Máramaros-Ugocsa Egyházmegye - Magyar Református Egyház Javainak Tára 1. Kárpátaljai Református Egyház 1. (Budapest, 1999)

A Máramaros-Ugocsai Egyházmegyében a századok folyamán megszűnt gyülekezetek

déré alakították át. A templomra emlékszik. Hatszög alakú kis templom volt, tornya is volt (bizonyára a harangláb) és kakas volt a tetején.

Elvezetett bennünket a parókia telkének a végéhez, ahol a bozótok között egy beomlott kriptát és mellette egy téglalap alakú nagy követ találtunk. A kis templom utolsó darabja - az adatközlő szerint a bejárati ajtó felett volt. Az idősebb dolhai emberek emlékezete még őrzi az itteni reformátusok nevét (Sütő, Szécsényi, Balog, Szabó, „Iszapi Gyula tanácsos Úr.") Szerintük a legutolsó dolhai református ember, Sütő József 15 évvel ezelőtt 1980-ban halt meg. Emlékeznek az utolsó református lelkészre, Seres Zoltánra is, aki 1944-ben menekülés közben Kígyóson meghalt. Emlékezetük helyességét igazolja az utolsó 1941-ben készült egyházi összeírás, mely szerint az 4.610 lakosú közösségben 102 református lélek volt. Lelkésze: Seres Zoltán, gondnoka Iszapy Gyula. Az egyházi missziói községhez Máramaros vármegyében 31 szórvány tartozott.

A templom köveit az 1950-es években széthordták. Hová lett a harang és hová lett az úrasztali felszerelés? 1887-ben egy galíciai harangöntővel készíttetett harang sorsa ismeretlen. Szép úrasztali készlete is volt a kis egyháznak, többek között egy kókuszdióból készült pohár 1736-ból a következő felirattal: „Jézus Bárány Vére. Lelkem Kincse s Bére, Más Érdem Állj Félre." Ez az értékes pohár lappang valahol. Egy dolhai ezüstkelyhet a csetfalvi egyháznál találtunk meg. Ez a lakhely, a parókia százados épülete, egy leomlott kripta, egy mohos kődarab maradt meg a dolhai református egyház múltjából 1995-re.

Fancsikán találtuk meg a dolhai evangélikus református missziói egyház keresztelési, esketési és halálozási akv.-ét. (1940-1942.)

M. A.

294