egyetlen muzeális értéket képviselő óntárgy sem volt a múzeumok gyűjteményeiben, ugyanakkor a református és evangélikus gyülekezetekben csaknem 90 ónedényt sikerült felmérni.88 Az ónedényeknek a református egyházban betöltött szerepére az 1934-es református egyházművészeti kiállítás hívta fel a figyelmet, amikor a klenódiumok között számos értékes ónedény is a nyilvánosság elé került. Az egyházi edények értékét növeli, hogy többnyire felirattal ellátottak, amelyek művelődéstörténeti, egyháztörténeti jelentőségük mellett az ónművességre vonatkozóan is sok használható adatot tartalmaznak. A kutatás szempontjából döntő jelentőségű ez a jelenkorig csupán nagy vonalakban ismert anyag, hiszen sok olyan információt hordoznak az egyes edények, amelyek a további kutatásokhoz kiinduló pontot, segítséget jelenhetnek. Ónedény formák a református gyülekezetekben A mindennapi életben elterjedt anyagból készült edények igen alkalmasak voltak a protestáns vallású hívek számára. A reformátusok körében azért is lehettek kedveltek, mert az egyház puritánságának megfeleltek ezek a visszafogott szépségű edények. A református szertartási tárgyak között jelentős számban őriznek különféle ónedényeket, amelyek már a XVII. században megjelentek a református templomokban. A szegényebb gyülekezetekben is általában egy ónkanna és óntál alkotta az úrvacsorái edényegyüttest. Az ónedények vonatkozásában is azt figyelhetjük meg, amit más 86 Lásd erre példaként a dunántúli városokat, Győrt, Sopront. 87 Példa rá Debrecen, ahol csupán a XVIII. század utolsó évtizedében működtek ónedény gyártók, éppen ezért a helyi céhek edényei között idegen ónedények is akadtak. Külön érdekesség, hogy több közülük református templomi edényként maradt fenn a XX. századra. P. Szalay Emőke 1980. 88 Erről lásd P. Szalay Emőke 1998a. 66
