Máramaros-Ugocsa Egyházmegye - Magyar Református Egyház Javainak Tára 1. Kárpátaljai Református Egyház 1. (Budapest, 1999)
A Máramaros-Ugocsai Egyházmegyében a századok folyamán megszűnt gyülekezetek
A XIV. században esik először említés Dolháról, de akkor még Hosszúmezőnek nevezték. Zsigmond király egy 1404-ben kelt levelében nevezi először Dolhának, mely nem más, mint Hosszú(mező) szláv változata. 1461-ben Dolhai Ambrus építette azt a templomot, amelyet később a reformátusok használtak. Ez a kis templom a dolhai vár közepén állott és szép kis tornya is volt. A XV. század második felére a várat országgyűlési végzés következtében lerombolták, de a templomot meghagyták. A torony az 1848-as szabadságharc alatt pusztult el. Romjait 1885-ben hordatta szét a presbitérium. Református egyházról csak a XVIII. század elejéről van adatunk. Valószínű, hogy a gróf Teleki család volt az egyház megalapítója és az egyház pat- rónusa. A család a XVIII. század elejétől tartott itt udvari papot, ami kitűnik az uradalom számadás könyvéből. Legelőször 1748-ban volt itt hivatalos kanonika vizitáció. Kézdi Vásárhelyi György dolhai lelkész 1827-ben tett feljegyzése szerint 1748-tól egy századon át szinte folyamatosan volt lelkész Dolhán. Az udvari lelkészek egyúttal az uradalom „Regiusa"-i (az uradalom felügyelője) is voltak. Az utolsó „praedicator Regius" 1845-1848 között: Kovács Károly volt. 1848-tól nem volt református lelkész Dolhán, hanem mint filia Huszthoz tartozott. Ebben az időben 23 lelket tartottak számon a kis gyülekezetben. 1884-ben Nagy Frigyes huszti lelkész konventi határozat alapján megszervezte a dolhai missziói lelkész-tanítói állást. A missziói terület első lelkésztanítója Csík Albert lett. 1887-ben harangot öntettek. A harangra begyült pénz fennmaradó részét torony alapra és parókia felújításra szánták. 1900-ban Koncz Sándor akkori lelkész, azt a reményét fejezte ki, hogy: „A protestantizmus magyarországi végső bástyájának tornya és a torony mellett úri, kényelmes lelkészlakja lesz". Annyi bizonyos, hogy a lelkészlak felépült és ma is (1995-ben) jó állapotban van. Bölcsődének használják. A torony nem épült fel, mert 1939-ben bizonyos Sárközy Imre százados haranglábat építtetett a templom mellé. 1995-ben felkerestük Dolhán a hajdani református parókiát és a templom helyét. A parókián találtuk Popovicsné Juhász Olga óvónőt (törve beszélt magyarul) aki elmondta, hogy ő 1950-ben jött ide Ilosváról. Akkor már nem volt itt református egyház. Előbb kolhoz iroda volt a parókián, majd bölcső293 I—í olha