Máramaros-Ugocsa Egyházmegye - Magyar Református Egyház Javainak Tára 1. Kárpátaljai Református Egyház 1. (Budapest, 1999)
Adatok az ugocsai egyházmegye történetéhez
1821-ben a generális konvent által elrendelt új egyházmegyei beosztás következtében a Máramarosi és az Ugocsai traktus összevonásából jött létre „a Mára- maros-ugocsai egyházvidék", mely akkor 33 anya- és 3 leányegyházból állt.11 Ugocsa reformációjának vázlatos áttekintése után majd sorra vesszük az egyházmegye gyülekezeteit és megvizsgáljuk - a XVI-XVII. századi dézs- majegyzékek tükrében hogy az egyes falvakban illetve gyülekezetekben hogyan és mikor léphettek a hitbeli reformálódás útjára. Az ugocsai traktus esperesei 1. Almási János 1582-ben egy évig Kökényesden volt lelkész. Innen nem tudjuk, hogy hová ment, de 1590-ben Szőllősgyulán találjuk, ahol 1607- ig szolgált. Innen eltávozva esperességét megtartva eltűnik szemünk elől, majd 1615-ben újra visszatér Kökényesdre, ahol 1617-ig, esperessé- ge végéig szolgált. 2. Wiski B. Márton 1620-ban feketeardói lelkész volt. Zoványi szerint esperes volt 1629-1634 között. 3. Dobrai Gácsi Bálint nagyszőllősi lelkész 1635-1639. 4. Gyarmati Tamás kökényesdi lelkész volt 1645-től 1651-ig. Előzőleg Szőllősgyulán volt prédikátor 1638-ban. 5. Szentgyörgyi Nagy Bálint nagyszőllősi lelkész volt 1648 körül. 6. Szatmámémethy Gál János feketeardói és nagyszőllősi lelkész 1650-1657. 7. Belényesi János nagyszőllősi lelkész 1666-1667. 8. Ajtai Gergely, 1676. Szolgálati helyét nem ismerjük. 9. Csatári Mihály 1679-1689. Szolgálati helye ismeretlen 10. Szenczi A. János tiszapéterfalvi lelkész 1701-ig. 11. Szenczi György nagypaládi lelkész 1701-től. 12. Viski Márton szőllősgyulai lelkész 1712-től. 13. Némethi János nagyszőllősi lelkész 1728-1732.12 1843-ban Szilágyi János máramarosszigeti lelkipásztor esperessége idején 33 anyaegyházból és 3 leányegyházból állott az akkor máramaros-ugocsai egyházmegyének nevezett traktus. 1865-ben Batizi András viski lelkész irányította az egyházmegyében szolgáló 29 lelkipásztort és 37 iskolatanitót. 1886-1890 között Csernák István tamásváraljai lelkész volt az egyházmegye első embere. A XIX. század második felében 30-33 anyaegyház 10-17 leányegyház és 20-25 szórvány tartozott az egyházmegye kebelébe. 11 A Helvét Hitvallású Tiszántúli Egyházkerület NÉV-TÁRA MDCCCXLIII esztendőre. 1843. 12 Lampe 1728. 612., Zoványi 1977.186. 23