P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)
Kerámiafélék a református templomokban
KERÁMIAFÉLÉK A REFORMÁTUS TEMPLOMOKBAN A debreceni-egervölgyi zsinat rendelkezéseiben az úrasztali edények anyagának felsorolásai között szerepel a cserép is. A természetben előforduló alapanyaga az agyag, amelyet csak tisztítani kell. Évezredek során az agyagedény készítésének számos módja jött létre, amelyeket összefoglalóan kerámiának nevezünk. A kerámiaművészet legkorábbi ismert ága a fazekasság, amely a legősibb mesterségek egyike. Az általuk készített ólommázas termékeket cserépedényeknek vagy fazekasedényeknek nevezzük. A következő elterjedt kerámiafajta a fajansz, amelynek alapanyaga szintén egyszerű agyag, de ónmázzal vonják be. Ezt már az un. finomkerámia csoportba sorolják. A kőedény vagy korábbi elnevezése szerint keménycserép, amelynek anyagát már adalékanyagok hozzáadásával keverik. Ezt is általában átlátszó mázzal látják el. A porcelánt, amelynek alapanyaga a kaolin, égetik a legmagasabb hőfokon, így ez a termék a legkeményebb. Ezt tekintik a legfinomabb kerámiafélének. Nem véletlen, hogy az úrvacsorái és keresztelő edények között mindegyik kerámiaváltozatot megtaláljuk. Végigtekintve az református templomok úrvacsorái és keresztelőedényeit mindegyik változatot megtalálhatjuk. Más képet kapunk, ha az edények formáját vizsgáljuk. Az úrasztali borospoharak között eddigi adatainkból kitűnően az elmúlt századokban kerámiapoharak nem voltak használatban. Kenyérosztó tálként viszont fajansz és fazekastermék egyaránt előfordul. Úrasztali boroskancsót, boroskorsót szép számmal őriznek még napjainkban is a gyülekezetek, amelyek lehetnek cserépedények, fajansztermékek, kőedények, korai porcelánok. Keresztelőedény gyanánt sokszor sorolnak fel az összeírások poharakat, ami annak a bizonyítéka, hogy ez a forma ebben a funkcióban kedvelt volt. Habán kerámia A magyarországi kerámiaművészet egyik sajátos ága a habán vagy újkeresztény kerámia, amelynek emlékei a XVII-XVIII. századból maradtak fenn. Ekkor még nem habán névvel illették őket, ezt évszázadokkal később, a XIX. század második felében kezdték alkalmazni rájuk, hanem újkeresztyén volt az elnevezésük. A XIX. században fordult a figyelem a habán vagy újkeresztény edények felé, amelyeket ekkor magyar termékeknek tartottak. 1876-ban Rómer Flóris már leírta: „... hogy jelesül kik és hol készítették a fehér mázas virágos edényeket, melyekből különféle időkből, különféle, de sajátos ízlésben feltűnő edényeket bírunk, ezeknek 100 «•§
