Kárpátaljai Református Egyház 5. Tanulmánykötet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 5. (Budapest, 2002)

Felhősné Csiszár Sarolta: XVII-XVIII. századi úrasztali terítők a kárpátaljai református templomokban

lönbözik. Az egyik 186x174 cm, 1710-ből való (28. sz. fotó), a másik, 187 x 167 cm nagyságú és évszám nélküli (29. sz. fotó). Az 1710-es récéiben kazettásán, összeforgatott szegfűminták láthatók, közepén forgórózsával. A nagyméretű recetáblákat körben leveles, indás, gránátalmás minta veszi körbe. Az egész térítőt cakkos felvidéki csipke szegélyezi. A középső üres kockába laposöltéssel belehímezték az ajándékozók nevét és az ajándékozás évszámát:

„1710: T. N. G. POGÁNY MÁRIA, POGÁNY ANNA ÉS ÚJHELYI ÉVA ISTEN DICSŐSÉGÉRE A TECS1 SZENT ECCLESIÁRA CONFERÁLTAK."

A másik abrosz két szél vászonból összedolgozott, 5 nagy rece betoldással készült, a récékben kazettás szerkesztésben életfa és akantuszvirág látható.

A nagyszóllősi abroszok évszám nélküliek. Mindkettő sima fehér vászon és fehér pamutbeszövéses recetáblákból áll. Az egyikben 7 recetábla van. A récék mintája megegyezik az 1710-es técsői abrosz recemintájával. A másik abrosz körben széles hattyús rececsipkével szegett (30. sz. fotó). A földje 78 kisebb és nagyobb rececsipke kockából áll. A kisebb récék csillagos, a nagyobb récék gordiuszi csomóból kiinduló szegfűmintásak.

1726-os a feketepataki egyház recés abrosza, amely 12 recetáblából és 12 vászonkockából áll. A récék az előbbihez hasonló, gordiuszi csomóból kiinduló, átlósan megszerkesztett szegfűmintásak (31. sz. fotó).

Az egyik legszebb darab a bokányi egyház rececsipkés térítője. Az anyaga fehér batiszt arany fémszálas és ekrü selyemszállal beszőtt stilizált mintás rececsipke. A csipkék és a sima batisztkockák sakktáblaszerűen helyezkednek el, 6 x 6-os elosztásban. Az évszám nélküli terítő a XVIII. század elején készülhetett (32. sz. fotó).

Összefoglalva elmondható, hogy a kárpátaljai református gyülekezetek a XVII. és XVIII. században nagy, élő gyülekezetek voltak. A térítők anyagából, felirataiból és a díszítések milyenségéből következtethetünk arra, hogy a lakosság minden rétege részt vett az úrasztali készletek gyarapításában. A gazdag mecénások révén a XVII. és XVIII. században az Európában elterjedt, és főúri udvarokban divatozó legújabb és legdivatosabb textíliák is eljutottak a kárpátaljai református egyházakhoz.

De ismertek voltak a korabeli használati tárgyak és textildíszítések a módosabb parasztság és az akkori értelmiség körében is. Erre többször találunk bizonyítékot a leltárak megjegyzéseiben és a tárgyak felirataiban. A ránkmaradt emlékek jól példázzák, hogy a kárpátaljai magyarság kultúrája, művészete semmiben nem különbözött az ország más részén élő magyar közösségek kultúrájától. A XVII-XVIII. századi úrasztali térítők alapanyaga, hímzése, színezése s a használt motívumkincs az egyetemes magyar kultúra szerves része.

Már a XVII. századi emlékek közt ott találjuk a kis batiszt és gyolcsterítő- ket, színes selyemmel varrott takácsvásznat és a parasztvásznat, a recehím- zést, de a sáhos abroszokat is. A XVIII. században ez még fokozatosan kiegészül a különféle selymekkel, főként a taft és a brokát alapanyagokkal.

187