P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)
Ónedények a református egyházban
felszerelési tárgyaknál, hogy az egyházi használatra felajánlottak semmiben nem különböznek a mindennapi asztalneműktől. A változatos formákat követő edények között kiemelkedő jelentősége van az ónkannáknak. Az úrvacsoraosztás alkalmával ezekben a nagyobb méretű edényekben tették fel az úrasztalára a bort, majd ezekből töltöttek a kelyhekbe. A reformátusok úrasztali borosedényeiként használatos ónkannák teljesen megegyeznek a saját korukban világi használatra készített edényekkel. Díszítésükben a vésés uralkodik, a kannák palástjának közepét tölti be leggyakrabban az álló virágbokor vagy fekvő hulláminda különféle virágokkal, levelelekkel. Fontos szerepük van a rajtuk elhelyezett feliratoknak is. A következő ónedényforma, amelyet a református gyülekezetekben használtak, a tál és tányér, ezek is megegyeztek a mindennapi asztalneműkkel. Elsősorban az úrvacsoraosztás során volt fontos szerepük. Egyik részükre tették az úrasztalán a kenyérszeleteket, míg másokat a kenyérosztáshoz használtak. Amikor az új edények miatt lekerültek az Úr asztaláról, a XIX-XX. században gyakori lett a perselyként való használatuk. A tálak közül a legtöbb díszítetlen, viszonylag ritka rajtuk a díszítés. Amennyiben mintával látták el őket, ezek a kannákhoz hasonlóak, a reneszánsz virágai jelennek meg rajtuk. A vésett minták elterjedtebbek, de domborműves példány is előfordult. A keresztelési felszerelési tárgyak között a keresztvíz tartására kisebb méretű kanosokat használtak. A XVII. században az egyik elterjedt forma a kis méretű kanna vagy az alacsony, hengeres testű, fedeles kupa. A barokk és rokokó tejes, tejszínes kan- csócskái szintén gyakran találhatók ebben a funkcióban. A kancsókhoz olykor ovális tálak kapcsolódnak keresztelőedényként. A templomi edények sorában kis számban maradtak fenn ónból készült poharak és kelyhek, ezeket szegényebb gyülekezetek használták. Utolsóként egy viszonylag ritkán előforduló edényformát, a palackot említjük, amelynek különféle formai típusai szintén bekerültek a felszerelési tárgyak közé. Északkelet-Magyarországon a Tiszáninneni Református Egyházkerületben, a Zempléni, Abaúji és Borsodi Egyházmegyében őriznek jelentős számú példányt, amelyek legnagyobb része feltehetően a miskolci ónművesség XVIII. század végi, XIX. század eleji terméke. Belőlük az ekkor már erősen hanyatló mesterség színvonalára következtethetünk.89 89 P. Szalay Emőke 2012a §•> 67
