P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)
Az úrvacsorai edényekről
használható borospoharakkal. Mivel sem anyaguk, sem formájuk nem volt előírásos, nem különböztek a saját korukban elterjedt és kedvelt asztali edényektől, kelyhektől és poharaktól. Megkötések és előírások hiányában a hívek olyan edényeket adományoztak templomuknak, amelyek az adott korban ismert és elfogadott formát követtek. Ebben a tényben rejlik a református egyház emlékanyagának egyik fontos jelentősége. A borospoharak anyaga általában fém, leggyakoribb az ezüst. A XIX. század második felétől megjelennek az ezüstözött fémek, ötvözetek. Jóval kisebb a száma a rézpoharaknak. A XVII-XVIII. században akadnak ónból készült úrasztali kelyhek is. Ez a magyarázata annak, hogy különösen a XVII. századból jelentős számban maradtak fenn ötvösművek a református egyházközségek tulajdonában. Kenyérosztó tálak Az úrvacsora osztás következő szertartási tárgya a kenyérosztó tányér. Mivel Krisztus testét nem ostya, hanem kenyérszelet jelképezi, nem elegendő a kisméretű, lapos, a misekehely szájába illeszkedő lapos patena. A kenyérosztó tál emiatt általában nagyobb méretű a patenáknál. Az említett rendelkezések értelmében az úrvacsoraosztáskor használt kenyérosztó tálak, tányérok szintén semmiben nem különböztek az asztali edényektől. Anyaguk a poharakhoz hasonlóan általában fém, a XVII-XVIII. században többnyire ón, de gyakori volt az ezüst tányér is. A XIX-XX. században különféle ezüst, ezüstözött, nikkelezett fémből készült, jobbára általános méretű asztali tányér, tál tölti be ezt a szerepet. Boroskannák Mivel az úrvacsoraosztás során a hívek mind részesülnek a Krisztus vérét jelképező borból is, ezért szükségessé váltak a katolikus egyház kis misekannácskáival szemben a nagyobb méretű borosedények. Ez vezethetett oda, hogy tekintélyes méretű bortartó edények - boroskannnák - is bekerültek az úrasztali felszerelési tárgyak közé. Ezek az edények évszázadokon át, különösen a XVII-XVIII. század folyamán leginkább ónból készültek, más anyagú - ezüst, réz és kerámia - jóval kevesebb. Legnagyobb számban nagyméretű ónkannákat őriznek a gyülekezetek. Ezek az impozáns edények a megterített úr asztalán álltak, belőlük töltötték a bort a szertartás során az úrvacsorázó híveknek körbeadott poharakba, kelyhekbe. Az úr asztalán álló ónkannák mellett különösen a nagy lélekszámú gyülekezetekben alakulhatott ki az igény ezeknél nagyobb méretű borosedényekre is. Ezt a sze42^
