Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-04-19 / 8. szám
Jjien vázába Bereczky Albert záróbeszéde az Országos Református Szabad Tanácson 1947. március 28-án a záró gyűlésen Szívünkből fakadó kötelesség, hogy mikor egyiitt- létünknek végére értünk, köszönetét monldjunk Nyíregyházának, mert igen alkalmas hely volt arra, hogy itt letelepedjék egy háromnapa- konferencia után még egy háromnapos Szabad Tanács is. Amikor erről a köszönet- mondásról meg nem feledkezve Nyíregyházára Isten áldását kérjük, hadd említsem meg, — talán mindenki tudja, — hogy a gyülekezeti háznak az a nagyterme, amelyben tavaly, az első Szabad Tanácson, az augusztusi hőségben annyi verejtékünk hullott, katasztrófa előtt áll. Gyűlésünk előtt néhány- nappal derült ki, hogy az egész tetőszerkezet végső pusztulás állapotába jutott és beszakadással fenyeget az egész épület, részben a felhasznált anyagok meg nem felelő volta miatt, részben a szerkezeti hibák jniatt. Mikor ránézünk innen a parókia udvaráról a szemközt fekvő hatalmas, szép épületre, amely így kívülről semmit sem árai el a magában hordozott romlásról, nagyon gondolkozóba ejt bennünket. Ez a nagyszabású illusztráció, — a nyíregyháziaknak ugyan nagyon drága — de mindnyájunknak megrendítő illusztráció, érdemes volna lefényképezni: Ilyen egy ház az összeomlás elölt. Mindenki tudja, mire gondolok ... Zárógyűiésünk megnyitó beszédében Vie tor János már elmondotta, hogy utó» volit ez a Szabad Tanács, miint a mull esztendei. Hadd említsem meg azonkívül, amit ő teljes együttértésemmel mondott el: külsőleg azért is volt kissé más ez á Szabad Tanács, mint a tavalyi, mert állandó bizottságunk a meghívót úgy bocsátotta ki, hogy azokat hívja, akik »alapvető célkitűzéseinkkel egyetértenek«. Ez nyilván távoltartotta azokat, akik a reformációval nem értenek belül egyet. De nyilván félreérthették ezt és elmaradhattak olyanok is, akik csak az Igének engedelmeskedni kívánó és minden más szempontot félretevő reformációé paranccsal és igénnyel egyetértenek. de sok részletkérdésben máskép gondolják. Nagyon sajnálnám, ha voltak, akik ezt így félreértették. De ha újra kellene fogalmaink megint nem tudnám máskép, csak úgy, ahogy egy nagyon komoly tanácskozáson, egy egész napi egyiittlétben megfogalmaztuk. Milyen nagy jele az ítéletnek, hogy nem tudunk fogalmazni, hogy a másik megértse, amit mondani akarunk és nem tudunk úgy hallani, hogy megértsük, amit a másik mondani akart. Az ú. n. elvi egyetértés meggyőződésem szerint semmit sem ér, ha a valóságban az Igének és az Isten országának szempontján kívül más szempontok is szóhoz Jutnak. Pl, van olyan reformáció» javaslat, amely el: mondja, hogy a reformáció szükségességét megváltja, annak véghezvitelére az időt elérkezettnek találja, még azt is hozzáteszi, hogy zsinórmértékünk a Szentírás, továbbá a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvállás, — de aztán úgy folytatja, hogy mindezek alapján viszont csak annyiban, tartja kívánatosnak a reformációk amennyiben az a magyar református nép különleges lelkiségének megfelel. Hát mi feleljen meg a mi külön lelkiségünknek? Az Ige? Vagy a II. Helvét Hitvallási A magyar református népnek valami különleges igénye lehet Isten Igéjével szemben, vagy a hitvallásokkal szemben? Egy másik föltétel az említett; javaslat i zeriut: »amennyiben az élő magyarság hitét és a magyar református egyházunk érdekelt nem veszélyezteti.« Hát el lehet, azt képzelni, hogy az Ige és. a hitvallások komor lyanvétele a magyar református egyháznak megárt? És ha megárt, ártson meg. És ha annyira megárt, hogy belehal, hát akkor a legkeservesebb szívvel azt kell mondani, hogy hát akkor haljon meg. Meggyőződésem, hogy nem kelti neki ettől meghalni. Harmadik föltétel, hogy a reformok »egyházi életünk körében szerzett gyakorlati lap asztal átok alapján latén országának építéséi előmozdítsák.