P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)
Úrasztali ezüst edények
A következő pohárforma a legegyszerűbbek közé tartozik. A beregszászi gyülekezet cápás pohara nevét felületének megmunkálásáról kapta. A poncolótűvel beütött pontok rücskössé tették a szájperem és a talp keskeny sávjának kivételével az egész palástot. A poháron jelzés található. Az elmosódott liliom alapján kassai ötvös munkájának tartjuk (76. kép). A XVI. században terjedt el az un. tölcséres pohár, amely nevét tölcsérhez hasonló alakjától kapta, szintén az egyszerű formák közé tartozik.65 Számszerűen ebből maradt fenn legtöbb a beregi gyülekezetekben, 10 példányt őriznek napjainkban is. A tölcséres poharak egyszerű formáján viszonylag szerény díszítés jelenik meg, amely három csoportba sorolható. A legegyszerűbb, amikor a teljesen sima paláston a szájperem alatt látható egy vésett levélmintás sáv, amelyet általában reneszánsz mustrának neveznek.66 A beregi református gyülekezetek közül háromban találunk mustrás tölcséres poharat. A csetfalvi poháron a mustrás díszítés kettős vonalú indán un. három és négyujjú hasított levelekből áll. A mustrában keretbe foglalva MM 1623 felirat. Palástján körben latin nyelvű ajándékozási felirat 1648-as évszámmal. Alján beütött jelzést láthatunk, de jelenleg feloldani nem tudjuk. Ez a pohár példaként szolgál arra, hogy az ajándékozási felirat évszáma csak azt adja meg biztosan, hogy mely időpont után nem készülhetett a tárgy, készítési idejét illetően csak az bizonyos, hogy e dátum előtt készült. Ezt látjuk az MM 1623 jelzés esetében, ez 25 évvel korábbi, mint az ajándékozási felirat. A pohár másik tanúsága, hogy olykor a jelzés sem tud jelenlegi ismereteink szerint választ adni arra a kérdésre, hogy ki és hol készítette az adott tárgyat. Ráadásul itt két jelzés is - MM és NEM - szerepel, sajnos jelenleg mindkettő ismeretlen (77. kép). Az 1634-es beregdédai poháron három sziromlevelű tulipánok láthatók a hullámindán, az inda két oldalán a szimmetrikus levelek együtt szintén tulipánformát mutatnak. Díszítményében IN névbetűk tűnnek fel, ebben az esetben szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint a csetfalvi pohárnál, ugyanis ez a két betű ismert mesterjegyhez hasonló. Felvetődik, hogy egy kassai mestert takar, Nagymihályi István II.-t, aki a pohár készítésének időszakában Kassán dolgozott, így feltételezhetjük, hogy esetleg ő volt a két pohár készítője67(78. kép). A beregsomi gyülekezet pohara több szempontból figyelemre méltó. A díszítés gazdagodását láthatjuk rajta annyiban, hogy bár a reneszánsz hulláminda egyszerűbb, de mellette a kor másik kedvelt mintája, az un. lambrekin szalagja jelenik meg. A talp 65 Legutóbb P. Szalay Emőke 2001a. 226-229. 66 P. Szalay Emőke 2011a. 45-54. 67 P. Szalay Emőke 2001a. 227. §*> 51