« Szóval a gyakorlati MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS tapasztalatoknak kell hitelesíteni az Igét és a hitvallásokat. . De legkülönösebb az utolsó föltétel. A reformokat végül abban az esetben kell megvalósítani, »ha azok az új államhatalom által hozott és az eddigiektől eltérő jogszabályok kényszerű következményei.« Nem akarom ennek a mondatnak magyarázatát adni, hogy.az ált am - hatalom jogszabályainak kényszerű következményeképpen csináljunk egyházi reformokat. (Derültség-). Ebben a derültségben bizony van egy kis akasztófahumor. Az ember, mikor már nem tud rajta sírni, akkor nevetésbe menekül. Nagyon sajnálnám, ha azt. gondolnánk, hogy ez a reformjavaslat valami különleges!, kivételes dolog. Nem. Legyünk tisztában vele, hogy ez a közgondolkodás és legyünk hálásak, hogy így megfogalmazva is elénk áll az, ami nem reformáció. Istennek az az ítélete, amiről szakadatlanul kapjuk az Igéből az üzenetet, ezen a mi Szabad Tanácsunkon is rajta volt, nem csak külsőleg, hanem belsőleg is, még a drága és áldott gyümölcsök te ítélet alatt születtek meg. Olyan világosan látszik, hogy milyen nehezen boldogul velünk az Isten. Tudtuk, ihégniond tűk sokszor, nem törvényeket hozunk, még csak nem is törvényjavaslatokat, mégis csak az utolsó napon válit- előttünk világossá, hogy tegyünk különbségeket és lássuk meg mi magunk, akik azt. hittük; tudjuk mit akarunk és hogyan akarjuk, lássuk meg Istennek hatalmas és megcsúfoló keze alatt, hogy munkánk jellege, legfontosabb teen. dőnk, a megbízatásunk: a rázás, ahogyan azt az amerikai Reformátusok Lapja mondotta: »Csak rázzátok, rázzátok azt a magyar református egyházat«. Nem kell mindemben, sőt a legtöbb dologban nem kell deklarációkat tenni. Ismerjük el, hogy a deklaráció rossz műfaj. Hitt vallási anyagot gyüjtet velünk az Isten: fölfedezteti a jaj de nagyon jó régit, — és az Ö Igéjével sarkal bennünket újra. Háromféle munkát végeztünk, de nem tudtuk eléggé elválasztani a hármat. Nehezen boldogul velünk az Isten. Fafejnek vagyunk és miit csináljunk, ha mégis velünk akarja végeztetni. 1. Isten deklarál, csak Ö deklarál. Amit az Igéből — és nyugodtan hozzáteszem, hogy a hitvallásaink értelmezése szerint mondunk, — az deklaráció. Világo- gosan látszik ez abból, amit, az egyháztag-ág kérdésében mondtunk. Összegyűjtöttük a bibliai és hitvallási anyagot — milyen jó volt újra felfedezni Kálvint! — és ebben teljes volt az örvendező egyetértésünk. Ezzel aZ anyaggal szemben képmutató módon viselkedni lelhet, de nyíltan szembefordulni nem. 2. Isten megláttatja velünk azokat az időszerű kérdéseke!, amikben nekünk az Igében felismert isteni parancsot el kell mondanunk, úgy, ahogy mi látjuk és tudjuk — és ez határozat. 3. A kérdések nagyrésze, az előterjesztéseik és javaslatok nagyrésze rázás. A minket sürgető Isten ráz fűinket és ezt a rázást továbbadjuk. Voltak itt — Victor János már utalt rá — feszültségek és ellentétek. A kegyelmi ajándékokban különbségek vannak és részben éhből is születtek az ellentétek. Nem kellene ezeknek így lenni. Itt ilyen problémák vannak: _ 1. Az evangélizáció szűkebb vagy tágabb értelmezése. 2. A kis közösségek szerelmeseinek más szemlélete. 3. A református egyház. Mind a háromra kell valamit, mondanom. 1. Soha senkit nem szólunk meg és nem sajnálunk le, ha evangélizál, a legszűkebb értelmében véve azt, a szót, tehát csak a személyes) üdvösségre való megtérést hirdetve, — egy feltétel alatt: ha »nem véteti meg a prófé- tálást«, ha tehát nincs meg benne az az igény, hogy: amit én csinálok, csak ez az evangálizáeió és nem minden, «mi ennél szélesebhkörű és nagyobb, vagy valami 5
